Tisztességből elégtelen – A HŐS (2021) kritika

CineMániás ART | 2022-01-10 | Lubianker Dávid

Asghar Farhadi a kortárs iráni filmművészet jelenleg legnépszerűbb alakja. Korábbi alkotásaihoz hasonlóan legújabb filmje is egy hétköznapi hős történetét meséli el. Rahim kálváriája meghökkentő példázata annak, hogy a becsület és a tisztesség már korántsem szolgál erkölcsi iránytűként a mindennapi társadalmi problémák kusza labirintusában.

Rahim azután került börtönbe, hogy képtelen volt törleszteni adósságait. Hitelezője, aki volt sógora is egyben, mégsem hátrál a feljelentéstől, míg teljes kártérítést nem kap. A megoldhatatlannak tűnő szituációból egy elvesztett táska és a benne talált aranyérmék jelenthetnének kiutat. A morális alapon hozott döntések mégsem válnak kifizetődővé. Rahim hiába cselekszik helyesen és kutatja fel az elhagyott értékek jogos tulajdonosát, ugyan áldozata kezdetben hőssé avanzsálja, idővel mégis elkövetővé válik a közvélemény szemében.

Farhadi mozija a modern iráni film naturalista stílusában közvetíti kortárs médiakritikáját. A hősök végkimerülésig tartó feszített menetelését folyamatos, mesterségesen gerjesztett konfliktusok akadályozzák. A Rahim körüli hírverés egy újságcikkel kezdődik, amit egy televíziós riport fokoz visszafordíthatatlanná, hogy végül a közösségi médián terjedő tartalmak határozzák meg az események végkimenetelét. A hős történetében az információ egyre gyorsuló megosztásának lehetősége olyan eszközt ad a felhasználók kezébe, melynek köszönhetően a tartalom kezdi formálni az emberek gondolkodását és nem fordítva.

Már Farhadi gyerekszereplői sem azok a csellengő útkeresők, akiket korábban Kiarostami vagy Panahi filmjeiből megismerhettünk. A hős egy sokatmondó korai jelenetében Rahim beszédhibás fia, Siavash a közös vacsora helyett okostelefonjával van elfoglalva. A gyermek többszöri felszólításra sem hajlandó letenni a játékot és csatlakozni a családi körhöz. Jó pár próbálkozás után a felnőttek végül feladják az eredménytelen küzdelmet. Siayash ugyanakkor nehezen érteti meg magát másokkal. Testi fogyatéka miatt mondhatni nincsen „saját hangja”. Figyelmét is kizárólag mobilja köti le, melytől képtelen elszakadni. Farhadi világában a kisfiúhoz hasonlóan minden egyént elnémít a média befolyása alatt álló bürokratikus társadalom. Itt már semmi sem helyes vagy helytelen, fekete vagy fehér, az emberek csupán gyorsan változó szürke látszatokban hisznek. A tébolyból való kiszakadásra tett kísérletek pedig eleve kudarcra vannak ítélve. Hiszen még egy kisgyerekkel szemben is hatástalanok.

Farhadi filmjének eredménytelenül bizakodó hősei, különösen elnagyoltan tipikus nőkarakterei képtelenek szabadulni önmaguknak állított csapdáikból. A társadalmi mókuskerék a folyamatos hajtás ellenére is mozdulatlan marad, a cselekvésképtelenül sodródó szereplők az erkölcsileg helyes úton is csak csalódásra és dühre számíthatnak benne. A hős letaglózóan súlyos történetének viszont minden bizonnyal ott a helye az év legjobb nemzetközi filmjei között az Oscar-díjátadón.

Képek: TMDb