Allah keze mindenhová elér – SZENT PÓK (2022) kritika 

CineMániás ART | 2022-10-16 | Turner

Ali Abbasi kényes, de szükséges témát választott, amikor megfilmesítette az iráni, prostituáltakat kiszemelő sorozatgyilkos történetét, mégsem sikerül thrillerével akkora port kavarni, mint amennyire súlyos társadalom- és valláskritikai témákat rejt magában az eset.

A “Spider Killer” néven elhíresült Saeed Hanaei 16 nőt ölt meg Mashhad városában 2000 és 2001 között, mindezt Allah nevében. Missziójának tekintette, hogy megtisztítsa a várost a bűntől, ezért a kétgyermekes családapa és jó hírében álló szakmunkás éjjelente prostituáltakat vitt fel a saját lakására, ahol aztán megfojtotta őket. Tetteinek visszhangja legalább olyan jelentős volt, mint maga a gyilkosságok - Saeed a bíróságon mindent bevallott, felfedte vallási indítékait, és sokan mellé álltak, megerősítve őt abban, hogy csak Allah akaratát érvényesítette.

A film igaz történeten alapul, de erősen tartalmaz fiktív elemeket is. A felvételeket Jordániában készítették, mivel a történet – érthető módon – erősen megosztja a muszlim társadalmat, a film női főszereplőjét, Zar Amir-Ebrahimit pedig száműzték Iránból. A Szent pókban látható nyomozást összességében az ő karaktere, Rahimi vezeti, aki csak a helyi újság szerkesztőjére támaszkodhat, a rendőrségre nem. Utóbbiak kapcsán felmerül a vád, hogy szándékosan nem erednek Saeed nyomába – aki egyébként folyamatos telefonhívásokkal tartja naprakészen a sajtót –, hiszen az ő munkájukat végzi ingyen és bérmentve. Abbasi igyekszik árnyalni a karaktereit, ám ez a törekvés csak részben sikerül. Az abuzív rendőr kizárólag a nőkkel való általános bánásmódot hivatott tükrözni, a Rahimit támogató újságíró elhanyagolható segítő és társ, és magát a riporternőt sem sikerült valódi főhősként lefesteni. Abbasi úgy nyilatkozott, az újságírókat a való életben kétdimenziós karaktereknek tartja, mégsem sikerül neki sem kilépnie ebből az álláspontból. Rahimi első benyomásra rebellisnek tűnik, mégis a véletlennek köszönhető, hogy prostituáltnak öltözve éppen őt választja a gyilkos, a film második felében pedig szimplán biodíszletként funkcionál. Amir-Ebrahimi elnyerte idén Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjat, ami bizonyítéka annak, hogy nem játéka kérdőjelezhető meg, hanem a rá írt szerep.

A Szent pók két dologban kiemelkedő: a férfi főszereplőjében és a hangkulisszájában. A Saeedet megformáló Mehdi Bajestani egy jószándékú, visszafogott, ugyanakkor meghasonlott átlagember hatását kelti, akihez legalább ennyire közel áll a vallási fanatikus és hidegvérű gyilkos összképe. Bravúrosan lavírozik a két szerep között, ami sokszor nem ennyire egyértelműen fekete vagy fehér, és pont ezek az árnyalatnyi átsejlések teszik igazán izgalmassá a figuráját és kivételessé a játékát. Tökéletes választás volt, még az olyan kissé érthetetlen rendezői koncepciókat is könnyen veszi, minthogy lelepleződése után igazi showmanné válik a tárgyalóteremben. Az elismerésre való vágy, a köztudatban való fennmaradás átível a film egészén, de tartózkodó magatartása túl hirtelen alakul át pozőr szektavezérré. Ezen felül érdemes még szót ejteni a film zenéjéről. Martin Dirkov korábban is dolgozott már Abbasival, a szintén Cannes-ban díjazott Határeset című svéd film során. Dirkov drámai dallamai ha túlsúlyba is kerülnek, nem hatnak tolakodónak. Önállóan is megállnának a lábukon, de a képekkel együtt pusztán felerősítik a feszült pillanatokat, a megfelelő helyeken pedig jól érezhetően előirányozzák Saeed lelkiállapotának változásait.

Rahiminek végül beépülve sikerül lebuktatnia Saeed tisztogatását, akit végül akasztás általi halálra ítélnek. Hiányérzetet hagy azonban maga után a tény, hogy míg a férfi a legjobb arcát próbálja mutatni a bíróságon, addig maga a sajtóvisszhang a megoldásban eltűnik, pedig egy ilyen nagy port kavaró és rengeteg embert megmozgató, megosztó eset bizonyára nem múlt el nyomtalanul.

Abbasi filmje mindenképpen fontos kérdéseket feszeget olyan felvetéseivel, mint a muszlim nők jogai és lehetőségei, vagy hogy szentesítheti-e bármi az erőszakot, azonban a megtörtént eset fiktív feldolgozása elnyomja az eset valódi súlyosságát. Saeed megbomlott elméjét kellőképpen kibontja, viszont a társadalmi kontextust csak lazán köti a történethez, ami pedig az ügy igazi és húsbamaró aktualitását képes elfedni.

Képek: TMDb