Itt a BFG CUT, avagy elérhető az újravágott Doom: Annihilation
DOOM. Ahhoz képest, hogy ez egy sötét, baljós hangulatú szó mégis sokak szívét melegséggel tölti el, mikor meghallják, ők az ID Software korát megelőző, vagyis inkább stílusteremtő játékára gondolnak. A Doom egy igazi forradalom volt grafikailag és játékmenetileg egyaránt. Nem véletlen, hogy mai napig töretlen a népszerűsége és több epizódon és verziók megszámlálhatatlan mennyiségén van túl.
Persze ezt Hollywood sem hagyhatta figyelmen kívül és 2005-ben elkészült az első filmváltozat, ami mai szemmel nézve meglepően erős színészgárdával rendelkezik. Dwayne Johnson, Karl Urban, Rosamund Pike, Ben Daniel és Richard Brake. Ők ma már mind sokkalta nagyobb névnek számítanak, mint 17 éve. Sajnos tehetség ide vagy oda a 2005-ös Doom egy középszerű akció-horror lett, ami világában is elütött a játékokétól, ez pedig szintén egy felszólítás halálig tartó párbajra a rajongók körében. Ezen a hatalmas hibán szeretet volna változtatni Tony Giglio, aki évek óta nyaggatta a Universal fejeseit, hogy had csinálhassa meg a saját Doom filmjét. Végül megkapta a lehetőséget.

Kapott egy kevés pénzt (tényleg nagyon keveset) és hozzálátott, hogy elkészítse a tökéletes Doom-filmet. Spoiler: nem sikerült.
A Doom: Annihilation egy nagyon rossz film és nem csak azért mert olcsó, hanem mert a rendezés fantáziátlan és unalmas, a forgatókönyv pocsék, a színészek pedig gyengék. Kivéve Dominic Mafham, aki nagyon is kiemelkedik az egészből, sőt ő a legerősebb pontja a filmnek. Nagyon érzi a karaktert és pontosan tudja, mennyire kell teátrálisnak vagy túljátszottnak lennie ahhoz, hogy működjön a figurája.
Szóval a Doom: Annihilation kevés pozitívuma, hogy visszatér az eredeti gyökereihez, tele van húsvéti tojásokkal és persze Mafham színészi játéka.
Szóval egy tehetséges, de sajnos mostanában nem aktív magyar youtuber és Doom rajongó, Emoji Flint elhatározta, hogy kezd valamit ezzel a filmmel és nekiállt annak a hosszú projektnek, amiben újravágta. Viszont itt nem csak a jelenetek dinamikusabbá tételéről van szó, hanem egy teljesen új sztorit épített fel a meglévő filmes és egyéb anyag alapján. Azt kell mondjam, egy sokkal koherensebb mű született. Mielőtt bárki azt hiszi, házi filmes forradalom van születőben, nincs szó erről, szarból még mindig nem lehet várat építeni, házilag még mindig nem könnyű mozifilm szintű CGI-t előállítani, a színészeket még mindig nem lehet lecserélni. Viszont, ha valaki egy igazi Doom élményre vágyik, szeretné egy B akciófilmen kikapcsolni magát és persze Doom rajongó annak bátran ajánlom.

Nem csak azért teszem ezt, mert végigkövettem a projekt alakulását és párszor kreatív kontárkodással zavartam az egyszemélyes „újravágó csapatot”, hanem mert ez a projekt tényleg bemutatja, hogy a vágás csodákra képes és nagyobb kreativitással igenis létre lehet hozni egy koherensebb alkotást kis költségvetésből is. Igen jó érzés látni ezért pár ötletemet megvalósulni a készterméken és hálával tartozom Emoji Flintnek, ami valamiért komolyan vette a röhejes tanácsaimat. Le a kalappal előtte, hisz hónapokig készítette ezt a változatott és elképesztő, mit hozott össze kitartással és munkával. Egy kompaktabb, izgalmasabb film készült egy elsőre kicsit talán nagyszabású, de Doom kompatibilisebb, mondhatni modernebb történettel. Film és játékrajongóknak mindenképp ajánlom főleg összehasonlítva az eredeti darabbal. Fogyasszátok, élvezzétek és jelezettek vissza.
A film ide kattintva elérhető!
A készítő YT csatornája pedig itt található!
Címkék: doom annihilation doom: megsemmisítés