Mindenki fél valamitől – JOE HILL: FEKETE TELEFON (2022) könyvkritika

Cikkek | 2022-04-17 | Turner

Sokkal inkább a kíváncsiság vezérelt, mintsem a tudás, amikor kezembe vettem a Fekete telefont, épp ezért ért váratlanul a felismerés: nem regénnyel van dolgom. A mozielőzetest látva kaptam kedvet a könyv elolvasására, majd az első megdöbbenés után már nagyon vártam, miként lesz egy nagyjátékfilmből velős novella, és egy rövid történetből egészestés horrorfilm. A film megjelenésére egyelőre várnunk kell, addig is ajánljuk Joe Hill novelláskötetét, ami friss és újszerű, hátborzongató és frappáns, mégsem a címadó történet a legmegrázóbb.

A könyv előszavát Christopher Golden, amerikai horror-fantasy szerző írta, aki sokat dicsér – nem alaptalanul –, ezzel együtt magas elvárásokat kelt az olvasóban. Azt emeli ki, ami valóban a könyv erőssége: nem a véres részletekre helyezi a hangsúlyt, és tovább tekint a megszokottnál, Golden szavaival élve jóval kifinomultabb, mint a modern horrorok többsége. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hátborzongató, mindössze képes a realitás talaján maradva rémisztővé tenni a hétköznapi dolgokat, vagy épp olyan fiktív világokat megalkotni, amelyben nem kérdőjelezzük meg egy felfújható fiú teljes értékű életét.

Hill egyéni és egyedi sorsokat alkotott meg, amelyeknek ugyanúgy része a természetfeletti, a félelmet keltő megmagyarázhatatlan, mint az elrablásos elbeszélések rideg, a józan észt, az idő múlását és a szenvedés fokozatait firtató monológjai. Kötete változatos, szereplői különböző számban és személyben szólalnak meg, szituációi pedig a hétköznapi családi “idilltől” a fricskaszerű horrorfilm forgatáson át a szürreális képzeletbeli barátokig terjednek. Abból a szempontból valóban interaktív élményt nyújt a könyv olvasása, hogy a befogadónak fel kell használnia tapasztalatait, néhol hagynia kell, hogy vezessék őt a sémákon át, hogy aztán Hill felrúghassa a paneleket, és szokatlan, szívmelengető vagy dermesztő végkifejlettel ajándékozza meg őt. Ebben a kötetben nehezen lehet csalódni: eklektikus gyűjteménye egyaránt kedvez a suspense, a bizarr és a klasszikus horror kedvelőnek is.

A Fekete telefon című novella könnyen emlékeztethet minket Neil Gaiman Coraline-jára. Úgy kezdődik, mint bármelyik hasonló történet: a naiv és/vagy segítőkész gyermeket foglyul ejti egy áldozatot játszó felnőtt. Csakhogy a szóban forgó pincében akad egy fekete telefon, amelynek zsinórja el van vágva, árván lóg a nyirkos betonfalon. Finney bezártságának egy pontján nem várt segítséget kap, amikor megszólal a telefon, azonban nem neki kell megmentenie az elhunyt gyermekek lelkét, hanem ők próbálnak meg segíteni neki, hogy életben maradjon. Novellaként megállja a helyét ez a letisztult történet, kellően ismerős, mégsem csalódunk a kiszámíthatóság miatt. Nem a végére tartogatja a csattanót, hanem végig építi a feszültséget, aprólékos és érzékletes. Épp az egyszerűsége teszi alkalmassá, hogy megfilmesítsék, nem csoda, hogy ezt választotta Scott Derrickson (Doctor Strange, Sinister) alapul. Szimplicitása lehetőséget ad a történet kibővítésére, ezért izgatottan várom, mit hoznak ki belőle, mint adaptáció, mivel önmagában azért nem tartogat másfél órányi sztorit.

Míg a Fekete telefon erőssége, hogy bár nem újító, bombabiztosan hozza a klasszikus horrortörténetek elemeit és részletesen leíró, mégis érvényesül egyfajta távolságtartás az objektív elbeszélés, a narrátor miatt. Ezért meg kell említenem a kötet záró novelláját, ami számomra magasan a legjobban sikerült történet. Az Önkéntes alávetés egy testvérpárról szól, pontosabban a kisebbik fiúról, a különböző mentális betegségektől szenvedő Morrisról. Az esetet a bátyja meséli el, miszerint Morris mindig is fura fiú volt, aki örömét lelte az építésben; papírpoharakból, különböző anyagokból és kartonból alkotott épületeket, majd labirintusokat. Csakhogy az útvesztőből egyszer ismeretlen eredetű zene szólalt meg, és aki belépett a dobozok rengetegébe, soha többé nem tért vissza.

Hill szokatlan, de szerethető figuraként alkotja meg Morrist testvére szemén keresztül, akinek elbeszélését olyannyira kifejezően írta meg, hogy az egyes szám első személyű beszámoló mesélőjévé ízig-vérig az olvasó válik. A kifejezéseken, a hangnemen, a kiemelt részleteken érződik a következményektől való félelem, a saját testvér iránt táplált ambivalens érzések, a történtek ésszel fel nem foghatósága. Ez a novella valamivel hosszabb, mint elődei, de páratlan érzékkel töltötte meg Hill minden egyes oldalát. Soha nem lapos vagy didaktikus, csak meghagyja a kellő időt, hogy kibontsa Morris személyiségét, kettejük kapcsolatát, az ok-okozati összefüggéseket és a meghatározhatatlan események sorozatát.

A Fekete telefon egységesen magas minőséget hoz, dacára annak, hányféleképpen értelmezte Hill a rémisztő, a különös és az idegen fogalmát. Sokszor elgondolkodtat, miközben feláll a hátunkon a szőr, és a könyv struktúrája is gondosan felépített: tudja, mikor kell felspanolnia az olvasót, és mikor kell kényelembe helyeznie, hogy megemészthesse az addigiakat. Bátran ajánlom a könyvet, és alig várom, hogy lássuk, mit tartogat számunkra a film.

Joe Hill: Fekete telefon - 90%

Címkék:   joe hill   fekete telefon   könyvkritika