Bár már kaptunk két részt, a harmadik fejezet megvalósulására egyre kevesebb az esély, több okból kifolyólag.
A franchise sajátos szereposztása megnehezítette az eredeti szereplőgárda összeállítását, mivel sokan más projektekkel vannak elfoglalva. A 2. rész sikere sem volt elég ahhoz, hogy garantálja a folytatást, mivel a szereplők és a pazar forgatókönyvek költségei nem biztos, hogy megérik a rá fordított pénzt és energiát, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a kínai közönség érdeklődése az amerikai blockbusterek iránt egyre csökken.
Akár a mainstream bűvészfilmek hiánya miatt, vagy csupán azért, mert a főszereplők nagyon népszerűek, a produkció híre időről időre valamilyen formában újra felbukkan a közösségi médiában. Noha az egyik bűvésztrükk-jelenet vírusként terjed a YouTube-on, nem igazán bizonyítja, hogy a Szemfényvesztők filmek maradandó klasszikusok, de nem is tűntek el teljesen a süllyesztőben.
Tekintettel arra, hogy gyakran emlegetik a folytatást, csoda, hogy a Szemfényvesztők 3 még nem valósult meg. Rengeteg tényező játszik azonban közre abban, hogy a 3. rész egyelőre el van rejtve a nagyközönség elől.
A legkorábbi híresztelések a franchise bővítéséről még a Szemfényvesztők 2 előtt jelentek meg. Alig több mint egy évvel a folytatás bemutatása előtt a Lionsgate vezetője megerősítette, hogy készül egy harmadik film. A stúdió ekkoriban Az Éhezők viadala franchise közelgő fináléjával küzdött.
A Szemfényvesztők 2 2016 júniusában debütált, és világszerte 330 millió dollárt termelt a kasszáknál. Bár a film Észak-Amerikában nagyjából 45%-kal kevesebbet hozott, mint elődje, globálisan az első rész bevételeivel egy szinten mozgott. Mindent egybevetve, épp elég ahhoz, hogy azt sugallja, hogy a széria további részekkel bővül.
A Szemfényvesztők 2-t közvetlenül követő években azonban minimális hír érkezett a folytatásról. Időnként felröppentek ugyan pletykák nagy nevekről, akik állítólag már leszerződtek a filmhez, de egyiknek sem volt létjogosultsága. 2020 elején a Lionsgate felbérelt egy forgatókönyvírót, hogy készítse el a harmadik rész forgatókönyvét, míg az Uncharted rendezőjét, Ruben Fleischer-t 2022 szeptemberében szerződtették. Azóta sem történt azonban semmi, még az első rész tizedik évfordulója kapcsán sem, ami idén van. A Szemfényvesztők-saga egyre halványabb emlékképpé válik a közönség számára, ami csökkenti egy harmadik rész potenciális vonzerejét.
Miért olyan nehéz megvalósítani a Szemfényvesztők 3-at?
Valószínűleg a franchise szereplőgárdája a legnagyobb oka annak, hogy a Szemfényvesztők 3 miért nem jött létre. Az eredeti két részt Woody Harrelsontól kezdve Jesse Eisenbergen át, Lizzy Caplanig egy furcsa színészgárda alkotta. Ezek a karakterek még úgy is érdekesek voltak, ha a szereposztás kissé bizonytalannak tűnt. Ez a sajátos szereposztás azonban megnehezítette, hogy ezeket az arcokat összehozzák egy harmadik kiruccanásra.
2016 óta ezek a színészek hihetetlenül elfoglaltak, Harrelson például felváltva dolgozott kisebb indie-produkciókban és hatalmas blockbusterekben. Eisenberg és Dave Franco pedig átült inkább a rendezői székbe. Caplan nagyszabású tévéműsorokat készít. Nem csoda, hogy nem volt idejük arra, hogy elvállaljanak egy újabb részt.
De nem csak a színészek akadályozták meg a Szemfényvesztők 3 megvalósulását. A projektet valószínűleg az az aggodalom is hátráltatta, hogy a Szemfényvesztők 2 elég jó volt-e ahhoz, hogy egy újabb folytatásért kiáltson. Nem lenne olcsó ugyanis újra összehozni a sztárokat, és olyan pazar helyszínekre invitálni őket, mint amilyenek a franchise első két részében voltak. Mivel a Szemfényvesztők 3 nagy eséllyel jelentős költségekkel jár majd, a Lionsgate vezetői nagy valószínűséggel elbizonytalanodtak; van-e értelme ennyi pénzt költeni egy hétéves mozi folytatására. Ráadásul Kína 97,1 millió dollárral járult hozzá a Szemfényvesztők 2 nemzetközi bevételéhez. Kétséges, hogy egy harmadik rész megismétli ezt a sikert, tekintve, hogy a kínai mozilátogatók az elmúlt években kerülik az amerikai kasszasikereket.
Még az a hír sem ad okot a bizakodásra, hogy Fleischer lesz a Szemfényvesztők 3 rendezője. Elvégre rengeteg további mozgókép van a tarsolyában, többek között a Jak & Daxter lehetséges filmadaptációja a PlayStation Studios számára. Mivel Fleischer a Venom és az Uncharted révén két jövedelmező blockbustert is összehozott, nagy a kereslet iránta, és kétséges, hogy a közeljövőben a Szemfényvesztők 3-ra koncentráljon. Ráadásul még a Lionsgate is, bár továbbra is szüksége van a különféle franchise-okra, mostanában már kevésbé függ bevételek tekintetében a Szemfényvesztők-saga-tól. A stúdió most éppen azzal van elfoglalva, hogy a John Wicket mozis univerzummá alakítsa, és Az Éhezők viadala-sagát végtelen számú előzményfilmekkel tartsa életben. A mágusokról szóló költségesebb mozik most kevésbé fontosak.
Egyszer majd talán a Szemfényvesztők 3. is napvilágot lát. Még az is lehet, hogy az eredeti szereplőkkel. Egyelőre azonban nem sok esély van rá, és egyre kisebb az esélye annak, hogy valaha is elkészül, mindeközben a Szemfényvesztők 2. egyre inkább feledésbe merül...