Miért tűnik úgy, hogy Clint Eastwood mostanában csak igaz történeteket rendez?

Cikkek | 2023-09-16 | Juhász Péter

Nincs még egy olyan illusztris karrier Hollywood történetében, mint Clint Eastwoodé. A legendás színész-rendező nagyjából hét évtizede a filmművészet meghatározó alakja. A SAG-AFTRA sztrájk előtt, a 93 éves filmes éppen utolsó filmjén dolgozott. Eastwood nehezen hagyja abba a munkát, és ezt lenyűgöző filmográfiával támasztja alá, hiszen számos monumentális és nagy hatású moziban játszott. Ő volt a western és a zsarufilmek egyik legismertebb alakja. Az elmúlt évtizedben azonban a legendás ikon áttért az igaz történetek és a valódi hősök mezsgyéjére. Hogy ez mit mond magáról az emberről, nem egyértelmű, de egy olyan, az imidzsét tekintve elgondolkodó és meditatív alkotó esetében, mint Eastwood, kell, hogy legyen valami fontos a háttérben.

A Millió dolláros bébi után, amelyért 2005-ben két Oscar-díját érdemelt legjobb rendezés és legjobb film kategóriábant, Eastwood képtelen volt hibázni. Miután színészként és rendezőként egyaránt bebizonyított, szinte kizárólag a kamera mögé helyezkedett, és filmjeinek többsége valós eseményeken, illetve személyiségeken alapul. Hamarosan kamerája célkeresztjébe az életrajzi film került, nagynevű színészekkel együttműködve olyan jelentős politikai, kulturális és szociológiai személyiségeket ábrázolt, mint Nelson Mandela, J. Edgar Hoover, Chris Kyle, Chesley "Sully" Sullenberger és Richard Jewell.

E filmek közül sok, köztük az Amerikai mesterlövész vagy a Sully, a 21. század eseményeire fókuszál. Ezeknek a valósághű adaptációknak alapvető vonulata a lehetetlen helyzetbe került hősök érdemi ábrázolása, és az, hogy az ezt követő rajongás hogyan telepedik az életükre. A valódi bátor hősök történeteinek elmesélése iránti elkötelezettsége akkor érte el a csúcspontját, amikor nagyot kockáztatott A párizsi vonat című filmmel, melynek legfőbb karaktereit, Spencer Stone-t, Alex Skarlatost és Anthony Sadlert saját maguk játszották el a vásznon. Eastwood ötvözte a narratív mozik és a dokumentumfilmek világát, mindezt vegyes eredménnyel.

A rendező több filmjében is megjelennek az "öltönyös tollforgatók”, akik általában a kormány vagy a média emberei, és akik eltökélten alá akarják ásni az alany hősiességét, mint például a Sully Sullenberger (Tom Hanks) kényszerleszállásával szemben fellépő karakterek, vagy Richard Jewell-t (Paul Walter Hauser) meghurcolók, akit kezdetben hősként ünneplik, amiért riasztotta a hatóságokat az 1996-os atlantai olimpián elhelyezett bombáról. Ez a dinamika eredendően kedvez a drámának, de ez a karaktereszköz az elmúlt évtizedben apró rés lett Eastwood erős pajzsán. Ez a tematikus vonás ugyanis többször kínos szituációk sorába sodorta, a Sullyban az NTSB torz ábrázolásával, a Richard Jewellben pedig a médiával szemben, az utóbbiban Kathy Scruggs újságírót (Olivia Wilde) például egy Bond-gonosztevő aljasságával jellemez.

Ahhoz, hogy pontosan beazonosíthassuk, Eastwood miért vájt magának filmes rést az igaz történetek feldolgozásának területén, érdemes magát az elsődleges forrást vizsgálni először. A Richard Jewell sajtókörútja során arról kérdezték, hogy az utóbbi időben miért részesíti előnyben a valós eseményeken és embereken alapuló filmeket. "Nincs különösebb formula" - válaszolta a rendező. Kijelentette, hogy az igaz történeteken alapuló forgatókönyvek spontán módon kerülnek asztalára. A látszólag bizonytalannak tűnő válasza nem írja alá a szerzőiség fogalmát. Az, hogy nem válogat a projektek kiválasztásakor párhuzamba állítható laza és gyors rendezői módszerével, miszerint egy-egy jelenethez csupán egy felvételt készít, vagy hogy az Amerikai mesterlövészben egy játék babát használt. Jelenleg sokkal hatékonyabban alkot, ha az élet egy szeletéből és a közelmúlt amerikai történelméből mesél el különféle történeteket.

Az interjú során tanúsított alázatossága ellenére kevés olyan sztár vagy művész van, aki annyira elgondolkodó és meditatív a nyilvános személyiségével kapcsolatban, mint Clint Eastwood. Legfőbb műve vitathatatlanul, az Oscar-díjas Nincs bocsánat, amely a vadnyugati igazságosztó nemességét, valamint az erőszak és az "igazságosság" fenntartásának ördögi következményeit boncolgatja. A film bátran állítja, hogy a közönség által megszeretett Eastwood-féle portré még a fasiszta gondolkodású, törvénytisztelő rendőrfelügyelő, "Piszkos" Harry Callahan szerepében is elítélendő figura volt. A Nincs bocsánat előtt Eastwood a cowboyokat és törvényen kívülieket demisztifikáló revizionista westernekre specializálódott, mint például a Fennsíkok csavargója és A törvényenkívüli Josey Wales. Alulértékelt gyöngyszemei, mint például a Tökéletes világ, a törvény két oldalán álló férfiak megtört lelkét tárják elénk. Kezdve a Nincs bocsánattól egészen a Gran Torinóig Eastwood számot vetett azzal, hogy idősebb kora miként befolyásolja az imázsát és a világról alkotott képét. A művészi irányzatok mindenütt jelen vannak filmográfiájában. Nem véletlen, hogy címlapokról és önéletrajzokból kitépett történetek kerülnek nagyvászonra.

A Sully és a Richard Jewell balladája a valószínűtlen hősök táborát erősítik. Filmjeiben a kormány és a média szereplők ábrázolása bizonyítja, hogy az igazság mennyire sekélyes talajon áll, illetve azt, hogy Eastwood, aki mindenkinél jobban érti a westerneket és a hozzájuk kapcsolódó mítoszteremtést, az igazságot felbecsülhetetlen erényként értelmezi. A való élet szereplőinek őszinte ábrázolása megfelelő hősiességet tulajdonít Kyle-nak, Sullenbergernek és Jewellnek egy olyan hollywoodi legendától, akit a közönség a fikció révén tett ikonná.

A filmtudósok és kritikusok körében szokássá vált, hogy Eastwood filmjeit politikai és személyes meggyőződésének tükrében értelmezik. Ennek eredményeképpen könnyen előfordulhat, hogy a rendező valós hősökön alapuló filmjeinek sorát bizonyos esetekben szemenszedett hősködésnek könyvelik el. Ez hiteltelenítené árnyalt ábrázolását, melyben alanyait összetett személyiségekként mutatja be, akiknek erkölcsi tartása és hősies cselekedetei tisztán láthatók. Bátorságukon és hibáikon keresztül ezek a karakterek átlagemberek. A színészek alakításaira adott közönségreakciókat kétértelműnek szánják. Az ünnepelt hősök lehetnek önzőek, ridegek és kiismerhetetlenek. Egyes nézők hitetlenkedve viszonyulhatnak hősies tetteikhez, míg másokat elvarázsol hősiességük. Eastwood, a mértéktartó hangú rendező számára ez a kettősség a valós figurák és igaz történeteik ideális jellemzése.

Forrás; Collider

Címkék:   clint eastwood   sully   amerikai mesterlövész   richard jewell balladája