Síró kislánytól a boldog nőig – Mila Kunis portré
Cikkek | 2018-08-16 |
Vágjunk egyből a közepébe, ki is ez a szépség, akit akár ok nélkül is, de kedvelünk?
Teljes neve: Milena Markovna Kunis, Csillagjegye: Oroszlán, Beceneve: Goldfish (aranyhal). 1983. augusztus 14-én született Csernyivcijben, amely ma Ukrajnához tartozik azonban akkor még a Szovjetunió részét képezte. Mila mindössze 7 éves volt, mikor a család Los Angelesbe költözött. A kislány itt ismerkedett meg a színjátszással.
Édesanyja, Elvira fizikatanárnő, jelenleg gyógyszertárat üzemeltet, édesapja, Mark Kunis gépészmérnök, jelenleg taxisofőrként dolgozik. Egy bátyja van, Michael. Egy 2011-es interjúban Mila elmondta, hogy szüleinek "szuper állásai" voltak, a család "nagyon szerencsés" volt és "nem voltak szegények". A család azért döntött a Szovjetunió elhagyása mellett, mert a szülők nem látták biztosnak gyermekeik jövőjét. /olvasható a starity.hu-n/

Az első éveket az új kulturában, új emberek között a családból Mila szenvedte meg leginkább, egy interjú alkalmával így nyilatkozott:
"A második osztályt blokkoltam magamban. Nem emlékszem rá. Mindig erről beszélünk anyuval és a nagymamámmal. Azért van, mert minden nap sírtam. Nem értettem a kultúrát. Nem értettem az embereket. Nem értettem a nyelvet. Az egyetemre való jelentkezéskor az volt az esszém első mondata: 'képzeld el, hogy 7 évesen vak és süket vagy'. Valahogy így érződött az Államokba való költözés."
Gyökereit mai napig magával cipeli, a tökéletes (anyanyelvi szintű) orosznyelv tudás formájában. A színészi karrier nagyon fiatalon talált rá, szülei azt akarták, hogy több gyerekkel megismerkedve megtanuljon angolul, ezért beíratták egy gyerekeknek szóló színészprogramra a Beverly Hills Studióban. Ott ismerte meg Susan Curtist, egy menedzsert, aki később egyengette a karrierjét.
A kislány 9 és 14 éves kora között rengeteg sorozatban és reklámban feltűnt, külön érdekesség, hogy a Walker a texasi kopó c. sorozat forgatásán maga Chuck Norris tanította a kislányt egyenes ütéseket mérni. Mila heterokrómiás, (azonban alig észrevehető), ez azt jelenti, hogy míg az egyik szeme barna, a másik zöld színű. Ez a „betegség” kapcsolatban lehet azzal a ténnyel, hogy kiskorában szteroidokat kellett fecskendeznie a szemébe, egy glaucoma nevű szembetegség következtében.

Mila nagy áttörése 14 évesen érte utol, amikor is Jackie szerepét alakította a That ’70s műsorban Ashton Kutcher mellett. Igaz, hogy az eredeti elképzelések szerint a karakterét egy 18 éves alakította volna, de annyira megtetszett a producereknek, hogy őt választották. Az igazi kihívás akkor jött, mikor kiderült, hogy sorozatbéli partnerét, Kutchert, meg is kell csókolnia. Fülig bele volt esve a színészbe, valamint az se segített, hogy még sosem csókolózott. A félelmét egy kis parfüm csillapította, amit magára fújva kellően vonzónak érezte magát.
A hölgy azonban Kutcher előtt még hosszú kapcsolatban élt (2002-2010) Macaulay Culkin (Reszkessetek betörők) színésszel. A Family Guy című sorozat állandó alázásoknak kitett lánykarakterének, Meg Griffinnek a szinkronhangja, a műsor kezdete (1999) óta. Mint mondta, 15 évesen kapta meg a szerepet, és azóta sem tudja, miért. Meglepő lehet, hogy Kunis hatalmas Star-Trek rajongó, amit azzal támaszt alá, hogy óriási gyűjteményt halmozott fel a karakterek miniatűr figuráiból. Más furcsaság egy ilyen gyönyörű nőtől, hogy aktívan nyomja az MMORPG-ket, főleg a World of Warcraftot. Egyszer azt is bevallotta, akkora kocka lett, hogy inkább letörölte a játékot a gépéről, semmint hogy előtte üljön egész nap. Beceneve is van, méghozzá az „aranyhal”. Talán a rövidtávú memória miatt?
Zenei ízlését illetőleg: hatalmas rajongója az Aerosmith zenekarnak, egyik kedvenc filmje pedig az Óz, a csodák csodája. Legközelebb „A kém, aki dobott engem” c. filmben láthatjuk.
Címkék: mila kunis family guy barátság extrákkal fekete hattyú rossz anyák portré érdekességek