Sztárpárok – Akikről talán nem is tudtuk, hogy házastársak
Cikkek | 2018-10-07 |
Ismerjük őket, szeretjük őket, nagy rajongói vagyunk munkásságuknak, talán egyesek képe bekerült a „szülők elől elzárva” dobozkába az ágy alá, mégis, sokak esetében nem is tudjuk, hogy szívük foglalt, nem is akár kivel.
Lisa Bonet - Jason Momoa
Érdekes kapcsolat az övék. Lisa már korábban is híres férjet választott Lenny Kravitz személyében, azonban a sors úgy akarta, hogy egy kisfiú gyerekkori álmát váltsa valóra. „A tévében láttam meg először és rögtön mondtam anyukámnak, hogy nekem ő kell!” – mesélte a színész a The Late Late Show-ban. A pár még 2005-ben találkozott először egy New York-i jazz klubban. 2 gyermek boldog szülei. Mellesleg a lángoló szerelem a mai napig tart kettejük között, mely (Momoa szerint) annak köszönhető, hogy hetente egy délután csak az övék. Randiznak, sétálnak, moziba mennek, egyszóval egymásra figyelnek.

Sarah Jessica Parker - Matthew Broderick
A Sex és New York sztárja 1997. május 19-én ment férjhez a színész Matthew Broderick-hez, akit a bátyja mutatott be neki. A pár a civil ceremóniát a történelmi zsinagógában tartotta Manhattanben. A pár első gyermeke, James Wilkie Broderick 2002. október 28-án született meg. A későbbi magánéleti válságon túljutva (Parker nem tudott teherbe esni újra), béranyától született két ikerlányuk is Marion és Tabitha. Esküvőjén mellesleg feketében volt, amit bevallottan megbánt később (na ne mondd…), de a rossz ómen elkerülte, hiszen (tudom pletykálna), de házassága továbbra is fennáll Matt-el.

Paul Bettany - Jennifer Connelly
Lassan 16 éve házas a két tehetség. Bettany manapság, mint elmekővel működő entitás, Connelly pedig, mint az örök drogos (nem szó szerint) a Rekviem egy álomért c. filmből. Az Egy csodálatos Elme forgatásán jöttek össze,bár nem ment minden zökkenőmentesen, először csak barátok voltak, mert akkoriban mindketten párkapcsolatban éltek, házasságra csak később 2003-ban került sor, szerelmük azóta, is töretlen, talán köszönhetik ezt többek között annak, hogy a reflektorok elkerülik őket, így életük egész normális. (Bár Bettanny nagyon aktívan posztol családi képeket instájára – a szerk.)

Nikki Reed - Ian Somerhalder
Gyönyörűek, tehetségesek és mindketten vámpírok… (nem lehetett kihagyni). Nikki a Twilight c. filmben alakított egy szőkeciklon vérszívót, míg Ian a Vámpírnaplók egyik főszerepét csípte meg magának. Esküvőjükre teljes titokban került sor. Nemrég látott napvilágot egy „vicces történet”, hogyan is jött náluk az első baba. Ian szimplán – pár pohár Sangria után – nemes egyszerűséggel kidobta Nikki fogamzásgátlóját a táskájából, ezzel jelezve, hogy itt a babaprojekt ideje. Ezért a nyilatkozatukért később bocsánatot kellett kérniük a felháborodott tömegtől, de ettől eltekintve boldogok.

Elsa Pataky - Chris Hemsworth
Nekem ők a tökéletesség (bár lehet azért, mert mindkettőt követem Instagrammon és a rengeteg családi fotóval én is átérzem, milyen boldogok). Eddig kellettek a zsepik… egyelőre. Szóval a pár 2010-ben, „közvetítőkön” keresztül ismerte meg egymást. Annyira jól sikerült a nagy bemutatás, hogy abban az évben már a lagzit is letudták. Azóta pedig együtt nevelik három közös gyermeküket India Rose 5 és az ikrek, Sasha és Tristan 3 évesek. (Mellesleg imádom a Tristan nevet ^^). Az már kevésbé ismert tény, hogy Elsa 15 éves korától tudja (tudat alatt), hogy a Mennydörgés Istene számára az igazi, hiszen ekkor tetováltatta magára kedvenc szuperhőse, Thor jelképét. (Isteni sugallat…)

Sophie Hunter - Benedict Cumberbatch
Mintha testvérek lennének, úgy hasonlítanak egymásra, és az az angol elegancia, ami körüllengi őket… nem is beszélve Ben kedveskedő puszijairól, mikor nyilvánosan jelennek meg valahol. Egyszerűen tökéletesek… (Üröm az örömben, hogy így nehezebb lesz meggyőznöm arról, legyen az én férjem…). 2014-ben történt meg az ominózus lánykérés, 2015. február 14-én pedig Anglia déli partjai mellett található Wight szigetén egy középkorban épített templomban mondták ki az igent. Szűk körű szertartáson azonban Tom Hiddlestont és Andrew Scottot így is kiszúrták az érkező vendégek közül. A párnál már a harmadik baba is úton van, hamarosan Ben nagy családos apuka lesz.

Rachel Weisz – Daniel Craig
A színésznő gondosan óvja csendes kis családi életét, megszületett James Bond utódja, aki már egy hónapos. Életüket zárt ajtók mögött kívánják élni, erről korábbi interjúkban nyilatkozott a boldog feleség is. Szerelmük az Álmok otthona című film forgatásán kezdődött, melyet 2011-ben tettek hivatalossá. A baba érkezése előtt egy interjúban elmesélte, hogy ugyan nem tanult főzni, ám 007-es ügynök mellett megtanult, sőt együtt készítenek ételkülönlegességeket. (Milyen cukibomba)

Eva Mendes – Ryan Gosling
Apuka dolgozik, anyuka gyerekezik. Ez a jelenlegi felállás a sztárpár háza táján. Eva azonban egy cseppet sem sajnálja, hogy a színészkedést felváltotta nála az anyaság, minden percét imádja. A kis Esmeralda anyukájának egyre többet tud segíteni, édesanyjára ütött a divat terén remek ízlése van már most, reggelente maga válogatja ki ruháit és egész megdöbbentő hacukákban masírozik. A pár 2011-ben jött össze, azonban olyan keveset mutatkoznak együtt, hogy sokaknak az is újdonság, hogy együtt vannak. Persze a rossz nyelvek meg is találják őket emiatt, most épp Emma Stone a botrány kirobbantója, akire Eva elvileg rettenetesen féltékeny…

Sofia Vergara - Joe Manganiello
A Magic Mike egyik legsármosabb szépfiúja is elkelt már (érzem, hogy kis benső világom porrá lesz…). Vergara sokaknak a Machete és a Modern Családból lehet ismerős. Nem csak helyes, de hihetetlen romantikus is, Joe 4 és fél évet várt, hogy Sofía szakítson akkori párjával és végre randira hívhassa a bombázót. Összejöttek eljegyezték egymást egy év múlva esküvő, csak simán, pörgősen, mintha a tatár hajtana. Még annyit itt hagyok a tökéletes szerelmükről, hogy első házassági évfordulójukra (az amúgy D&D megszállott) Joe egy 40 oldalas könyvet írt, amiben leírta a kapcsolatukat és, hogy mennyire szereti kedvesét… (hát nem édes?)

Diane Kruger - Norman Reedus
Friss kapcsolat az övék, mégis már úton a baba. Norman a Walking Dead Daryl-je, nők kedvence, nem csoda, hogy nem mertek megválni (az amúgy képregényekben nem is szereplő) karaktertől, biztos, hogy lázongások és felkelések alakulnának ki világ szerte… A pár a Sky című mozi 2015-ös forgatásán találkozott, milyen kínos, hogy a filmben Kruger exe is szerepelt… de ez nem gátolta meg őket abban, hogy egymásba habarodjanak. Kapcsolatukat ugyan sokáig tagadták, azonban már semmilyen titok nincs a nagyközönség előtt.

Penelope Cruz - Javier Bardem
Ők azért sokkal ismertebbek a nagyközönség előtt, 2010-ben volt az esküvő azóta, két gyermekük is van. Az 1992-es Sonka, sonka óta jó barátok voltak, de csak 15 évvel később, a Vicky, Cristina, Barcelona forgatásán jöttek össze. Közösen is szerepeltek már, külön-külön is próbálgatták magukat, hol sikeresen, hol csúfos kudarcok közepette. Életüket és főleg két gyermeküket óvják a nyilvánosság elől. A magánélet és a filmvászon élesen elkülönül náluk.

Alicia Vikander – Michael Fassbender
Lara Croft és David friss házasok, hisz tavaly 2017. október 14-én mondták ki az igent egymásnak. A Fény az óceán felett c. film forgatásán melegedett össze a pár, azonban a 11 év korkülönbségnek kellett egy kis noszogatás, hogy kapcsolatuk nyilvános legyen. Na, nem Vikandert kellett győzködni, Fassbender adta be nehezen a derekát a kapcsolatnak. Alicia elmondása szerint csöndben szerettek egymásba. Első két találkozásuk egy-egy díjátadón volt. Nem beszélgettek, csak táncoltak. (Anya elmorzsolt könnycseppje vagyok)

Isla Fisher - Sacha Baron Cohen
Hogy talál egymásra egy ilyen szépség és Isla Fisher…
Szóval, Cohen megosztó figura, első körben ki sem néznénk belőle, hogy képes a komolyságra és főleg a komoly kapcsolatra, pedig debizony! 2010-ben volt az esküvőjük és három gyerkőcöt nevelnek. Már 2002-ben is az esküvőjükről lengedeztek a hírek azonban Islanak át kellett térnie a zsidó vallásra. Ami ugye hosszas folyamat. Azonban később olyan titokban keltek egybe, hogy csupán hatan voltak hivatalosak a szertartásra. Azóta is boldogan élnek…

Kyra Sedgwick - Kevin Bacon
Persze, hogy ennyire összeillenek, és ilyen rég szeretik egymást, teljes összhangban, ha kiderül, hogy rettenetesen távoli, de mégis rokonok. A hírt egy pletyka show szellőztette ki, azóta hallani cáfoló és megerősítő híreket egyaránt. De mégis kit érdekel ez, ha a házaspár köszöni, jól megvannak és két csodás felnőtt gyermek boldog szülei. 
Adam Driver – Joanne Tucker
Ugyan Tucker annyira nem ismert és Adam is a szárnyát bontogatja még, kapcsolatuk igazán irigylésre méltó. Joanne szintén színésznő, egyszer feltűnt a Girls c. sorozatban is, amiben Adam ismertté vált. Adam 9/11 után jelentkezett tengerészgyalogosnak, azonban egy bicikli baleset miatt ott kellett hagynia az álmát, ekkor jelentkezett a Juilliard-ra, ahol Tucker is tanult. Itt kezdődött kapcsolatuk, melyet 2013-ban esküvővel ünnepeltek meg. 
Egy híresség életében nehezebb megtartani a magánélet szentségét, mint gondolnánk, sokaknak mégis sikerül, még olyan ember mellett is, aki szintén híres, a vörös szőnyeg, hónapokig tartó forgatások mellett van idejük arra, hogy szeretetben neveljenek gyerekeket, vagy, hogy megéljék a szerelmüket, annak ellenére, hogy a paparazzik ölni tudnának egy-egy elkapott pillanatért.
Címkék: házastársak sztárok adam driver kevin bacon rachel weisz daniel craig matthew broderick benedict cumberbatch