Az ember legjobb barátja a mozivásznakon, avagy LEGJOBB KUTYÁS filmek

Cikkek | 2019-06-07 | Ben Palmer

Az állat szereplőket felvonultató vagy éppen azokat központba helyező alkotások már a kezdetek óta szerves részei a filmgyártásnak, és az egyik legrégebbi alműfajként vannak jelen Hollywoodban is. Legtöbbjük esetében egyszerű a recept, hisz a családbarát, néha kifejezetten gyermeteg megvalósításoknak köszönhetően könnyen eladhatóvá válhat bármely darabja ezen műveknek, ám szerencsére jó néhány esetben elmondható, hogy valamit azért adni is szeretnének a mozi jegyünk áráért a készítők, ha már a filmjükre esett a választásunk. A legtöbbször elővett verziója ezeknek a típusú moziknak a kutyás alkotások. Az ember legjobb barátja, a hűségéről és érzelmességéről elhíresült állat nem véletlen közkedvelt választás a stúdiók részéről sem, hiszen minden gyermek életében megfordult már legalább egyszer a gondolat, hogy mennyire szeretne egy kutyát, egy szeretnivaló házőrzőt. Ráadásul a legérzelmesebb művek is a kutyák nevéhez kötődnek, hisz annak ellenére, hogy állatokról beszélünk, hihetetlenül kifejező élőlények, melyek ugyanolyan önfeledten tudnak mosolyra biztatni minket, mint amilyen őszintén képesek átadni egy helyzet drámaiságát. A mozikban éppen a héten kerül bemutatásra W. Bruce Cameron egyik újabb regényének a feldolgozása, az Egy kutya négy útja címet viselő alkotás, mely a két évvel ezelőtt bemutatott Egy kutya négy életének lesz a folytatása. Ennek örömére mi is vettük a fáradtságot, és összeszedtük az általunk legjobbnak tartott kutyás mozikat, melyet most is megosztunk veletek ennek a cikknek a keretein belül. Lássuk hát!

+1. Dogman – Kutyák királya (2018):

Mielőtt rátérnék a tényleges listára, azelőtt mindenképpen szerettem volna megemlíteni Matteo Garrone rendezését, mely az olaszokat képviselve indult a legjobb idegen nyelvű Oscar-jelöltek versenyében, ám a szűkített listára sajna már nem érhetett oda. Nagy kár, mert egy igazán erőteljes műről beszélünk, ami Olaszország legsötétebb és legmocskosabb bugyraiba kalauzol el minket. Ebben káoszban próbál helytállni a Marcello Fonte által életre keltett főszereplő, Marcello, aki kutyakozmetikusként keresi kenyerét, fizetés kiegészítésként pedig néha egy-két dealer melót is elvállal. Egy igaz történetről beszélünk, mely inkább egy krimithriller-dráma egyveleg, mintsem ténylegesen kutyás darab, de esztétikai és karakter ábrázolás szempontjából mindenképpen fontos szerephez jut az ember legjobb barátja a sztoriban, ráadásul a nagyszerű operatőri munkának köszönhetően igazán erőteljes pillanatoknak is szemtanúi leszünk. Biztos vagyok benne, hogy sokan elsiklottak efelett a film felett a tavalyi évben, ám, ha más miatt nem is, ajánlásunk miatt feltétlenül szavazzatok bizalmat Garrone mozijának. Nem fogjátok megbánni!

Fehér Agyar (1991):

Egy kevesek által ismert Ethan Hawke film, pedig a nagyszerű Jack London azonos című regényének adaptációjáról van szó Randal Kleiser rendezésében, mely alkotás az egyik legérzékletesebb módon mutatja be, hogy mennyire fontos egy állat számára is az, hogy megfelelő bánásmódban gondozza a gazdája. Fehér agyar ugyanis a sok kegyetlenség miatt hamar vérszomjassá válik, az emberekbe vetett hitét pedig teljesen elveszíti. Ezt próbálja feléleszteni benne a Hawke által játszott Jack, aki szépen lassan megnyeri magának az állat bizalmát, mi pedig ennek a folyamatnak a lépéseit követhetjük végig, ám itt még messze nem ér véget a történet. Egy igazán érzelmes darab Kleiser munkája, igazi 90-es évekbeli klasszikus kalandfilm a kor minden bájával és hátrányával átitatva, mely kutyabarátoknak erősen ajánlott.

Cujo (1983):

A legjobb állatos horrorok listánkon úgy gondolom, hogy megfelelően kiveséztük ezt a filmet, így nem is ismételném nagyon magunkat, a Stephen King klasszikusából készült vérfagyasztó kamara horror az egyik legemlékezetesebb az író műveinek adaptációi közül, mely feltette a térképre a filmtörténet legismertebb kutyáját, Cujot a veszett bernáthegyit, akinek vérfagyasztó tekintetétől még a legedzettebb szívű nézőnek is rémálmai lesznek.

Lassie hazatér (1943):

Hogy is maradhatna ki ebből a listából ez az időtlen klasszikus, a kutyás filmek egyik legrégebbi és legismertebb opusza, mely film mára megannyi folytatást, újragondolást és sorozatot eredményezett, és ami alkotás halhatatlanná tette az emberek számára a legendás skótjuhászt, Lassiet. Egy csodaszép családi kalandfilm a Lassie hazatér, mely mű szintén nagyon jól rátapintott az ember és kutya közötti barátság erőteljességére és érzelmességére, és giccsessége ellenére is ennek az alműfajnak az egyértelmű alfájává vált az évek későbbi előrehaladtával. Akit esetleg eltántorítanak a fekete-fehér alkotások, azokat megnyugtatom, hogy színesben is megtekinthető ez a klasszikus.

Kutyák szigete (2018):

Az immáron már hétszeres Oscar-díjas Wes Anderson is kitett magáért a tavalyi évben és A fantasztikus Róka úr után ismét visszatért az animációs filmek világába, melynek központi szereplőivé ezúttal egy falka kutyát tett.

A történet főszereplője Atari Kobajasi, egy 12 éves fiú, aki kénytelen elindulni a Szemét-szigetre megtalálni kis kedvencét, miután nevelő apja, Megaszaki polgármestere egy rendelet értelmében a város összes kutyáját a hulladéktárolóként használt Föld részre száműzi. A fiú meg is találja szeretet házőrzőjét egy falka másik kutya társaságában, akikkel aztán olyan kalandba keveredik, ami megváltoztatja az egész város jövőjét.

Anderson nem hazudtolta meg ezúttal sem önmagát, filmje legalább annyira dúskál a fekete komédiában, mint amennyire jól van érzékeltetve a drámai tónus és a mondanivaló, a négylábú társak pedig egytől-egyig szerethető, azonosulható figurák, akik egy csapatnyi első osztályú amerikai színész hangján adják át mondandójukat a néző számára. A film két Oscar-jelölést is kiérdemelt, úgyhogy már csak ezért is megéri bizalmat szavazni neki.

A némafilmes (2011):

Ha csak cím alapján mondd neked valamit ez a remekmű, akkor biztos felmerül benned a kérdés, hogy ez a mozi mégis hogyan kerülhetett erre a listára, ám ha láttad a francia Michael Hazanavicius alkotását, akkor semmi kétség, hogy megmaradt emlékeidben a film egyik legszórakoztatóbb eleme a kutya személyében, aki annak ellenére képes hatással lenni a nézőre, hogy ugatása csupán feliratozva van. Persze központi szereplőnek azért távolról se mondható ez a négylábú jószág, ám kétségtelenül hozzátette magáét a nagy egészhez.

A történet maga egyébként George Valentinről (Jean Dujardin) szól, akit a 20. század egyik legnagyobb filmcsillagaként ismerünk meg, és akinek karrierje vízválasztó ponthoz ér, mikor is kiderül, hogy a némafilmek korszaka lassan leáldozóban van és megjelennek az első párbeszéddel operáló művek is a mozivásznakon. Hősünknek veszélybe kerül addig jól menő pályafutása, csillaga pedig könnyen lehet, hogy kihuny, ha nem tud alkalmazkodni az új forradalmi technikához.

A film így értelmesszerűen elsősorban nem kutyabolondoknak ajánlott, – de azért mindenképpen emlékezeteset alakított ő is – viszont legfőképpen azok tegyenek egy próbát ezzel a mozival, akit vonz ennek a korszaknak a megismerése, valamint alakulása.

Kutyahideg (2006):

Az emberi szereplőket csak minimálisan szerepeltető, a kutyákat pedig nagyszerűen központba helyező Frank Marshall mozi egy igazi gyöngyszeme ennek az alműfajnak, melyben a négylábú jószágok tanítanak bennünket emberségre, kitartásra, mindezt egy nagyszerű túlélő kalandráma keretein belül, a természeti elemekkel dacolva. Hiába bukkan fel egy-egy jobb név Paul Walker, Bruce Greenwood vagy éppen Jason Biggs személyében, a rivaldafény itt teljes mértékben a kutyákra fókuszál, akik bizonyítják, hogy nincs szükség emberi tényezőre ahhoz, hogy átadhassák történetük szívfacsaró drámaiságát.

Vörös kutya (2011):

Az ausztrálok se maradhatnak ki a szórásból, már csak azért sem, mert egy nagyszerű darabbal képviseltethetik magukat ezen a listán, a Vörös kutya személyében. Kriv Stenders rendezése bár nem rendelkezik egy világmegváltó történettel, mégis nagyon szívbemarkoló, ahogy az ember legjobb barátját szerepelteti 90 perces mozijában.

A sztori szerint van nekünk egy kutyánk, aki barátságos megjelenése miatt a helyi emberek szívét meglágyítja már puszta jelenlétével is, ám a jószág mégis egy emberhez ragaszkodik közöttük, a buszsofőr, John személyében, akit végül is gazdájának választ. Azonban egyik nap John váratlanul eltűnik, szeretet kedvence pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy imádott gazdáját előkerítse, átszelve ezzel fél Ausztráliát.

Egy igazi hamisíthatatlan road-movie, egy hűséges kutya nézőpontjából elmesélve a történteket, abszolút giccsmentesen és rendkívül megragadóan előadva mindezt.

Fehér Isten (2014):

Nos, Mundruczó Kornél remekjét és volt már szerencsénk méltatni még az állathorroros listánkon, ahol tökéletesen megfogalmaztuk, hogy mitől is olyan kiváló hazánk fiának rendezése. Mivel ennek a filmnek is a központi szereplői kutyák, így nem is volt kérdés már a kezdeteknél sem, hogy helyet fog kapni a listán, a korábbi cikkünkben pedig a következőképpen hivatkoztunk rá:

„Nem kis öröm számomra, hogy egy magyar műremeket is köszönhetek a listán, ami pedig még őszintébbé teszi az örömöt, hogy a film abszolút jogosan érdemelte ki listabeli helyezését. Mundruczó Kornél (Jupiter holdja, Delta) rendezése, ha nem is a klasszikus értelemben vett horror, azért nem rest a magyar szakember a műfaj sajátosságaiból is különböző elemeket beemelni alkotásába. Ám azért az is érezhető, hogy nem egy tiszta horrorról beszélünk, a művészi vonal többször is visszaköszön, nagyon sok a szimbolika vagy a hazai politikára való utalás, de szerencsére egyik sincs annyira túltolva, hogy ez elvegyen az élvezeti faktorból.

Filmünk főszereplője Lili, aki elvált szülők gyermeke, anyja pedig sokkal inkább él új pasijának, mint szülői kötelezettségeinek, aminek köszönhetően a lány a hentesként dolgozó apjához készül, aki esetében nehéz eldönteni, hogy munkáját utálja jobban, vagy az életet. Viszont ennél a kettőnél is jobban gyűlöli lánya kutyáját, Hagent, aki után még fizetnie is kell, így nem kell sokat várnunk, hogy a kutyát elzavarják otthonról, főhősünk kálváriája pedig itt kezdődik meg igazán, ugyanis miközben szeretet kedvencét keresi Lili, egyfajta spirituális utazáson is részt vesz a néző.

Lehet sokan nem sorolnák ebbe a műfajba Mundruczó munkáját, ám azt gondolom, attól, hogy egy sok esetben könnyedebb hangulatú darabról beszélünk, a sötét hangnem és az elgyötörtség végig jelen vannak a játékidő alatt, ráadásul még a főszereplő kislány, Psotta Zsófia is egészen ügyes a főszerepben.”

Marley, meg én (2008):

Owen Wilson lehet, hogy megosztó színész és komikus, David Frankel pedig nem több, mint egy korrekt iparos munkákat készítő rendező, ám kétségtelen, hogy ezen együtt működésük nagyon jól sült el. A Marley, meg én című dráma ugyanis tökéletesen megtestesíti mindazt, amit egy kutyabarát számára jelent kis kedvence, még akkor is, ha sokszor a háta közepére se kívánja az ember a négylábú bajkeverőt.

Egy végtelenül érzelmes, mégis kellőképpen szórakoztató darabról beszélünk, melyben tényleg minden megvan, amire a műfaj kedvelői vágynak. Ilyen alapossággal és odaadással talán egy házőrző életútját se követhettük még végig, úgy, hogy ha másért nem, már ezért is emlékezetes maradhatott Frankel rendezése.

Hacsi, a leghűségesebb barát (2009):

Végezetül pedig mi is lenne alkalmasabb ezt a listát zárni, ha nem a svéd direktor, Lasse Hallström rendezése, a Hacsi. A lista legérzékenyebb és egyben legérettebb filmjéről beszélünk, ami nyugodtan kijelenthető, hogy maximálisan kimaxolta az ember és kutya közötti kapocs témáját. Szívfacsaró dráma ez, mely egy egészen tragikus végkifejletbe torkollik, ahogy haladunk a történetben, ám pont ettől tud lelkekig hatolni a mondanivaló.

A főszerepekben olyan nevek köszönnek vissza, mint Richard Gere, Joan Allen, Jason Alexander vagy éppen Erick Avari, ám túlzás nélkül állíthatom, hogy mindegyiküket lejátssza a vászonról ez a csodaszép Akita, mely nem érdemtelenül érdemelte ki a címben is kiemelt hűséges jelzőt. A történet igaz eseményeknek állít emléket, és egyértelműen az alfája és omegája ennek a témának.