TOP10 - Quentin Tarantino filmes megjelenései
Bizony Tarantino bármennyire is inkább rendező/forgatókönyv íróként marad meg az utókor számára, néha még is előfordul, hogy megjelenik a kamera másik végén is, mint színész. Ilyen alkalmak leginkább akkor szoktak előfordulni, mikor vagy a saját filmjében jelenik meg egy rövid cameo erejéig vagy az egyik haverja (legtöbb esetben Robert Rodriguez) kéri meg egy szívességre. Most pedig ezen szerepekből mazsolázgatva készítettem egy top 10-es listát a legemlékezetesebb filmes megjelenéseiből. A hangsúly itt inkább az emlékezetesen van, mivel bármennyire is imádjuk Tarantinot, valljuk be, hogy nem beszélhetünk egy színészóriásról és nem véletlen, hogy nem vállal főszerepeket. Továbbá a listám rangsorolását nem a filmek minősége befolyásolta. Csak is az, hogy az adott karakternek mennyire van fontos szerepe a történetben. Vagyis hogy egy rövid megjelenésről van szó vagy egy kulcsfiguráról. Na, de elég legyen a szöszmötölésből, íme a lista. Jó szórakozást hozzá!
10. Üzenetrögzítő hang – Jackie Brown
Érthető okokból került a lista végére ez az aprócska szerep, mivel jelen esetben a rendező úrnak csak a hangját hallhatjuk, méghozzá a Pam Grier által alakított címszereplő üzenetrögzítőjéről. Amúgy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy csak a hangját hallatta a saját filmjében. Legutóbb az Aljas nyolcasnál rakta be magát a narrátor szerepében, annál a bizonyos gitáros résznél. Mégis a Jackie Brown üzenetrögzítőjét raktam be 10. helyre, mivel szerintem kreatívabb megoldás, mint egy hirtelen a semmiből jövő hanggal megszakítani a cselekményt. Illetve remekül prezentálja, hogy Tarantino legtöbb szerepét sokkal inkább kell easter eggként kezelni, mintsem komolyan venni.
9. Az első megskalpolt náci – Becstelen Brigantyk
Mondtam én, hogy a filmek minősége, nincs hatással a helyezésekre, mert ha így lenne, akkor a Brigantykos megjelenésének dobogós helyzetnek kéne lennie. Ráadásul ebben a filmben, rögtön 2 cameoja is van, ebből az egyik az a halott náci katona, akit premier plánban skalpolnak meg Aldo Raine emberei. Az előző helyezéssel, annyiban vagyunk előrébb, hogy itt már látjuk, hogy egy hús-vér emberről beszélünk, de az élőtől még igen csak messze vagyunk. Amúgy érdekes látni azt az ívet, hogy Tarantino a pályája előrehaladtával egyre kevesebb szerepet szán magára és sokkal inkább marad a rendezői és írói titulusánál.

8. Amerikai katona a „Nemzet büszkeségében” – Becstelen Brigantyk
A filmbeli másik feltűnése pedig nem máshol van, mint a Frederick Zoller közlegény hősies tettét feldolgozó német propaganda filmben „A nemzet büszkeségében”, amit nem mellesleg a barátja Eli Roth rendezett és külön bekerült a DVD extrái közé a teljes változat. Ebben a szintén, alig fél másodperces jelenetben a Tarantino által megformált katona azt a kérdést teszi fel a felettesének, hogy miért nem robbantják fel magát a tornyot, megspórolva ezzel megannyi katona életét. A válasz felettébb meggyőző. Egyszerűen csak nem akarnak kárt tenni egy régi olasz épületben.
7. Pick-up guy – Desperado
Szintén egy rövid kis szerep, amiben már végre többet van jelen 1 percnél. Bevallom őszintén a Desperado című filmet még nem sikerült pótolnom, viszont a lista készítése miatt legalább Tarantino jelenetét megnéztem, ami szerencsére megért egy helyezést. Ebben a kocsmai részben Tarantino egy viccet mesél el a csaposnak és a körülötte ülőknek, akik érdekesen reagálják le a poén csattanóját, amin maga a rendező is meglepődik. Kicsit olyan, mintha ezt a részt nem is Rodriguez, hanem ő írta volna saját magának. Egyszerre vicces, meglepő és abszurd. Nem mellesleg pedig a szöveg könyv is jól működik.
6. Warren a csapos – Halálbiztos
Tarantino 2007-ben barátjával Rodriguezzel azt tervezték, hogy megidézik a 70-es évek Grindhouse mozijait, melyben a nézők 1 jegy megvételével 2 B-kategóriás filmet is megnézhetnek egy azon vetítés alatt. Rodriguez, hozta el a Terrorbolygót, Tarantino pedig a Halálbiztost. Ennek az első felében jelenik meg maga a rendező is a csapos képében, aki az éppen ott bulizó Jungel Juliát és könnyű vérű barátnőit szolgálja ki, minden -féle jósággal. Bár itt sem szerepel többet egy cameo erejéig, de legalább van egy emlékezetes egysorosa Kaszkadőr Mike-ról. Még pedig az, hogy ő egy kaszkadőr!
5. LeQuint Dickey bányászok munkaadója – Django elszabadul
Szintén egy rendezői cameo, ezúttal sem több, mint egy egyszerű megjelenés. Szintén igazolva azon állításomat, hogy Tarantino a karrierje előrehaladtával egyre kevesebb szerepeket írt saját magának. Ebben a filmben azon rabszolgatartók közé tartozik, akiket a végén Django sikeresen megtéveszt és csellel kiszabadul a fogságukból. Mellette pedig még poénból fel is robbantja magát a rendezőt is pár dinamit rúddal, mert miért ne? Amúgy érdekesség, hogy volt egy másik megjelenése is a filmben, méghozzá a csuklyás résznél Big Daddy egyik embereként.

4. Chester – Négy szoba
A négy szoba egy érdekes helyet foglal el a rendező karrierjében, ugyan is ez a film, már rég óta eltűnt volna a feledés mocsarában, ha Tarantino nem rendezte volna meg az utolsó szkeccset, ami túlzás nélkül a film egyetlen csúcspontja. Ebben a 4 rendező által készített fekete komédiában, Tim Roth karaktere próbál Lobby Boyként helyt állni egy szállodában, miközben furábbnál-furább alakokkal találkozik. Közöttük van a tetőtéri lakosztályon megszálló Chester és haverjai, akik egy bizarr fogadást kötnek klasszikus hitchcocki stílusban, amibe Tim Roth karakterét is bele keverik. A majdnem dobogós helyezést, nem csak a 20 perces megjelenés miatt érte el, hanem azért is, mert a film fárasztó és erőltetett poénkodásai után végre jól esik látni egy Tarantino szintű ökörködést, ami nem csak, hogy szórakoztató, de a rendezőhöz híven stílusos is.
3. Richard Gecko – Alkonyattól pirkadatig
Szintén egy Rodriguez vendég szereplés, ám ezúttal a forgatókönyv írást is magára vállalta. A túszdráma/vámpíros horror történetében Tarantino ezúttal egy központi figurát alakít, méghozzá George Clooney testvérének képében, akit egyedül hagyni az elrabolt illetővel a lehető legrosszabb ötlet. Az eddigi megjelenései a rendezőnek, mind olyan hóbortos figurák voltak, akik bár furcsák voltak, de mégis kedvelhetőek. Na, itt viszont egy olyan furcsa és beteges pszichopatát alakít, amit nem néztünk volna ki belőle, mégis színészileg talán ez a legkiforrottabb alakítása. Mondjuk ehhez hozzá tartozhatott az is, hogy mégis csak ő írta a forgatókönyvet és érezhette, hogy milyen típusú szerepet is kell eljátszania. És azt se felejtsük el, hogy tőle tudhattuk meg azt, amire senki sem gondolt, hogy Mexikóban, mexikóiak vannak.
2. Mr Brown – Kutyaszorítóban
Tarantino az első nagyjátékfilmjébe, bár kevesebbet szerepel, mint az Alkonyattól pirkadatigban, de mégis itt ikonikusabb a megjelenése. Amúgy érdekesség, hogy a rendező először Mr Pink karakterét akarta eljátszani, de annyira megtetszett neki Steve Buscemi, hogy végül átengedte neki a szerepet. Joe Cabbot bandájának tagjaként ő is részt vesz a gyémántrablásban és akár csak a többiek ő is rosszul jár miatta. Viszont ne felejtsük el, hogy a film kezdő mondata is hozzá köthető, illetve a levezetett elmélet arról, hogy a Like a virgin című szám, miért a nagy farkú fickókról szól. Ha ez nem elég egy 2. helyzetre, akkor én nem tudom, hogy mivel tudnék még meggyőzni bárkit is.
1. Jimmie – Ponyvaregény
És az első helyezett természetesen nem is lehetne más, mint a Ponyvaregény, amiben Jules és Vincent az ő segítségét kérik egy véletlenül elsült pisztoly okozta károk helyrehozásában. Azonban, mivel nincs kiírva a garázs ajtajára, hogy „n*gger hullatároló”, így nem biztos, hogy a felesége Bonnie örülne, ha a lakásban gengszterek épp gengszterkednek. Szerintem nem kell megkérdőjelezni az első helyezettet. Épp annyira ikonikus és emlékezetes, akárcsak az egész film. Szintén érdekesség, hogy Tarantino vagy Jimmie-t játszotta volna el vagy Vincent drog dillerjét Lance-t. Végül azért maradt az előbbi mellett, mert az adrenalin injekciós jelenetnél a kamera másik végén akart lenni.
Hát ez lett volna az én 10-es listám Tarantino filmes szerepeiről. Remélem azért tetszett nektek, még akkor is, ha nagy gondolatokkal és újdonságokkal nem igazán tudtam szolgálni. Azért remélem legalább tartalmasan szórakoztató volt eme kis listázásom.
Címkék: quentin tarantino aljas nyolcas django elszabadul kutyaszorítóban kill bill jackie brown halálbiztos ponyveregény becstelen brigantyk