Aljas utcák – egy legendás rendező méltó színrelépése

Cikkek | 2019-10-02 | Juhász Péter

1973. Martin Scorsese leforgatja Aljas utcák című filmjét mindössze 26 nap alatt, melyben először mutatja meg sajátos világát. Olyan ez, mint mikor lenyomjuk a szódás szifont és ömlik belőle a pezsgő folyadék.

A történetben Charlie, a fiatal olasz-amerikai és barátja, Johnny Boy az utcákat róják. New Yorkban mindig történik valami, főleg az alvilágban. Charlie, a helyi maffiafőnök unokaöccse próbál a családnak is megfelelni, miközben saját útját is egyengeti. Johnny viszont a fékezhetetlen vad, öntörvényű és erőszakos, mint egy veszett kutya. Nyílván előbb-utóbb féktelen létezése mindkettejük életére hatással lesz. A bádog szemeteskukák, olcsó kocsik és prostik meg kocsmák közül kitörni próbáló fiatalok származásuknak megfelelően járják végig az olasz múlttal összefüggő ranglétrát. Kettejük történetén keresztül bontakozik ki Scorsese, a rendező maga és sajátos stílusa, mely előrevetít a későbbi nagy klasszikusainak irányába.

A sárga taxik fényének megvilágításában zajló izgalmas, állandóan mozgásban levő cselekménnyel megírt forgatókönyv táplálta film bő 110 perce során megkapjuk Scorsese pezsgő koktélját, melyben pia meg csajok és bulik mellett olasz stílusú öltönyök, kalapok, bőrcipők valamint erős akcentussal monologizáló karakterek sűrűjében merülhetünk el a rendező féktelen világában.  Az már biztos, hogy Tarantino imádja Scorsese világát, mert az Aljas utcákat látva végig az járt fejemben, ezt simán rendezhette volna akár a Ponyvaregény mestere is.

A 26 nap alatt leforgatott film egyedi felépítése, melynek megvalósulásához még Francis Ford Coppola is adott pénzt, karakterei és filmesztétikai megoldásai azonnal levehetők. Scorsese már ott, a 70-es évek elején bebizonyította, elképesztő érzéke van pimasz rendezői stílusának méltó tálalására. Még nem kiforrott ugyan a dolog, hibádzik is egy-két dolog benne, de az összehasonlíthatatlanul masszív alapok, már ott vannak jelen a filmben. A sajátos operatőri munka, mint például a részeg jelenet frenetikus megoldása Keitel fejéhez erősített kamerával a hitelesebb látványért, a vágás fiatalos lendülete, a kiválóan összeválogatott soundtrack zenei elemei, mely javarészt a rendező saját gyűjteményéből kerültek bele a filmbe, a színészi játék, mely ugyan még kicsit nyers, kevésbé profi, mint lesz majd pár évvel később a legendás darabokban, de már érezhetően mind Scorsese-s. Harvey Keitel és Robert De Niro kettőse pedig azt a mocskosul pimasz és egyszerre lazán elegáns színjátszást vetítik előre, ami majd tökélyre fordul a rendező későbbi darabjaiban. Nehéz lenne kiemelni egyet közülük, de mondjuk a Nagymenők vagy a Casino-nál kevésbé lehetne jobbat találni melyben látható jelen mozi kimaxolt változata. Amit ott majd a tökéletesre csiszolt stábnak és színészeknek köszönhetően a legendás rendező megvalósít, annak korai vizsgadarabjaként tekinthető az Aljas utcák, mely most is tökéletesen élvezhető darab már csak azért is, mert itt először találkozhatunk az oly sokak által rajongott univerzummal, mely az egekbe emelte De Niro mellett Joe Pescit, Ray Liotta-t, Leonardo DiCaprio-t vagy éppen Harvey Keitelt. Sokan a filmből újra együtt dolgoztak a rendező legendás, 1976-os, Taxisofőr című kultuszfilmjében.

Scorsese nagyon örült, hogy végül a Warner Bros. forgalmazta a filmjét, mivel náluk voltak a legjobb gengszterfilmek még úgy is, hogy az Aljas utcák megjelenésekor nem lett azonnal sikeres darabbá, mivel a filmet forgalmazó cég a szintén 1973-ban bemutatásra kerülő, sokkal komolyabb produkciójukra, Az ördögűző premierjére fókuszált.

A film mind a mai napig ott van a néhai Roger Ebert legnagyobb kedvenceinek dicső listáján.

 

Képek: TMDb

Címkék:   martin scorsese   robert de niro   aljas utcák