Top 10 - A legjobb gengszterfilmek

Cikkek | 2019-11-27 | Gulyás Dominik

Általában a legnépszerűbb filmes műfajokra igaz, hogy mindig egy olyan világot mutatnak be, ami távol áll a hétköznapi emberek életétől. Mivel az átlag mozinézőnek kevés kapcsolódási pontja van az adott közeggel, így nagyobb érdeklődéssel tud elmerülni abban a világban. Ez a hipotézis bizonyítható! Elég csak az elmúlt évtizedek legnépszerűbb zsánerjeire gondolni. 60-as évek westernjei, 80-as évek sci-fijei, 90-es évek akciófilmjei és most a képregény adaptációk. Az emberek nagyobb érdeklődést mutatnak a számukra ismeretlen világok iránt, amik akár valóságosak, akár nem, újszerűnek hatnak. Ide tartoznak a gengszterfilmek is, amik a törvény ellentétes oldalán álló világot hivatottak bemutatni, akár nyers, akár romantizált stílusban. Ilyenkor mindig felmerül az a bizonyos erkölcsi kérdés, hogy mennyire tesz jót az emberek fejlődésének, ha gazembereket, gyilkosokat és erőszaktevőket tesznek meg főszereplőnek. Erre a személyes válaszom, az ami a videójátékok erőszakossága esetén. Nem a film fogja megteremteni a következő generáció Al Caponéit és Pablo Escobarjait, hanem a társadalmi közeg, amiben ezek az emberek felnőnek. Persze a filmeseknek is nagy felelősségük van, de a lehető legjobban teszik, ha erre a világra tudnak reflektálni. Az ember inkább így ismerje meg az alvilágot, mintsem személyesen. Ehhez a megismeréshez pedig ezt a 10 filmet tudom ajánlani a műfajon belül. Annyit még tisztázzunk, hogy a listán szereplő filmek a műfaj 5 nagy rendezőjéhez kötődnek, akik ezen belül alkották legmaradandóbb alkotásaikat. És azt se felejtsük el, hogy a listán szereplő filmek minimum tartalmaznak egy Robert De Nirot vagy egy Al Pacinot. Na, de lássuk azt a 10-es listát.

10. Aki legyőzte Al Caponét

„Tudni akarod, hogy lehet elkapni Caponét? Ha a digók kést rántanak, te puskát. Ha az egyik embered kórházba kerül, az övé hullaházba. Ez a chicagói módszer!”

Al Capone volt talán a 20. század legismertebb maffiavezére, így nem is kérdéses, hogy a legtöbb gengszterfilmet az ő történetei inspirálták. Viszont, ezek inkább csak megidézték a chicagói vezér történetét, míg Brian De Palma klasszikusát a valós események ihlették. A középpontban az a rendőr csapat áll, akik hadat üzentek a korrupciónak és a szervezett bűnözésnek. Elliot Ness (Kevin Costner) és csapata „Az érinthetetlenek” kezdetben tiszteséges módszerekkel próbálták leleplezni Capone tevékenységeit, azonban idővel rá kellett jönniük, hogy itt Chicago-ban bizony be kell mocskolni a kezüket, ha eredményt akarnak elérni! Talán emiatt nem nagyon lehet 100%-os értelemben gengszterfilmnek nevezni (sokkal inkább egy kalandfilmes kriminek), mivel a szervezett bűnözés kevés szerepet kap és a szesztilalmas ügyletek is elég egyszerűen vannak ábrázolva. Mégis De Palma filmje egy jól megcsinált, szórakoztató mozi, ami ha bár nem annyira részletes és okos, de egy laikus gengszterfilm nézőnek remek ugródeszkát adhat a későbbi klasszikusokhoz. Sean Connery díja megérdemelt, Morricone zenéje szenzációs és még a Patyomkin páncélos lépcsős jelenetét is úgy sikerült megidézni, hogy az nem tűnik szolgai másolásnak.

9. Aljas utcák

„Tudjátok, mit mondott a királynő? Ha golyóim lennének, én lennék a király.”

Bár nem ez volt Martin Scorsese első filmje, de itt ismerte meg először a szakma a nevét. Az Aljas utcák egy feltörekvő gengszter csapatnak a mindennapjait mutatja be, ahogy kispályásként a nagy életre pályáznak. Érdekesség, hogy itt dolgozott először a rendező De Niróval, akivel később a legikonikusabb rendező-színész párost alkották meg a filmtörténelemben. Az Aljas utcák leginkább egy francia újhullámos film mentalitását követi (jelenetek, amiknek dramaturgiáját tekintve semmi köze nincs a történethez), de már itt feltűnnek a későbbi Scorsese elemek. A nyers brutalitás, a vulgáris nyelvezet, a hosszú egysnittes jelenetek, licenszelt zeneszámok használata és a főszereplők sorsának beteljesülése. Ezek még egyelőre kezdetlegesek, de már felvillannak benne a rendező erényei, ami miatt őt nevezhetjük a műfaj királyának. Az Aljas utcák egy diplomafilmnek is tekinthető a hollywoodi álomgyárnak címezve, melyre alapozva Scorsese később megcsinálhatta az olyan klasszikusait, mint a Taxisofőr, a Dühöngő bika, a Komédia királya vagy a listán még bőven szereplő darabok.

8. Kutyaszorítóban

„Na, ide figyelj! Engem nem érdekel, hogy mit tudsz és mit nem. Egyszerűen csak megkínozlak. Mert mindig élvezettel tölt el, ha megkínozhatok egy zsarut. És, mondom, kurvára nem érdekel, hogy mit beszélsz. Legfeljebb imádkozhatsz a gyors halálért, ami nem ma fog eljönni.”

És ha már filmes debütálás, akkor ne feledkezzünk meg Tarantino legelső mozijáról sem, amiben egy profi banda próbál kirabolni egy gyémántokkal teli bankot. Egyszer már írtam róla egy részletesebb cikket is az oldalon, úgy hogy csak röviden ismertetem, hogy miért egy ritka értékes darab ez a véres szájú mozi. Egyrészt azért, mert Tarantino-nak már itt sikerült letennie egy kompakt, egységes darabot, amin egyáltalán nem látszik meg az alacsony költségvetés. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben nem esett bele a kezdőfilmesek hibájába. Tarantino nem útkeresésnek szánta a Kutyaszorítóban, hanem stílusteremtésnek. Letette a saját névjegyét, amit a későbbiekben már csak tökéletesíteni tudott. A hétköznapi szituációkban ábrázolt gengszterek, a trash talk használata, a nyers erőszak és az elengedhetetlen popkulturális utalások (mind vizuális, mind konkrétabb értelemben), mind a Tarantino stílus velejárói. Az pedig egy ritka eset, hogy egy rendező ennyire magabiztosan használja fel a saját eszközeit, de Hollywood fenegyereke képes volt erre. Innentől kezdve pedig már csak felfelé vezethet az út, még akkor is, ha már az első filmje is ott van a nagyok között.

7. A tégla

„Ebben a világban vagy zsaru leszel, vagy bűnöző. Én meg azt mondom, ha pisztolyt szegeznek rád, akkor nem teljesen mindegy?”

Martin Scorsese-nek már rég kijárt volna az aranyszobor! Hangzott mindenhol a kritikusok és a filmszerető emberek szájából. 2006-ra pedig az Akadémia eleget téve a kérésüknek odaítélte a Legjobb film és rendező díját a mesternek, ami nem hogy megoldotta volna a helyzetet, de tovább szította az indulatokat. A tégla nem más, mint a 2002-es koreai gengszterfilmnek a Szigorúan piszkos ügyeknek az amerikai remake-je és pont emiatt elég megosztó darabja a Scorsese életműnek. Sokan azt kifogásolták, hogy méltatlanul bántak el az eredeti verzióval, mások szerint pedig Scorsese-nek nem tett jót, hogy egy remake-ért kapta meg a díjat. Én bevallom őszintén, azok táborát erősítem, akik imádják A téglát (hozzá teszem a koreai változatot is nagyon nagyra tartom). Egy eszméletlenül pörgős, fordulatos és stílusos darab, aminek 2 és fél órás játék idejét, alig lehet megérezni. Scorsese ugyan lemásolta a Szigorúan piszkos ügyek történetét, de képes volt a saját stílusára formálni és egy új mélységet adnia a történetnek. A DiCaprio-Damon-Nicholson trió remek, a zene kitűnő, a vágás pedig talán az évtized legjobbja. Még ha Scorsese csak szánalomból is kapta meg a díjat, A tégláért még mindig jobban megérdemelte.

6. Casino

„Miután a szakszervezetet kiütötték végleg lebontották a legtöbb kaszinót és kinek van pénze a piramisok újra építésére? A tőzsdecápáknak. És végül ott kötöttem ki ahol elkezdtem. Még mindig kiszúrom a nyerőket és még mindig hozok pénzt az otthoniaknak és miért bolygatnám meg azt, ami jól megy? Ennyi az egész”

Ismét Scorsese és ismét egy stílusos 3 órás eposz a világ legnagyobb pénzmosodájáról, Las Vegasról. A Casino egy definitív Scorsese mozi, annak minden pozitívumával együtt. Bemutatja a város csillogó életét (a gazdagságot, a csillogást, a sikert) és a mögötte megbújó romlottságot. Pont, amit egy gengszterfilmnek képviselnie kell. A fényűzés nem kifizetődő, és ha egyszer rosszul használod ki, akkor vége mindennek. A hossza pedig bár elrettentőnek tűnik, de Scorsese úgy tudja ezt az időtartamot kitölteni, hogy azt csak minimum 1 órásnak érezzük. Minden pillanatban történik valami fontos vagy éppen érdekes cselekmény, akár De Niro, akár Sharon Stone (aki élete alakítását nyújtja), akár Joe Pesci karakteréről legyen szó. Egyedüli negatívum annyi, hogy ezt a történetet már láttuk a rendező egy korábbi munkájában (amiről később még lesz szó), de mint tudjuk, jótól lopni nem bűn. Saját ötlettől pedig pláne nem.

5. Ponyvaregény

„Puska kellett volna ehhez a melóhoz!”

Nehéz nyitó idézetet találni egy olyan filmhez, aminek minden 2. mondata idézhető klasszikussá vált. A Ponyvaregény vitán felül Tarantino legjobb filmje. A Kutyaszorítóban felhasznált stílus elemeket az író/rendező nem csak tovább fejlesztette, hanem a csúcsra is járatta. A Ponyvaregény műfajilag egy nehezen körülírható darab, hiszen megannyi zsánerkavalkád található benne. Kezdve a gengszterfilmektől, a vígjátékon át, a thrillerig, mégis talán leginkább úgy lehet leírni ezt a mozit, mint korszakleíró mű. Ami a Taxisofőr volt a 70-es éveknek, az a Ponyvaregény a 90-es éveknek. Ehhez hozzá tartoznak még az aranyat érő dialógusok, az alávaló, de szerethető karakterek, a korszak egyik legjobb soundtrackje és az az időmegbontó mechanizmus, ami akkor újszerűnek számított, de még a mai napig működik (a film ott kezdődik, ahol véget ér.) A Ponyvaregény az igazi kultfilm, amit bármikor előveszel, ugyan azt a hatást fogja elérni, mint első megnézés esetén.

4. A sebhelyesarcú

„Eláruljam, mit akarok fiacskám? A világot! És mindent, ami benne van!”

Az 1932-es Scarface a maga idejében egy formabontó mozi volt, ami szembemenve az akkori cenzúrabizottsággal, korának legerőszakosabb filmjévé vált. Azonban a köztudatban, mégis Brian De Palma 1983-as remake-je maradt meg, amiben az ifjú kubai emigráns Tony Montana (Al Pacino) próbál egyre magasabbra jutni a ranglétrán, hogy aztán a csúcsról tudjon a legnagyobbat esni. A sebhelyesarcú egy húsbavágó felemelkedés-bukás történet, ami erőszakosságában talán, még elődjét is túlszárnyalja. Oliver Stone forgatókönyve, De Palma rendezése és Pacino alakítása egységében hozza el nekünk azt a világot, amit annyira átszőtt az erőszak, hogy már az utca embere sem lepődik meg rajta, ha banda háború zajlik előtte. Pörgős, sodródó és gyomorszájon vágó film, mely akár egy időzített bomba, bármikor felrobbanthat és óriási pusztítást hagy maga után. A film végére pedig (akárcsak Tony-ból) mi belőlünk is kitör a vadállat, mert ennyi feszültséget és adrenalint már a mi szervezetünk sem bír befogadni. A maga korában kifejezetten utálta a szakma és csak később vált igazi klasszikussá, és nem is ok nélkül. A sebhelyesarcú egy kötelező film, egy elemi tanmese a nagyravágyásról és a mohóságról.

3. Volt egyszer egy Amerika

„Ha valaki elárul, te visszavágsz! Mégha az illető a legjobb barátod is!”

A sok maffiaorientált rendező után jöjjön egy olyan alkotó, aki teljesen más műfajból jött át, de maradandó hatást gyakorolt a gengsztermozikra. Ő pedig nem más, mint a spagettiwestern király, Sergio Leone, akinek amúgy felajánlották A keresztapa rendezését is, de ő visszautasította azt. Később megbánta döntését és ennek hatására készítette el a Volt egyszer egy Amerikát, ami egy 4 órás eposz 4 jó barátról. Rengeteg dolgot tudnék írni a filmről (személyes kedvenceim között is bérelt helye van), de röviden úgy jellemezném, mint a tömör gyönyört. Leone egy érzékeny, lírai felnövés történetet mesélt el a barátságról és a bajtársiasságról. Filmjeinek főszereplői sokban hasonlítanak spagetti western hőseire, de talán a 4 órás hossz és a 3 idősík (gyerek, felnőtt, idős száll) miatt még részletesebben fejti ki karaktereiket. Ugyan akkor a Volt egyszer egy Amerika egy remek hattyúdala a néhai rendezőnek, akinek ez volt az utolsó mozija. Ezzel vett könnyes búcsút a filmipartól, ezzel tetőzte be karrierjét és ezzel alkotta meg az egyik legérzelmesebb és legszebb gengsztermozit, amire Morricone zenéje teszi fel a pontot az i-re.

2. Nagymenők

„Amióta az eszemet tudom, gengszter akartam lenni.”

Ez az a film, ami miatt a Casino csak a 6. a listán. Martin Scorsese egy kiváló képességű rendező és karrierjének legjobb darabja, egyértelműen az 1990-es igaz történet alapján íródott Nagymenők. Henry Hill (Ray Liotta) már gyerekkora óta besegít a szervezett bűnözés világának, ennek során ismerkedik össze a higgadt és racionális James Conway-el (Robert De Niro), illetve a forrófejű és erőszakos Tommy DeVito-val (Joe Pesci). A saját triumvirátusuk áll a történet középpontjában, amit végigkísér a siker, az erőszak és a bukás veszélye. Scorsese filmje azért tud ennyire működni, mert a sodró lendülete mellett, a rendező úgy tudja ábrázolni ezt a világot, ahogy azt el tudjuk képzelni. Figurái hétköznapiak és esendőek, ugyan akkor emberként vannak ábrázolva, nem pedig hidegvérű gyilkosokként. Maga a világ pedig úgy van ábrázolva, mintha mindig is ide tartoztunk volna. A Nagymenők nem véletlenül lett egy klasszikus, sodró lendülete feledteti a nézőjével a hosszú játékidőt is. Scorsese itt volt leginkább elemében. Ezzel a művével ő lett a gengsztermozik koronázatlan császára.

1. A keresztapa (1-2)

„Aki nem tölt elég időt a családjával, az nem is igazi férfi.”

Várható volt? Igen! Közhelyes? Nagyon is! De mit tehetünk, akkor, ha a világ legjobb filmjeiről van szó? Coppola 2 mozija a tökéletes esszenciája, mind annak, ami miatt létrejött a filmművészet. Sokkan külön választják a két részt, azonban én úgy gondolom, hogy A keresztapa története így nyer értelmet. A Corleone család felemelkedését és bukását követhetjük végig, amiben a hatalom esszenciájáról kapunk egy átfogóbb képet. A keresztapa azt képviselte, amit ma a Trónok harca. Részleteiben kidolgozott karakterek hatalmi játszmája, melynek útját árulások és véres ló fejek díszítik. Vito Corleone talán minden idők egyik legjobb filmes karaktere (mind Marlon Brando, mind Robert De Niro szenzációs a szerepben), akárcsak az Al Pacino által alakított Michael Corleone is, akinek képében láthatjuk a legnagyobb antihős megszületését. Órákat tudnék beszélni a filmben megbújó többlettartalmakról és karaktereiknek mélységéről, de idő szűke miatt legyen, annyi elég, hogy A keresztapa minden idők egyik legjobb mozija. Minden filmrajongónak kötelező megnéznie, hiszen ez egy olyan ajánlat, amit nem lehet visszautasítani.