Tényleg 1994 októbere a filmtörténet egyik legfontosabb hónapja?

Popkult | 2022-04-19 | Juhász Péter

A Ponyvaregény 1994 októberében jelent meg, egy időben a Shop-stop és A remény rabjai megjelenésével, ami a filmművészet számára egy igazán érdekes időszakot jelent, mivel mindegyikük számos későbbi filmet inspirált, amelyek soha nem érték el az adott film színvonalát. A Ponyvaregény vitathatatlanul a legjelentősebb, mivel a forgatókönyvírás új formáját határozta meg, így Quentin Tarantinót generációja egyik legfrappánsabb és legötletesebb írójává tette, de Kevin Smith is profitált filmjéből, mivel megmutatta, milyen tehetség rejlik a hanyag szakáll és a baseballsapka mögött.

Aztán ott volt Morgan Freeman, aki a Shawshank börtönből szabadulva generációja egyik legkeresettebb színészévé vált. Minden bizonnyal nagy benyomást tett a közönségre, hiszen jelölték legjobb színésznek járó Oscar-díjra, annak ellenére, hogy lényegében mellékszerepet játszott a filmben.

Mindhárom film a maga nemében klasszikusnak számít, ami valószínűleg megmagyarázza, hogy miért játsszák őket rendszeresen a televízióban, még ennyi évvel később is. Az, hogy ezen filmek mindegyike egy időben jelent meg, érdekes tükörképe annak a változásnak, amely egyértelműen ott volt a levegőben, de az 1990-es évek széles körben is komoly változások időszakának számított a művészek számára, akik le akarták vetni a 70-es és 80-as évek béklyóit valamiért, ami egy kicsit más és személyesebb volt a művészeket felkaroló évtizedhez képest.

A filmesek azt tették, amit a regényírók, a zenészek és a festők is megpróbáltak elérni: valami kifinomultabbat alkottak a világukhoz, és nem a korábbi törekvések kipróbált és bevált ötleteihez igazodtak. A felsorolt három film közül a Shop-stop volt az egyetlen, amelyet nem jelöltek legjobb film kategóriában, de Smith-nek nem állt jól, hogy engedjen a konvencióknak, ezért magasrangú és rendhagyó hatású művészként sorolta be magát.

Azóta afféle mindenütt jelenlévő hírességgé vált, aki sosem becsüli alá a nyilvános szereplés erejét, hogy megmutassa hangját, legyen szó Batmanről vagy a filmkészítés megpróbáltatásairól és hibáiról. Tarantino hasonlóképpen a közvélemény egyik állandó szereplőjévé vált, és kihívta Krishnan Guru-Murthyt, amikor a Channel News műsorvezetője megkérdezte a véleményét a szórakoztatóipar világában tapasztalható erőszakról. „Nem vagyok a rabszolgád, és te sem vagy az uram” - válaszolta Tarantino. „Nem kényszeríthetsz arra, hogy a te dallamodra táncoljak. Nem vagyok a majmod.”

Freeman afféle amerikai hírességgé vált, sőt, az új évezredben még Istent is eljátszotta A mindenhatóban és annak folytatásában. „Mindig jól érzem magam a munkában” - büszkélkedett Freeman. „Annyira élvezem a munkát. Az emberek azt mondják, hogy 'dolgozni fogsz'. Én meg azt gondolom: „Nem, a munka az, hogy munkát keresek. Miután megkaptad, csak játszani fogsz. Szóval, ezek olyan helyzetek, amikor egyszerűen csak remekül érzem magam, és remélem, hogy körülöttem mindenki ugyanolyan remekül érzi magát.”

Nos, tényleg 1994 októbere volt-e a filmtörténet legfontosabb hónapja? Ha nem is, akkor minden bizonnyal az egyik leglenyűgözőbb, és minden bizonnyal az egyik legtermékenyebb volt azok számára, akik elég idősek voltak ahhoz, hogy ezeket a filmeket még moziban nézzék. Milyen izgalmas lehetett a nézők számára, hogy elmerülhettek Tarantino második filmjének borotvaéles dialógusaiban, és képzeljük el azoknak a nézőknek a jókedvét, akik Kevin Smith-szel karöltve az évtized egyik leglenyűgözőbb indie-játékfilmjét láthatták. És akkor ott van A Shawshank-i megváltás, amely A Keresztapa és az Aranypolgár mellett az amerikai film kánonjának egyik legfontosabb alkotásaként szerepel.

Akár 1994 októbere volt a legfontosabb hónap a mozi birodalmában, akár nem, mindenképpen nagyon jó hónap volt mindazok számára, akik átélték, mind pedig azoknak, akik azóta is részesülnek belőle.

Forrás; Faroutmagazine