A Szárnyas fejvadász minden idők legjobb sci-fi-je?
'82 nyarán a film, amely Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művén alapult a 30 millió dolláros költségvetésből mindössze 26 milliót hozott össze a kasszáknál. Bár kezdetben súlyos bukásnak számított, bő 40 évvel később minden idők legjobb sci-fijének nevezni már nem is akkora túlzás.
Az érző technológiával kapcsolatos aggodalom már jóval azelőtt alapot adott a sci-fi és horror történeteknek, hogy Philip K. Dick 1968-ban előállt volna regényével. Mary Shelley Frankensteinje több mint egy évszázaddal megelőzte Dick világát, és hasonló aggodalmakat fejez ki a mesterséges létezéssel kapcsolatban.
A film hangulatát csak fokozza kiváló zenei aláfestése. A város épületei szó szerint a felhőket karcolják. Ablakok és neonreklámok fénye szikrázik át az ormótlan, félelmetes obszidiánszerkezeteken. Közelről ugyanez romosnak tűnik - a valóság olyan, mintha ragasztószalaggal ragasztották volna össze.

A filmben Harrison Ford brutális, felkavaró munkát végez, ami alkoholizmusba kergeti. Érzelmileg és lelkileg is sérült, élete tele van erkölcsi kétértelműséggel. Deckard nem Han Solo vagy Indiana Jones ellentéte - ő Ford jellegzetes archetípusának remixe. Parancsot kap arra, hogy mindenféle eljárás nélkül végezze ki Roy Batty-t (Rutger Hauer) és társait, egyetlen bűnükért, amiért egy olyan bolygón léteznek, ahol nem kellene lenniük.
Miért nem perelheti be Roy a Tyrell Corporationt? Miért nem fogadhat ügyvédet? Nem teheti, mert a replikánsoknak nincsenek jogaik. A törvény szerint nem számítanak embernek. Az emberek úgy működnek, mint egy metaforikus többség, amely pusztán azáltal, hogy többségben van, megkérdőjelezhetetlenül diktálja a normát. Ez a társadalmi paradigma a normán kívül esőket - jelen esetben a replikánsokat - kiszolgáltatottá teszi a kizsákmányolásnak és a visszaéléseknek. Deckard azáltal, hogy az igazságtalan törvények betartásán dolgozik, mintha valamiféle birodalom katonája lenne, Roy pedig lázadna ez ellen a birodalom ellen.
Mi van, ha mindannyian replikánsok?
A film elején Rachael (Sean Young) megtudja, hogy minden, amiről azt hiszi, hogy az életében történt, mielőtt a Tyrell Corporationnél dolgozott, nem valós. Nem is létezett, amíg Eldon Tyrell (Joe Turkel) biotechnológiával tele nem tömte az agyát emlékekkel. Személyazonossága hazugságokon alapul. Deckard sem beszél sokat arról, hogy milyen volt az élete, mielőtt elkezdte a munkát. Ez megnyitja a lehetőséget, hogy az ő identitása is hazugságokon alapul.
Ha a múltbeli tapasztalatok alapján alakul ki az elképzelésünk arról, hogy kik is vagyunk, és az emlékek megváltoztathatók, akkor hogyan tarthatunk ki a valóságunkkal kapcsolatos alapvető feltételezések mellett? Honnan tudhatja bárki is a Szárnyas fejvadász világában, hogy nem replikáns?
Bár Deckard és Rachael küzdelmeire nem kapunk túl sok magyarázatot, a folytatásban, a Blade Runner 2049-ben ez jelentősen megváltozik. De még ha ez a koncepció nem is kerül teljesen kifejtésre, az árnyékban végig ott lapul.

Deckard nem az első karakter, akivel a filmben találkozunk. Dave Holdent a Voight-Kampff-teszt elvégzése közben öli meg Leon Kowalski. Ami igazán lenyűgöző, hogy Brion James szándékos esetlenséggel adja elő Leon szövegét. Ne feledjük, Leon alig néhány éves. Nem sok gyakorlata van az alapvető társalgásban vagy a hipotetikus kérdésekben. Arra meg pláne nem volt ideje, hogy jó hazudozóvá váljon. Ironikus módon a jelenet laposra sikerült, hacsak nem tudunk azonosulni Leon félelmével.
A Szárnyas fejvadászt az évek során sokan kritizálták azért, ahogyan a női karakterekkel bánik. Lényegében három nő van a filmben. Rachael, Zhora, aki megmutatja a melleit, majd agyonlövik, és Pris, aki női bájaival ráveszi a szerencsétlent, hogy saját érdekei ellen cselekedjen, ami végül a halálát okozza. Ezután Pris-t is agyonlövik. Mégis, ő kapja az egyik legemlékezetesebb akció- és az egyik legmenőbb haláljelenetet a filmben. A hátborzongató pillanat még sokáig megmarad az ember emlékezetében.
A film rávesz, hogy szimpatizálj a "gonosztevőkkel". Könnyű szimpatizálni Roy Battyvel, mivel számára az életben maradás halálbüntetést érdemlő bűncselekmény, ezért viselkedése ütközik a társadalom szabványos törvényeivel és etikájával.
Mint könnyek az esőben...
Harrison Ford túl Han Solón és Indiana Jones-on karrierje legjobb jelenetéért folyó versenyben csak annyit tesz, hogy a földön fekszik, és nézi Rutger Hauert.
Ahogy a végkifejlet felé tartunk, Deckard felkutatja Royt, és találkozásuk kegyetlen hajszába torkollik. A fináléban Roy úgy dönt, megkíméli ellenfele életét. A párbaj végeztével a sérült és védtelen Deckard mellé ül, és olyan monológót mond a kamerába, hogy szem nem marad szárazon.
Meglepő módon Hauer monológjának nagy részét a helyszínen improvizálta. Egy 2017-es interjú szerint kidobta a szerinte túlzó részeket, és csak azokra koncentrált, amelyek szerinte Royhoz és a pillanathoz a legjobban illettek.

"Ridley minden szabadságot megadott nekem [a szövegmondásra], mert azt akarta, hogy a [Szárnyas fejvadász] egy karakterközpontú történet legyen".
Hauer 75 éves korában hunyt el 2019-ben, ugyanabban az évben, amikor a film játszódik. Nem vagyunk hajlandóak elhinni, hogy ez véletlen egybeesés.
Forrás; looper.com
Képek: TMDb
Címkék: szárnyas fejvadász harrison ford rutger hauer ridley scott