Ezek voltak az utolsó szavak John Lennon és Paul McCartney között
A Lennon-McCartney dalszerzőpáros minden idők egyik legtermékenyebb társulása volt, a Beatles 2004-ig több mint 600 millió lemezt adott el világszerte. A partneri viszony akkor alakult ki, amikor John Lennon és Paul McCartney még gyerekek voltak, és olyan barátságot kötöttek, amely végül megváltoztatta a popkultúra irányvonalát.
Az a tény azonban, hogy a Beatles a világ valaha volt legjelentősebb kulturális jelenségévé vált, természetesen érzelmi és pénzügyi nyomással járt. Így a zenekar 1970-ben feloszlott. McCartney és Lennon ezután összevesztek egymással. McCartney viszont sajnálja, hogy nem tudták rendezni a barátságukat Lennon tragikus halála előtt, mely 1980-ban következett be.
McCartney azt mondta:
"Úgy érzem, szomorú volt, hogy soha nem ültünk le és nem tisztáztuk a nézeteltéréseinket. De szerencsémre az utolsó telefonbeszélgetés, amit vele folytattam, igazán nagyszerű volt, és nem volt semmiféle kirohanásunk. Könnyen lehetett volna olyan, mint bármely másik telefonbeszélgetés, amikor kiakadtunk egymásra, és lecsaptuk a telefont."
"Egy nagyon vidám beszélgetés volt a családjáról, meg az én családomról. Nagyon élvezte az életét; Sean (Lennon fia) nagyon nagy része volt ennek. És a karrierje folytatására is gondolt. Emlékszem, azt mondta: "Ó, Istenem, olyan vagyok, mint Mimi néni, aki a köntösömben bolyong. A macskákat etetem a köntösömben, főzök és teázok. Ez a háziasszony karriert akar!" Ez volt az az időszak számára, amikor éppen a Double Fantasy-t készült elindítani." - mondta el McCartney.
Lennont 1980-ban Mark Chapman gyilkolta meg New York-i lakásának bejárata előtt, Manhattanben. Az esemény sokkolta a világot, a zenerajongók világszerte gyászolták minden idők egyik leghíresebb és legbefolyásosabb zenészének tragikus halálát.
McCartney még 2020-ban úgy nyilatkozott:
"Nehéz belegondolnom. Újra végigjátszottam az esetet a fejemben, ám nagyon emocionális dolog ez. Olyannyira, hogy nem is igazán tudok gondolkodni rajta. Ez egyfajta összeomlás a részemről, de mit tudsz tenni a dühön, a szomorúságon kívül? Mint minden gyászesetnél, itt is az egyetlen kiút, ha arra emlékszem vissza, hogy milyen jó volt Johnnal."
Hozzátette:
"Nem tudom túltenni magam ezen az értelmetlen tetten. Nem tudok rá gondolni. Biztos vagyok benne, hogy ez valamiféle tagadás a részemről. De a tagadás az egyetlen módja annak, hogy egyáltalán megbirkózzak vele. Persze miután erről beszélek, így gondolok rá, és ez szörnyű. Teszel dolgokat, hogy segíts magadon. Csináltam egy interjút például Seannal, a fiával. Az jó volt, beszélgetünk arról, hogy milyen jó fej volt John, és ki tudtuk tölteni a kis hézagokat a emlékeiben. Szóval ezek apró dolgok, amiket képes vagyok megtenni, de tudom, hogy rendbe hozni már semmit nem lehetséges."
Forrás: FarOutMagazin
Címkék: john lennon paul mccartney