Merian C. Cooper és Ernest B. Schoedsack King Kong-ja vérbeli klasszikus   

Popkult | 2023-05-11 | Juhász Péter

Merian C. Cooper és Ernest B. Schoedsack King Kong című filmjének címszereplő gigásza egyfelől szépség, másfelől szörnyeteg, a korai hollywoodi mozi csodája, amely a speciális effektek mesteri alkalmazásával életre keltve örökre megváltoztatta a fantasy-mozik világát. Az 1933-as filmet, amely a filmművészet egyik legelső szörnyfilmje volt, március 2-án mutatták be New Yorkban, alig néhány saroknyira az Empire State Buildingtől, ahol a legendás majom a film fináléjában látható.

Furcsa módon a „majomfilmek” akkoriban igen keresettek voltak, a gonosz lényekről szóló történetek könnyen eladhatónak bizonyultak a közönség számára, és némi ízletes akciót is nyújtottak az izgatott nézők számára, így amikor Schoedsack úgy döntött, hogy a központi lényt felnagyítja, King Kongot a klasszikusok közé emelte.

A cselekmény szerint egy filmrendező, Carl Denham (Robert Armstrong) felbérel egy hajót, fogja a gyönyörű fiatal nőt, Ann Darrow-t (Fay Wray), és elhajózik egy titokzatos csendes-óceáni szigetre, hogy ott egy izgalmas, új filmet forgasson. Tudván, hogy a szigeten él egy óriásmajom, Carl a főemlőst akarja filmje főszerepére használni, de nem veszi figyelembe az állat ősi erejét. 

A fiatal nőt a hóna alá kapva Kong rokonszenvet érez Darrow-val, Denham pedig kihasználva ezt a hajójára csalja, elfogja, és visszaviszi New Yorkba a fenevadat.

A címadó fenevad valóban a show sztárja, a film minden idejét és energiáját arra fordítja, hogy a különleges effektek csodáját a középpontba helyezve, hipnotizálja a nézőt.

A Willis H. O'Brien stop-motion animátor és asszisztense, Buzz Gibson által életre keltett rémség a speciális effektek látványos bravúrja, számos különböző technikát alkalmaztak, hogy valódi fenyegetésnek érezzük a vásznon. A stop-motion animáció mellett olyan technikákat alkalmaztak, mint a mattfestés, a vetítés és a különféle miniatűrök használata, hogy a lény a lehető legrealisztikusabbnak tűnjön.

A legzavarbaejtőbb az egészben, ahogy Kong könnyedén kölcsönhatásba lép az élőszereplős környezettel. A majom és az emberi karakterek közötti interakciók teljesen zökkenőmentesnek tűnnek. Bár ez kétségtelenül technikai bravúr, ennél is megdöbbentőbb, hogy a film képes emberivé varázsolni a történet feltételezett gonosztevőjét, és egy meglepően érzelmes sztorit alkotni, amelyben a szörnyeteg inkább sebezhető teremtmény, mint ádáz szörnyeteg.

Ahogy a történet előrehaladtával kinövi a szigetet, majd New Yorkba kerül, a film egyre kevésbé szól a filmgyártó csapatról, amely az egészet elindította, hanem sokkal inkább a nyugati társadalomról regél, amely az állatok kizsákmányolásából és a csábító "látványosság" erejéből táplálkozik. A rajongók megőrülnek a hatalmas főemlősért, özönlenek, hogy láthassák a színpadon.

Végül kiszabadul bilincseiből, ijedtében elszökik, és az Empire State Building tetején keres menedéket. Nem áll szándékában bántani a markában cipelt nőt, hiszen mindenáron meg akarja védeni New York kapzsi kapitalistáitól. Így lesz a King Kong inkább egy tragikus szerelem története, mint rettegett horrorfilm, amely lazán a Szépség és a Szörnyeteg klasszikus meséjéhez hasonlít.

A 20. század elejének egyre változó világában a King Kong olyan  mozi, amely emlékeztette a nézőket arra, hogy hol is van a helyük a világban, a történet ugyanis a természet egy ősi csodáját helyezi a korabeli New York közepébe. Annak ellenére, hogy a főemlős genetikailag viszonylag közel áll hozzánk, története emberi szereplői rosszindulattal kezelik, és azt teszik, amihez a század eleji kapitalista amerikaiak a legjobban értenek: saját anyagi hasznukra használják ki Kongot.

A 20. század eleji Amerika valóságának tükrében a King Kong egy lenyűgöző alkotás, a korai Hollywood látványfilmként pedig Merian C. Cooper és Ernest B. Schoedsack alkotása nagybetűs remekmű.

Forrás: Faroutmagazine

Képek: TMDb

Címkék:   king kong