A holló az egyik olyan kultikus klasszikus, amely valóban kiállta az idő próbáját. Ez volt az egyik első, igazán nagyszerű képregényfilm, amely nem egy olyan grandiózus hős alapján készült, mint Batman vagy Superman. Komor film, nagyszerű alakításokkal és hihetetlen filmzenével. A néhai Brandon Lee utolsó főszerepe hatalmas szerepet játszott a film kultstátuszában, és volt egy ötlete, amit a rendező, Alex Proyas is osztott, és még érdekesebbé tette volna a filmet.
Alex Proyas és Brandon Lee is említette, hogy eredetileg fekete-fehérben akarták leforgatni Eric Draven történetét, a flashback jelenetek pedig élénk színben pompáztak volna. A lehető legjobban akarták tükrözni az eredeti, James O'Barr által írt képregényt. Bár az O'Barr-képregény végig fekete-fehér mindenképpen méltó tisztelgés lett volna a legendás képregény előtt. Úgy tűnik, a stúdió nem támogatta az ötletet, így végül nem valósulhatott meg.
Proyas a stúdió kikötései ellenére is képes volt hangulatos, gótikus remekművet varázsolni vászonra. A film színpalettája továbbra is nagyon visszafogott maradt, a flashback jeleneteknél pedig feldobták a színeket. Ha még nem láttad ezt a klasszikus képregénymozit, tartozol magadnak azzal a szívességgel, hogy megnézed. A főszerepben Brandon Lee alakította Eric Dravent, egy zenészt, aki feltámad, hogy bosszút álljon mindazokon, akik megölték őt és szeretett menyasszonyát. A film mélyen alámerül a veszteség és a gyász kútjába, és Lee lenyűgöző alakítása, valamint Proyas hozzáértő rendezése miatt vált rajongott alkotássá.
Tragikus módon a film elvette Brandon Lee életét és ígéretes karrierjét. Egy forgatás közbeni, végzetesnek bizonyuló baleset vezetett korai és váratlan halálához, így A holló lett az utolsó film, amelyben valaha is dolgozott. Brandon kétségtelenül nagy sztár lett volna, mint az apja, Bruce.
A holló kultikus klasszikus lett, elég népszerű ahhoz, hogy három folytatást és egy tévésorozatot ihlessen, noha ezek nyilvánvalóan meg sem közelítik az eredetit. Mint sok sikeres hollywoodi alkotás esetében, készül A holló rebootja. A főszerepben Bill Skarsgardot láthatjuk majd. Bár remek választásnak tűnik, a rajongók remélik, hogy a remake megfelel majd az eredeti által támasztott magas elvárásoknak. A produkció rendezői székében Rubert Sanders foglal helyet, a forgatókönyvet pedig Zach Baylin írja. Reméljük, a reboot is olyan tisztelt és szeretett alkotás lesz, mint az eredeti, és nem a felejthető próbálkozások útjára lép…