Miért mérföldkő a horrorfilmek között Az ördögűző?
William Friedkin 1973-as mozija minden idők egyik legbefolyásosabb és legikonikusabb horrorfilmje, amely számos folytatást, sőt még egy televíziós remake-et is inspirált. De miért?
A mai közönség számára nem idegen a provokatív sztori, a sokkoló erőszak és vér, valamint a kreatív vírusmarketing, de akkor mégis miért kerül folyton Az ördögűző a horror műfajának csúcsára?
Az idén augusztus 7-én elhunyt, a műfaj meghatározó filmrendezője előtti tisztelgés gyanánt vizsgáltuk meg a sokak által remekműnek tartott produkciót, hogy kiderítsük, miért ez minden idők egyik legnagyobb hatású horrorfilmje.
Miről szól?
William Peter Blatty 1971-es regénye alapján (amely igaz történeten alapult) készült film Chris MacNeil színésznő és 12 éves lánya, Regan történetét meséli el, aki egy napon elkezd roppant furcsán viselkedni. Miután Regan állapota egyre rosszabbodik, Chris orvosoktól és pszichológusoktól kér segítséget, majd végül Damien Karras atyához fordul, hogy kiderítse, mi a baj a kislánnyal.
Ahogy a film címe is sugallja, Karras megállapítja, hogy Regant megszállta az ördög, és vonakodva, de beleegyezik, hogy egy tapasztalt pap Lankester Merrin atya segítségével veszélyes ördögűzést hajtson végre.

A lenyűgöző effektek
Az ördögűző című film produkciójának egyik legjelentősebb eleme a speciális effektusok.
Friedkinnek és csapatának low-tech módszereket alkalmazva sikerült a grafikus speciális effekteket gyakorlatilag létrehoznia. Annyira meggyőzőek voltak, hogy a mozilátogatók némelyike elájult, hányt, vagy egyszerűen felálltak, és kimentek a teremből.
Regan forgó feje
Ahhoz, hogy elérjék Regan döbbenetes, 360 fokos nyakfordulatát, Friedkin speciális effektekért felelős csapata egy üvegszálas lenyomatot készített Linda Blair fejéről, amelyet egy gumibábura helyeztek, ez a kreatív és úttörő módszer mára a speciális effekteket készítők számára általánossá vált. A csapat mozgó szemeket és "lélegzetet" is kreált a fejhez, hogy még valóságosabbá tegye az egészet.
A ’pókjárás’
A film egyik különösen nyugtalanító jelenetében véres szájjal, hátrafelé sétál alá a lépcsőn - ez a jelenet eredetileg kimaradt a mozibemutatóból, és csak később került bele a bővített rendezői változatba.
Regan pókjárását eredetileg drótokkal valósították meg, hogy segítsék a kaszkadőrt, ezért sem maradt benne a filmben, a rendezői változatban már CGI-t használtak, hogy valóban elérjék a megfelelő hatást.
Néhány rajongó szerint, Friedkin döntése, miszerint az eredeti változatból kihagyta a pókjárást, a történet szempontjából értelmes döntés volt, remek példája a "kedvenceid megölésének", vagy ebben az esetben a félelmetes démoni megszállottság részleteinek.
Jéghideg díszletek
A hideg környezet illúziójának megteremtése érdekében a filmkészítők manapság az utómunka során adják hozzá a karakterek digitális leheletét. Az ördögűzőnél még nem így csinálták.
A speciális effektek csapata légkondicionálókat hozott, hogy csökkentse a díszlet hőmérsékletét, aminek következtében a film paranormális jeleneteiben megjelent a színészek lehelete. Ezek a részletek organikussá, hihetővé és már-már érzéki realizmussá változtatták a légkört.

Marketing és forgalmazás fontossága
A felkavaró effektek és a hátborzongató esztétika mellett a marketinges csapat rájátszott az ördögűzés vallási témájára azzal, hogy a filmet december 26-án, közvetlenül karácsony után, egy jelentős vallási ünnepnapon mutatták be. A vallási csoportok bőszen tiltakoztak, amit a marketingcsapat arra használt fel, hogy a nézőket csalogatva növelje a mozi varázsát.
A forgatásról kiszivárgott pletykák ingyen reklámot szolgáltattak a nyilvánosságnak, és kíváncsiságot keltettek. Leégett díszletekről, sérülésekről, sőt halálesetekről is esett szó ezekben. Ezeket a marketingmódszereket a mai napig átveszi az iparág.
A közönség reakciója
A mai közönség annyira érzéketlen az erőszakkal és a vérrel szemben, hogy gyakran rácsodálkoznak, miért tartják Az ördögűzőt minden idők legijesztőbb filmjének. Ne feledjük azonban, hogy Az ördögűző volt az első a maga nemében, egy olyan horrorfilm, amely a műfaj határait feszegette (a művészi normákról nem is beszélve). Az emberek nem voltak felkészülve a grafikus képi világra, az ördög által megszállt emberi test manipulációira és kiszolgáltatottságára, a gyermek szájából elhangzó trágárságra, az erőszakra és a fentebb említett pókjárásra. Mindezek a dolgok akkoriban újak és valóban sokkolóak voltak. Manapság ennél sokkal durvább dolgokkal találkozhatunk egy sima trailerben.
Az eredeti mozibemutatóra adott közönségreakciókról készült vírusvideó jól mutatja, mennyire meghatotta az embereket ez a film 1973-ban. Egy rendőr kisétál a moziból, "Ilyet még életemben nem láttam. Ez valami más, pedig sok moziba jártam, de ilyet még én sem láttam".
A mozitulajdonosok biztonsági őröket és extra személyzetet alkalmaztak, hogy kezeljék a hisztérikus közönséget. Az emberek a folyosókon hánytak, elájultak, és állítólag még olyan orvosi vészhelyzetek is előfordultak, mint a szívroham és vetélés.
Ezek a tapasztalatok csak tovább növelték Az ördögűző hírnevét és legendáját. Ez egy olyan ijesztő film, hogy szívrohamot kapsz! Annyira groteszk, hogy belehánysz a popcornba. Hogy is lehetne bárkinek, pláne a horrorrajongóknak, kihagyni? Hogy lehet, hogy egy olyan film, amely egy egész mozilátogató generációból ilyen nagy visszhangot váltott ki, ne váljon ikonikussá?

Annak ellenére, hogy csak 30 filmszínházban, korlátozott számban került a mozikba, Az ördögűző már az első héten 1,9 millió dolláros bevételt hozott (ma ez 13 millió dollárt), és ezzel a Travel Channel szerint beállította az R-besorolású horrorfilmek kasszarekordját, ami egészen Stephen King 2017-ben mozikba kerülő AZ című filmjéig megdönthetetlen maradt. A jegyeladások több mint 200 millió dollárra emelkedtek, ami ma körülbelül 1,3 milliárd dollárnak felel meg.
Az ördögűző szó szerint megváltoztatta a horrorfilmekről alkotott kritikai véleményeket, és megnyitotta az utat olyan Oscar-díjas alkotások előtt, mint Rob Reiner Tortúra (1990), Darren Aronofsky Fekete hattyú (2010) és Jordan Peele Tűnj el! (2017) című filmje.
Míg A francia kapcsolat uralta az Oscar-díjkiosztót, és William Friedkin a legjobb rendezőnek járó díjat is elnyerte, addig Az ördögűző az, ami a nevét ma is a köztudatban tartja. Megvolt benne a kreatív vízió és merészség, hogy valóban sokkolja az embereket egy igaz eseményeken alapuló hátborzongató történettel, valamint a zsenialitás, hogy olyan csapattal dolgozzon, amely képes volt ezt a víziót ötletes effektekkel és provokatív történetszerkezettel életre kelteni.
Ami egyébként lehetett volna sokkal visszafogottabb, Friedkin kezei között lett azzá, amit a The New York Times "a modern világban működő gonoszság filmes tanulmányának" nevezett.
Forrás; screencraft.org
Címkék: az ördögűző william friedkin