Minden, amit nem tudtál a 25 éves Féktelenül című filmről
Az idén, pontosabban a héten lett 25 éve bemutatva a kilencvenes évek egyik legjobb akciófilmje, a Féktelenül. A film főszereplői Keanu Reeves és Sandra Bullock voltak, akik között nagyon is jól működött a kémia. A forgatáson azonban, mint minden más film esetében nem mindig mentek zökkenőmentesen a dolgok, de sok esetben még annak megkezdése előtt kellett szembesülni olyan dolgokkal, amik nehezítették a film létrehozását. Ezekből szemezgettünk néhány érdekességet.

Jan de Bont rendezőnek ez volt az első filmje direktorként, mivel a korábban kiszemelt John McTiernan nem fogadta el a Fox felkérését. De Bont miután elolvasta a forgatókönyvet azt mondta, hogy ez egy baromi unalmas film lesz, ha csak egy buszon játszódik annak cselekménye. Jeff Daniels színész pedig pontosan ugyanezen a véleményem volt, és az csak akkor változott meg, amikor látta a végeredményt. Quentin Tarantinonak is felajánlották a rendezést, de ő is visszautasította. A Ponyvaregény rendezőjének egyébként ez az egyik kedvenc filmje.
A film egyik legizgalmasabb jelenetéhez, a buszos ugratáshoz több érdekesség is fűződik. Először is ez a jelenet eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, ám egy napon - helyszínkeresés közben - a rendező meglátta, hogy I-105-ös autópálya egy szakasza hiányzik, így jött az ötlet az ugratásra, amit aztán beépítettek a film cselekményébe.
A jelenet felvételéhez egy rámpát kellett építeni, hogy a busz kicsit magasabban tudjon repülni. 98 km/ órás sebességgel érkezett a rámpához, aminek következtében vagy 20 méter magasra repült, magasabb, mint bárki hitte volna. Ennek hátránya is származott, hiszen a kamerák látószögét nem állították be megfelelően és a magasság miatt az eredetileg szánt képkeretből ki is repült a busz.

Az ugratáshoz egy speciálisan átalakított járművet használtak a készítők, így a busz el tudta érni a 113 km / órás sebességet, valamint stapabíró lengéscsillapítókat is kapott. A busz vezetőülését is át kellett alakítani, hogy az kibírja a terhelést, amikor a busz visszazuhan a földre. Ha ezt nem teszik meg, akkor a sofőr akár gerincsérülést is szenvedhetett volna. A jelenetet kétszer is meg kellett ismételni, mondván első alkalommal túlságosan zökkenőmentes volt a dinamikája.
A buszhoz kapcsolódva volt a film után egy eset, amikor egy iskolás korú srác mentette meg a buszon ülő gyerekeket azzal, hogy az éppen szívrohamot szenvedő sofőr helyett rálépett a fékre, majd az út szélére kormányozta az iskolabuszt. Megkérdezték tőle, hogy ezt hogyan csinálta, ekkor elmesélte, hogy látta azt "a buszos filmet".
Keanu Reeves először visszamondta a főszerepet, mert Graham Yost forgatókönyve erősen hasonlított a Drágán add az életedére. Ekkor került képbe a Bosszúállókat is rendező Joss Whedon, hogy kicsit beleírjon a szkriptbe. A legtöbb párbeszéd is hozzá kapcsolódik, de végül a creditben nem lett feltűntetve a neve. Whedon pályafutására ez egyébként igencsak jellemző.
A Fox eredetileg nem Reevesnek akarta adni a szerepet, mert szerintük nem volt még akkor nagy név a szakmában, és inkább egy jóval ismertebb színészt akarta a helyére. Jan de Bont ezt elutasította. Reeves részvételét csak két héttel a forgatás megkezdése előtt engedélyezte a stúdió, Sandra Bullockkal egyetemben.

A buszos száguldás kezdetén Keanu Reeves véletlenül betörte a busz ablakát, és a rendezőnek ez annyira megtetszett, hogy a momentumot végül benne is hagyta a filmben. Valamint Reevest és Jeff Danielst valódi SWAT-os szakemberek képezték ki, hogy tökéletesek legyenek a mozgásaik.
A forgatókönyv korai fázisában a Dodgers Stadion parkolójában körözött volna a busz, ám oda nem kaptak forgatási engedélyt. Akkor jött az ötlet, hogy akkor megpróbálják a LAX repülőtér egyes részeit használni a forgatáshoz. Hát oda kaptak.
Az autópályás jelenetek felvétele a rendező szerint logisztikai rémálom volt, mivel minden egyes jelenet felvételekor az autókat pontosan oda kellett visszaállítani, ahonnan elindultak a jelenet felvételének elején.

A forgatás befejezése előtt elfogyott a pénz, így a film tesztvetítése úgy zajlott le, hogy a végső metrókocsis jelenet csupán storyboard képében pergett a vásznon. A nézőknek tetszett a koncepció, így végül a stúdió még kibővítette a költségvetést, hogy meg tudjon valósulni az adott képsor.
Sandra Bullocknak pedig vezető leckéket kellett venni, hiszen egy busz mégis csak más mint egy személyautó, segítsége annyi volt, hogy a film készítéséhez tíz buszt használtak, de mindegyiknek két kormánykeréke volt, az egyik Sandra Bullock részére, a másik a kaszkadőrnek, ami gyakran volt a busz tetején kialakítva.
A filmben volt egy repülőgépes robbantás. Az ehhez használt repülőgép persze egy leselejtezett gépmadár volt ekkor, de az ára 80 ezer dollárt emésztett fel a költségvetésből.
A film az elmúlt évek alatt igazi klasszikus lett az akciófilmeket kedvelő nézők és filmrajongók körében, ami még a mai napig megállja a helyét. Mi imádjuk, ti hogy vagytok vele?

Címkék: keanu reeves sandra bullock féktelenül érdekességek