Bőrpofa lidérces valósága – A Texasi láncfűrészes mészárlás pokoli forgatása

Popkult | 2020-06-06 | Juhász Péter

„A texasi láncfűrész mészárlás” – melyet Tobe Hooper írt és rendezett 1974-ben jött ki. A slasher műfaj ennek a filmnek, valamint annak köszönhetően, ahogy a történetben szereplő szadista, kannibál család megkínozza és megöli a tanyájukra tévedő fiatalokat komoly szintet lépett. 

Nem minden volt megjátszva. A színfalak mögött a film készítése valódi horror volt. A Texasi láncfűrészes mészárlás legfélelmetesebb jelenetében egy fiatal lányt a vacsoraasztalnál egy holttest karjához kötve kínoznak, közben a halál jeges fuvallata végig ott lebeg felettük.

A forgatásának kulisszatitkaiba betekintést nyújtó dokumentumfilmben az alkotók felelevenítették, miképp született meg ez a jelenet 26 órás maratoni felvétel árán, a texasi Round Rock tanyán, ahol a hőmérő higanyszála 46 fokig kúszott.

Néhányan a színészek közül a hitelesség érdekében 5 héten át nem mosakodtak, nem cseréltek ruhát. A díszlet tele volt halott kutya és szarvasmarha tetemekkel, valamint romlott sajttal, ami elviselhetetlen szagot árasztott.

Azon a rémesen hosszú éjszakán, amely bőven átnyúlt a következő napba, valóban elviselhetetlen volt minden. Néhányan „utolsó vacsorának” nevezték.

A hőség és a páratartalom annyira magas volt kívül és belül egyaránt, hogy a szereplők időnként kirohantak levegőért, vagy egyszerűen csak hányni egyet a bűz miatt. 

Egyes jelenetekben tényleges erőszakot alkalmaztak. A rettegett vacsorajelentében Sallynek, akit Marilyn Burns játszott Bőrpofa (Gunnar Hansen) elvágja az ujját, hogy a család százéves feje, akit a 18 éves John Dugan súlyos sminkben játszott, a lány vérét ihassa. 

A jelenet felvételének botrányos módja ma bizony derékba törné egyesek karrierjét. Az általuk használt kés ugyanis, amely egy vékony csövön keresztül művért pumpált, és amelyet Hansennek Burns ujjára kellett nyomnia, meghibásodott. 

Sokáig próbálkoztak vele, végül Hansen annyira türelmetlen lett, hogy tényleg elvágta a lány ujját.

Először senki sem vette észre mi történt, csak évekkel később döbbentek rá egy beszélgetés alkalmával. Míg Burns dühös lett, addig Dugan azt mondta: Évekkel később tudtam csak meg, hogy ténylegesen a vérét szopogattam, ami így utólag nézve, roppant erotikus.

Marilyn Burns, aki Hansennel beszélget a film készítéséről egy 2013-as visszaemlékezésben így elevenítette fel az ominózus pillanatot;

„Halálra ijesztettél, egyáltalán nem ismertelek, és akkoriban nem tudhattam, hogy valódi-e vagy csak a film kedvéért történik mindaz, ami épp történik. A „snuff” mozik ugyanis akkoriban jöttek divatba, és azt gondoltam magamban, ez így túlságosan valóságos. A tekinteted, miközben közeledtél felém, nagyon ijesztő volt. ”

A megvágott ujj csak egyike volt a forgatás durva furcsaságainak.

Jim Siedow, aki a filmben egy másik őrültet játszott, mesélt arról a jelenetről, amikor karakterének meg kellett ütnie Sally-t, és a dolgok tényleg eldurvultak. Sokkal jobban, mint amennyire azt egy slasher-film keretei lehetővé tennék.

Siedownak eleinte gondjai támadtak az erőszak ábrázolásával, és nem tudta, hogyan szimulálhatná az ördögi verést.

Mivel azonban Hooper, a szereplők meg a stáb többi tagja is, beleértve magát Burns-t, arra biztatták, hogy valóban üsse meg, azt kiabálva: „Tedd meg!” - Siedow végül bevállalta.

„Marilyn azt mondta: „Csináld, ne aggódj” - meséli Siedow egy 2000-es dokumentumfilmben.

„Minden egyes próbafelvétellel, néhány további zúzódással gyarapodott szerencsétlen. Végül megtetszett, tényleg elkezdtem élvezni, és komolyan megütöttem, nyolc felvételt csináltunk -, majd végül elhangzott: „Ennyi.” Ő meg aláhullt. A szegény lányt nagyon megvertük. 

Mindezek után talán a legmegdöbbentőbb a film eredete, miképp jutott eszébe Hoopernek, karácsonyi bevásárlás közben, a texasi Austinban, egy áruház kellős közepén.

Az 1972-es ünnepek előtt Hooper a Montgomery Ward egy zsúfolt részlegén állt, ünnepi hangulatban, kétségbeesetten keresve a kijáratot.

Észrevett egy csomó láncfűrészt egy kijelzőn, és arról fantáziált, hogyan szeleteli és kockázza majd fel a tömeget. Végül elnyomta magában a vérfürdő gondolatát, de amikor hazaért, a láncfűrészes látomás ott pörgött tovább a fejében, ötletek láncreakcióját elindítva.

Ha ez meglehetősen vadnak tűnik egy egyszerű vásárlás alkalmával, bocsássuk meg Hoopernek. Ott volt ugyanis, amikor Charles Whitman 1966 augusztusában elkövette az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb tömeggyilkosságát. Whitman 14 embert gyilkolt meg és 31 személyt megsebesített a 96 perces lövöldözése alatt a texasi egyetemen, Austinban. Hooper pedig ott volt, tanúja volt a mészárlásnak, mielőtt sietve elbújt volna az orvlövész elől. 

Miközben az egyetemen sétált keresztül, lövéseket hallott, „egy rendőr futott felé és azt kiabálta: „Menj be az épületbe! Valaki a toronyból lő!”

Megdöbbenve, de kissé szkeptikusan nézte végig, ahogy a rendőr elesik egy golyó ütötte sebbel hátán. Hooper ekkor menekült be egy közeli épületbe. 

Hooper számára a Whitman-mészárlás sötét előjel volt, ami bemocskolta a 60-as évek lázadó világának béke-szeretet jelképét.

Ezt tükrözi Hooper 1969-ben készült első filmje is, melyben leszámol a hippi kultúrával egy pszichedelikus látomásban. 

A rendező hasonló rejtélyes energiák felhasználásával akarta megvalósítani A texasi láncfűrész mészárlás pusztítását, ám ezt a gondolatot végül bölcsen elvetette, a filmet, „még félelmesebbnek tartja azáltal, hogy valóban hihető lett”.

De ha a technikát meg is változtatták, a téma rendre felülkerekedett. Amint Hooper a történetet Kim Henkel társszerzővel papírra vetette, végeredményben Jancsi és Juliska 60-as évek utáni verziójává vált: elveszett, de végtelenül optimista fiatalok, idegen helyre tévednek, ahol végül kicsinálják őket.

Hooper Bőrpofát, a pszichotikus gyilkost, annak alapján hozta létre, amit egy ismert orvostól hallott, aki azzal dicsekedett, hogy maszkot készített egy halottból még fiatalabb éveiben. 

A film leghíresebb karakterének és vizuális látványának nem volt könnyű sora. Egy másik színészt láttunk volna eredetileg a szerepben, de az éppen a forgatás megkezdése előtt bebarikádozta magát egy szállodai szobába, és leitta magát, ezzel felülírva elkötelezettségét a film iránt.

Hansen, aki egy impozáns megjelenésű izlandi költő, úgy gondolta, Bőrpofa szellemi nehézségekkel küzd, és úgy formálta meg a karaktert, hogy felkeresett egy fogyatékossággal élő gyermekeket foglalkoztató iskolát, ahol az édesanyja dolgozott.

Tanulmányozta, a betegek mozgását mikor lehajoltak, forgatták a fejüket, szokatlan mozdulatokat hajtottak végre.

„Megállapítottam, hogy a karakter kulcsa a mozgásában rejlik.” - mesélte Hansen - amikor a jobb karomat mozdítottam, a mellkasom felé húztam, aztán követte a testem.”

A Texasi láncfűrészes mészárlás mindössze 140.000 dollárból készült, de elképesztő siker lett, hiszen 26,5 millió dollárt hozott megjelenése évében. Nagyban befolyásolta a későbbi horrorfilmeket, 1981-ben pedig a Modern Művészeti Múzeum állandó gyűjteményéhez csatolták.

A résztvevők számára azonban a film igazi rémálom volt, mely egyeseknek még ezután sem ért véget.

Burnsnek, miután megkönnyebbült, hogy a forgatás végre befejeződött azt mondták, hogy egy az éjszakai felvételnél adódó probléma miatt vissza kellene mennie egy újabb felvétel erejéig.

„Amikor őrülten tombolok a film végén, hisztérikusan nevetve, az nem színjátszás”, az én magam voltam, amiért vissza kellett mennem és még egyszer meg kellett tennem ezt az egészet.”

Kiemelt kép

További képek

Címkék:   a taxasi láncfűrészes mészárlás   tobe hooper   marilyn burns   gunnar hansen