A CineMániás - Az Online filmmagazin - Popkult - Egy zseni elméjében

Egy zseni elméjében - Stanley Kubrick élete és munkássága

Popkult | 2020-07-26 | Gulyás Dominik

„Az egyik pillanatban még imádod, a másikban pedig, annyira gyűlölőd, hogy megölnéd.”

Malcolm McDowell

Kevés olyan ember volt a világon, mint Stanley Kubrick. Egyszerre látnoki erejű, innovatív filmes, aki műveivel egy egész generációnak mutatott utat; és egy megosztó személyiség, aki visszavonultan élt saját kis birtokán, kerülve a nyilvánosságot. Jelentőségét a filmiparban, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy rengeteg rendező példaként tekint a munkáira. Steven Spielbergtől Paul Thomas Andersonig; Woody Allentől Wes Andersonig; Ridley Scottól Christopher Nolanig, minden fontosabb rendező megemlíti őt egy adott filmje kapcsán. És mindannyian egyetértenek abban, hogy minden idők egyik legjobb rendezője volt. Akiknek alkalma volt vele dolgozni, mind azt mondták, hogy az egyik legintelligensebb és legkreatívabb ember volt, akivel találkoztak. Hihetetlenül maximalista volt és színészeit gyakran az őrületbe kergette folyamatos újrafelvételeivel. Életéről nagyon keveset tudunk, hiszen visszahúzódó természet volt. Annyira, hogy sokan nem is ismerték fel, amikor először találkoztak vele. Stanley Kubrick az egyik megkerülhetetlen alakja volt a filmezésnek. Stílusát lehet szeretni vagy utálni, de annyi bizonyos, hogy egy olyan egyéniségről beszélünk, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A mester ma lenne 92 éves, így ennek apropójából elhoztam egy kis életrajzot és pár érdekességet, amit érdemes tudni róla.

(F)

Stanley 1928 július 26-án született New York Bronx nevű negyedében. Szülei mindkét ágon zsidó bevándorlók voltak. Apja Jacob Leonard Kubrick (ismertebb nevén Jack) lengyel, anyja Sadie Gertrude Kubrick pedig osztrák felmenőkkel rendelkezett. Egyetlen testvére volt, Barbara Mary Kubrick, aki 1934-ben született. Apja orvos volt és habár nem voltak gazdagok, de tudott családja számára egy élhető, kispolgári színvonalat biztosítani. Itt járta ki az iskolát a kis Stanley, azonban nem igazán érdekelte őt az oktatás. Első éveiben 56 tanítási napot mulasztott, amikben leginkább görög és római mítoszokat, illetve Grimm meséket olvasgatott. Európai orientáltsága, már ekkor elkezdődött. 12 évesen apja megtanította sakkozni, ami a későbbiekben az egyik szenvedélyes hobbija lett. Később az Amerikai Sakk Szövetség tagja lett. Állítása szerint a játék sokat segített neki abban, hogy átgondolt döntéseket hozzon a forgatásokon is. Azonban legszenvedélyesebb hobbija a fotózás volt. 13 évesen kapta meg első fényképezőgépét (egy Graflex kamerát), aminek képeit a szomszédjuk sötétszobájában hívta elő. Stílusára leginkább Arthur Fellig volt hatással, akit később a Dr Strangelove forgatására is meghívott, mint marketingfotóst. Azonban ekkor a fiatal Kubrick még jazz rajongó volt és dobosként képzelte el magát a jövőben. 1941 és 45 között a William Howard Taft Gimnáziumban tanult tovább, de jegyei itt sem érték el a megfelelő szintet. Hanyagolta a tanulást és helyette vagy a mozikban ült vagy a városban fotózott. Az áttörést pedig az hozta meg számára, amikor a Look magazin megvette a Franklin D. Roosevelt halálhírét hirdető újságstandos fotóját.

Kubrick itt kapta meg az első komolyabb állását. Képeiben visszatérő motívum volt az emberközpontúság. Munkatársai úgy nyilatkoztak róla, mint egy csendes, visszahúzódó fiúról, aki képeiben mindig arra törekedett, hogy elmeséljen egy történetet. Filmrendezői attitűdje már itt megmutatkozott. Híresebb fotósorozatai közé tartozott a Prizefighter (amiben kedvenc sportjának a boksznak hódolt), a Chicago-City of Extremes és számos más képsorozat híres jazz énekesekről (Frank Sinatra, Errol Garner, George Lewis stb.) A 40-es évek vége felé kezdett el a filmezés irányába elmozdulni. Nem jelentkezett egy egyetemre sem, helyette más rendezők írásaiból tanulta ki a fontosabb elméleteket. Legnagyobb hatással Sergei M. Eisenstein stílusa és Max Ophülos kameratechnikája volt rá. Az 50-es években lehetőséget kapott, hogy megrendezhesse első rövidfilmjét, a Day of the fight című dokumentumfilmet, amiben az egykori boksz ikon, Walter Cartier egyik mérkőzését vette fel. A kész változatot az RKO Pathé vette meg 4000 dollárért. Ezt követő kisfilmjei közé tartozott még a Flying Padre (1951), amiben egy reverendás szerzetes repülő útját követjük végig, és a The seafarers (1953), ami az első színesfilmje volt. Bár valószínűleg volt több rövid alkotása is, de az utókornak ez a három darab maradt fent. Kubrick egyszer azt nyilatkozta, hogy „A legjobb módja a filmezés megtanulásának, ha csinálsz egyet.”

(F)

Miután bemutatta a kisfilmjeit, a családjától kapott pénzből készíthette el első nagyjátékfilmjét, az 1953-as Félelem és vágyat (eredeti címén A csapdát). A háborús tematikájú darabot öt hét alatt forgatták le a kaliforniai San Gabriel hegységben. A kész változatot maga Kubrick azonban nem kedvelte igazán. Állítása szerint filmje olyan, mint egy gyerekrajz, amit a szülők csak szimpátiából raknak ki a hűtőszekrényre.

Következő munkája az 1955-ös A gyilkos csókja volt. A rendező mindenképp szeretett volna egy boksz tematikájú filmet csinálni, amit végül film noirként valósított meg, miután megnézte Hitchcock Zsarolás című munkáját. Mint az első filmjét, ezt is nagyrészt a családja finanszírozta és Kubrick itt többet kísérletezett a kameraállásokkal, a fényjátékokkal és a hanggal is. Végül ugyan közepes sikereket ért el, de akik látták a filmet, mind a merész rendezését és a szokatlan fényképezését dicsérték. Martin Scorsese-nek például ez a film adta az alapot a Dühöngő bikához. Következő munkáját, már egy sakk-játszmán megismert producer finanszírozta, név szerint James B. Harris. Ez lett az 1956-os Gyilkosság, ami egy lóversenypálya kirablásáról szól. Kubrick itt dolgozott először komolyabb stábbal, a főszerepre pedig sikerült megszereznie az Aszfaltdzsungelből ismert Sterling Haydent. A film ugyan a maga idejében nem vált klasszikussá, de ma már Kubrick egyik legjobb korai filmjeként és a heist mozik úttörőjeként tartják számon. A non lineáris struktúrája pedig Quentin Tarantino munkásságára is nagy hatást gyakorolt.

Azonban az első átütő sikert 1 évvel később aratta, amikor elkészítette A dicsőség ösvényei című antiháborús darabját (innentől kezdve Kubrick csak adaptációkat csinált). A projektjét pedig nem más támogatta, mint a korszak egyik nagy sztárja Kirk Douglas, aki meglátta a lehetőséget a fiatal filmesben. Egy feltétellel szállt be a projektbe, ha ő játszhatta a főszereplő Dax ezredest. A dicsőség ösvényei volt az első, amiben feltűnnek a Kubrickra jellemző stílusjegyek, mint például a hosszan kocsizó kamera. A film leginkább az erőteljes háborúellenesége miatt lett népszerű, ami elementáris erővel mutatta be közkatonák kilátástalan helyzetét a frontvonal mögött. Viszont Franciaországban 1974-ig tiltólistán szerepelt a vezetőség előnytelen ábrázolása miatt (veterán katonák is tűntettek a film bemutatóján). Apró érdekesség még, hogy Kubrick itt ismerkedett meg harmadik feleségével Christiane Harlennel, aki a film végén játssza a német énekesnőt. Kubrick neve egyre ismertebbé vált, mint a fiatal generáció egyik nagy üdvöskéje. Így amikor Kirk Douglas a Spartacus forgatásáról kirúgta Anthony Mannt (kreatív nézeteltérések miatt), rögtön tudta, kit fog a helyére rakni. Ezzel a lehetőséggel Kubrick végleg felkerült a térképre. A Spartacus az 1960-as év egyik nagy sikere lett. Négy Oscar-díjat nyert és pénzügyileg is a legmagasabb bevételt produkálta. Mégis Kubrick itt döntött úgy, hogy szakít Hollywooddal. Nagyon kevés beleszólása volt a munkálatokba, ami miatt megromlott a kapcsolata Douglas-szel, mivel az ókori eposz sokkal inkább volt az ő mozija, mintsem Kubrické. A helyzeten az sem javított, hogy két jelenetet is kivágtak a kész változatból, amit a rendező fontosnak tartott (ebből az egyik volt Crassus és Antonius közös fürdése). Így a bemutató után úgy döntött, hogy családjával együtt elköltözik Angliába.

(F)

Itt kezdte el forgatni következő nagy dobását, méghozzá Vladimir Nabokov botránykönyvének adaptációját, a Lolitát. A Warner szabad kezet adott neki, amit kihasználva az alkotás minden folyamatában részt vehetett. Az angol környezet pedig azért is kedvezett neki, mert az új hullámnak köszönhetően szabadon nyúlhatott hozzá egy olyan szerelmi történethez, amit Amerikában biztosan nem csinálhatott volna meg. A stáb 80%-a brit volt és Kubrick itt ismerkedett meg Peter Sellers-szel, akit egy nagyon tehetséges színésznek tartott. A botrány azonban itt sem maradt el, hiszen az ötvenéves irodalom tanár és a tizenéves lány szerelmi történetét sokan ízléstelennek és istenkáromlásnak tartották, már csak az adaptáció gondolatát is. Azonban az Elstree stúdióban szerzett tapasztalatai és Peter Sellers-szel való közös munka miatt Kubrick rögtön elkezdett dolgozni egy másik, hasonlóan provokatív témán. Az 1962-es kubai rakétaválság egy időre megrengette a világot, hiszen egy hajszálon múlott, hogy ne törjön ki egy újabb fegyveres konfliktus. A nukleáris holokausztól rettegő világ kellős közepén pedig jött egy ifjú titán, aki az egészből viccet csinált. Ez lett az 1964-es Dr Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni. Peter George Red Alert című regénye egy politikai thriller volt, amit Kubrick megváltoztatott, hogy sokkal inkább a hidegháború abszurditására helyezze a hangsúlyt. Itt kezdődött el nála az a tendencia, hogy az eredeti regényt mindig szabadon értelmezte és megcsinálta a saját változatát. Jelenleg is nagy népszerűségnek örvend a film, és ezt mindenképp a provokatív, szatirikus hangvételének köszönheti, ami abban az időben igencsak merész vállalkozásnak számított. Peter Sellers itt mindjárt három szerepet is kapott (Mandrake, a brit alparancsnok, Muffley, az amerikai elnök, és a címszereplő Dr Strangelove, a német bombaszakértő), hogy bizonyítsa átalakuló képességét. A film persze témája miatt megosztóvá vált, főleg az USA-ban, de ma már az egyik legjobb politikai szatíraként tartják számon, ami még mindig aktuális tudott maradni.

Ezután jött el az a pont, hogy a rendező erősen elkezdett érdeklődni a sci-fi iránt. Meg is kereste a műfaj egyik legnagyobb hatású íróját Arthur C. Clarke-ot, hogy közösen dolgozhassanak egy új projekten. Ebből lett a 2001: Űrodüsszeia, aminek az alapját egy szintén Clarke által írt novella, Az őrszem adta. Klasszikus adaptációról itt nem beszélhetünk, hiszen mind a film, mind a könyv párhuzamosan készült és egyidőben jelentek meg. Kubrick sokat tanulmányozta a NASA felvételeit, hogy a legélethűbben adja vissza az űrutazás látszatát. Nem is csoda, hogy egy közkedvelt pletyka szerint a NASA direkt Kubrickot kérte meg, hogy rendezze meg a Holdra szállást. Próbálkozása sikeressé is vált, hiszen élete egyetlen Oscar-díját a film vizuális effektjeiért kapta meg. Az Űrodüsszeia a maga idejének egyik legdrágább vállalkozása volt. Komplett díszleteket építettek fel és a rendező maximalista munkamorálja miatt minden egyes jelenetet aprólékosan dolgoztak ki. Kubrick nagyon ügyelt arra, hogy a jövőt olyannak ábrázolja, amilyen a valóságban lehetne és nem is járt messze tőle (elég csak a videochatre vagy az Ipadokra gondolni). A 2001 végül korának egyik legnagyobb hatású mozija lett. Nem csak a sci-fi műfaját sikerült forradalmasítania (mind a Star Wars, mind az Alien sokat merített belőle), hanem az egész mozikultúrát. Kubrick bebizonyította, hogy nincsenek határok, ha nagyszabású és elgondolkodtató mozit kell csinálni. Viszont a hatalmas vállalkozás után a rendező egy újabb óriási projektbe vágott bele. Minden áron készíteni akart egy Napóleonról szóló életrajzi filmet. Célja egy emberközeli és egyben monumentális darab elkészítése volt, amiben ugyan úgy megmutatkozott volna a tehetséges stratéga, mint a velejéig gonosz diktátor. Egy eposzi mértékű felemelkedés-bukás történetet kaptunk volna, aminek főszerepére az akkoriban befutott színészóriást Jack Nicholsont castingolta a főszerepre. Sajnos a projektből nem lett semmi. 1970-ben az amerikaiak elkészítették a saját verziójukat Waterloo címen, így Kubrick már feleslegesnek érezte, hogy ugyan abban az időben jöjjön ki egy újabb darab a francia császárról. Később a mű olyan státuszba jutott, mint Jodorowsky Dűnéje. Az egyik legjobb film, ami végül nem készült el.

(F)

Kubrick azonban nem tétlenkedett, viszont ezek után nem akart belevágni még egy nagy volumenű projektbe. Nem sokkal később meg is találta a tökéletes alapanyagot, amit gyorsan meg tudott valósítani. Ez volt Anthony Burgess Gépnarancs című regénye, amiből 1971-ben megcsinálta talán az egyik legmegosztóbb, legnagyobb botrányokat kiváltó alkotását, a Mechanikus narancsot. A Hays-kódex megszűnésével és a poszt 68-as, szexuális forradalmak szelének elterjedésével Kubrick a fiatal generáció kisiklásáról és annak okairól kívánt készíteni egy filmet. Főszereplő Alex szerepére pedig a free-cinema egyik feltörekvő fiatal színészét választotta, Malcolm McDowell személyében. A Mechanikus narancs sok szempontból volt meghatározó Kubrick stílusát tekintve. Itt vetette el végleg a Cinemascope használatát és tért át az 1.66:1 képformátumra és itt terjesztette el az azóta híressé vált szimmetrikus beállításait. Ráadásul a rendezőre jellemző groteszk, fekete humort is itt járatta leginkább a csúcsra. Természetes, hogy a mozikban a legmagasabb, X kategóriás korhatárt kapta meg. A film ma már kultstátusznak örvend, azonban 1971-ben hatalmas port kavart a bemutatása. A túlzott szexualitás és erőszakos ábrázolása miatt, sok halálos fenyegetést kapott a rendező családja, így végül Kubrick maga volt kénytelen levetetni a műsorról saját munkáját (ami szintén ritka eset, hogy a forgalmazó eleget tegyen egy rendező kérésének). Viszont a film sok értő fülhöz is eljutott és még maga William Friedkin (aki abban az évben nyerte meg a rendezői Oscar-díjat) is azt nyilatkozta, hogy „Kubrick a legjobb rendező. Nem csak ebben az évben, hanem úgy általában.” Ezután Kubrick egy szolidabb témát választott, méghozzá William Makepeace Thackeray pikareszk regényét. Ebből lett a Barry Lyndon. A filmhez kötődő legnagyobb érdekesség, hogy Kubrick természetes fényviszonyok között, akart forgatni, így egy a NASA-tól kölcsönkért Zeiss kamerát használtak. A Barry Lyndon leginkább egy impresszionista festmények világát idéző, kosztümös mozi lett, ami nagy sikereket ért el abban az évben. Négy Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb fényképezés díját és sokan (köztük Roger Ebert filmkritikus is) az egyik legszebben fényképezett filmnek tartják.

Aztán Kubrick érdeklődése a horror irányába terelődött és meg is találta a számára tökéletes alapanyagot Stephen King Ragyogásának képében. A főszerepre pedig be is castingolta Jack Nicholsont, akivel már régóta együtt szeretett volna dolgozni, illetve Shelley Duvallt. Talán ennek a filmnek a forgatásáról tudunk a legtöbbet, hiszen már-már legendák születtek arról, hogy Kubrick milyen kegyetlenséggel bánt a stábtagokkal. A végletekig túlhajtotta őket, folyamatosan írta át a forgatókönyvet, Shelly Duvallal úgy bánt, mint egy darab „banta szarral” és majdnem minden jelenetet (még a legegyszerűbb svenkeket is) 70-80 alkalommal vettetett fel újra. Az ikonikus lépcsős jelenet tartja eddig a rekordot a maga 127 darab felvételével. Persze Kubrick szadizmusa mellett az volt az ürügy, hogy a leghihetőbben adja át a karakterek mentális leépülését. A bemutató napján a film nem kapott éppen kedvező kritikákat. Maga King kifejezetten gyűlölte a kész változatot. Kifogásolta Jack karakterének fejlődését (Nicholson már az első percekben nem tűnik normálisnak) és nem tetszett neki, hogy a rendező sok helyen megváltoztatta a regényének fontos momentumait. Számára Kubrick műve olyan, mint egy nagyon szép Cadillac, aminek hiányzik a motorja. Ezzel ellentétben a film ma már ott van minden idők legjobb horrorjai között, ráadásul innen kezdve terjedt el a ma már divatos steadicam használata. Érdekesség, hogy a filmnek két változata is van. Egy amerikai és egy európai, amik közül az utóbbi fél órával rövidebb. Kubrick ezt azzal indokolta meg, hogy az európaiakat okosabbnak tartotta, így számukra kivett egy csomó „felesleges” jelenetet.

(F)

Innentől kezdve a rendező már nem volt annyira aktív, mint korábban. Filmjei csak hosszú kihagyások után jelentek meg. Ez igaz volt következő alkotására is, ami 7 évvel később jött ki a Ragyogás után. Ez volt az Acéllövedék, amivel a rendező újra visszanyúlt kedvenc témájához, a háborús filmekhez. Már a 70-es években is szeretett volna egy Vietnam tematikus mozit csinálni, de Coppola Apokalipszis mostja után nem érezte szükségét. Viszont, amikor kezébe került Gustav Hassford emlékiratai, akkor döntött úgy, hogy megveszi a jogokat és filmet csinál belőle. Kubrick itt újra előtérbe helyezte a fekete humort (a Mickey Mouse induló a lerombolt Hue városán keresztül), amivel kifejezte, hogy a háború valójában „Egy rossz vicc”. Ráadásul az Acéllövedék két szempontból is első volt a munkásságából. Itt használt először a klasszikus zenék helyett, rock dalokat; illetve a kiképző őrmestert játszó R. Lee Ermey-nek engedte meg a legtöbbször, hogy improvizáljon (ezt már Sellersnek és Nicholsonnak is engedélyezte, de nem olyan mértékben, mint neki). A film elérte a kívánt hatást és a mai napig az egyik legjobbnak tartják a témában. Ráadásul maga Kubrick is személyes kedvencének tartotta saját munkái közül.

Ezután pedig egy még hosszabb szünet következett. Kubrick igyekezett a nyilvánosságtól elzártan élni, ami annyira jól sikerült, hogy még a riporterek sem ismerték fel őt. Közben pedig kereste a megfelelő projektet, amin dolgozhatna, de mindig közbejött valami. Vagy egészségügyi problémák; vagy pedig egy adott film, ami után már nem érezte a kraftot a sajátjában. Például csinálni akart a holokausztról is egy filmet, de Spielberg Schindler listája című műve után lemondott róla. Az álomprojektje viszont, egy Pinokkióra hajazó gyerekmese volt, amiben egy család örökbe fogad egy robot fiút, miután rendes gyerekük kómában fekszik. Ez volt az A. I. Mesterséges értelem című film, amit viszont már nem tudott befejezni. A terveit megosztotta Steven Spielberggel és mikor már állapota egyre rosszabbodott, őt kérte meg, hogy készítse el a végső változatot. Utolsó filmje pedig az 1999-ben bemutatott Arthur Schnitzler regény adaptáció volt, a Tágra zárt szemek. A főszerepre sikerült megszereznie az akkor híres hollywoodi házaspárt Tom Cruise-t és Nicole Kidmant. A film a férfi esti kalandjait mutatja be, ahogy elmerül az élvezetek és a szex világában. Akárcsak a Lolita vagy a Mechanikus narancs, ez is okozott problémákat a cenzúra bizottságnál, de Kubrick nem olyan ember volt, aki engedett volna nekik. Azonban ez volt a búcsúfilmje is egyben. Még ebben az évben a rendező meghalt szívinfarktusban, így a bemutatót már nem érte meg.

(F)

Összességében mit is lehet elmondani ezek után Stanley Kubrickról? Egy intelligens ember volt, aki utálta az iskolát. Egy művelt ember volt, aki minden műfajban kipróbálta magát. De leginkább egy rendező volt, aki a legjobban értett a film nyelvén. Ugyan nem érte meg a század, és ezredfordulót, de annál inkább értette a saját időszakának erényeit és hibáit. Nyitott volt, elszánt és merész. Kreatív ötletei pedig jobban hozzájárultak ahhoz, hogy a film ma olyan médium legyen, ahogyan ma ismerjük. Nem kérdés, hogy egy példamutató ember még a síron túl is. Rengeteg zseniális rendező volt, van és lesz is, de olyan, mint Stanley Kubrick, nem lesz még egy.