Történetek a Hold sötét oldaláról - TRANSFORMERS 3 (2011) kritika
Meg kell bocsátanotok, de a Transformers harmadik része kifejezetten a kedvencem a széria filmjei közül. Persze egy kritizálónak illendő lenne pártatlannak maradnia, és legfőképpen objektíven ítélnie egy-egy filmmel kapcsolatban, de véleményemmel remélhetőleg nem vagyok egyedül.

Michael Bay 2011-ben álmodta vászonra a Transformerek harmadik nagy kalandjának történetét. A rendező immár okulva a korábbi- konkrétan a második rész- hibáiból, ezúttal egy összeszedettebb és jóval okosabban felépített mozit tudott szállítani.
Már a felütése megadja az alaphangulatot, hiszen Bay-ék nagyszerűen mossák össze a Transformerek univerzumát az emberiség történetének egy darabkájával. Ez a rész pedig nem más, mint a Holdraszállás története, de ennek miértje a leglényegesebb szempont a film sztorija szerint. Az Autóbotok egy űrhajója ugyanis a hatvanas években az űrprogram kezdetekor csapódott bele a Hold sötét oldalába. A történet szerint az Apolló program első űrhajósai pedig azért mentek fel évekkel később, hogy szemügyre vegyék a titokzatos berendezést.
Napjainkban Samet immár friss diplomásként látjuk viszont, és aki egy újabb dögös barátnőt tudott leakasztani (Megan Foxot kiették a szériából, helyét Rosie Huntington- Whiteley vette át), akinek fenekét már a film kezdőképsoraiban szemügyre is vehetjük.
Az Álcák egy újabb nagy viszatérésre készülnek ehhez pedig a már említett, Holdon lévő űrhajóban vannak a szükséges tárgyak. Egy régi/új Fővezér is visszatér Őrszem képében, akit Optimusék hoznak vissza az életbe az Irányítás Mátrixa segítségével. Ők még nem tudják, de ez egy meglehetősen rossz döntés volt a részükről.

Bay ismét elemében van. A film stábja hónapokig forgatott Chicago városában, hogy egy elképesztő, óriási méreteket öltő csatajelenetet rögzítsenek a belvárosban. Ha jól emlékszem egy kaszkadőr halálos sérüléseket is szenvedett a produkció forgatása közben. A film végig a csatajelenetre van kihegyezve, de persze addig sem unatkozunk. Az Álcák tekintetében néhány új, csúcskategóriás látványelemet is felvonultat. A féregszerűen tekeredő monstreszörnyeteg a film egyik kiemelten fontos eleme, hiszen fantasztikus képek születtek ezáltal. Nem mellesleg az utóbbi évek leggyönyörűbb épületbontását is ebben a filmben figyelhetjük meg.
Bay egy közel másfél órás akciószekvenciát kreál a filmhez, mely egyben az első trilógia megkoronázását is jelenti végül.
A humor ismét a helyén van. Shia LaBeouf megint egy felhúzott elemes nyuszi, aki néha képes túltolni egy-egy jelenetet. A dögös Rosie pedig hatásos látványelemként keveredik ebbe a húsdarálóba. Visszatérőként itt van Josh Duhamel, Tyrese Gibson, és John Turturro is. Új szereplőként pedig John Malkovich és Frances McDormandet üdvözölhetjük. Az aktuális rosszfiú szerepében a manapság hanyagolt Patrick Dempsey latható.
Érdekeségként megemlíthető a filmhez, hogy van benne egy autópályás üldözési jelenet, ehhez pedig A sziget c. filmből használtak fel jeleneteket, amikor Lincolnék menekülnek a traileres kamionnal és görgetik le azokat a vonatkerékhez hasonló bizbaszokat.

A magyarul csak simán Transformers 3 (pedig van egy fasza alcíme is: Dark of The Moon) egy méltó lezárása egy trilógiának. Baromi élvezetes, és kellemes akciómozi minden tekintetben. Bay nem csak, hogy kijavítja a második rész hibáit, de visszahozza mindazokat a pillanatokat, melyek miatt az első részt annyira szerettük. Én úgy gondolom itt kellett volna abbahagyni a történeteket.
Főszereplő(k): Shia LaBeouf, Josh Duhamel, Tyrese Gibson, John Turturro, Kevin Dunn, Julie White, Rosie Huntington- Whiteley, Patrick Dempsey, Frances McDormand Műfaj(ok): akció, kaland, fantasy Címkék: Akció, Fantasy, Kaland, 2011
Értékelés: