Harcra született – AMERIKAI MESTERLÖVÉSZ (2014) kritika

Házimozi ajánló | 2021-11-14 | Szombati Zoli

Mivel - úgy tűnik - sajátos módon az emberiség egyik folytonos lételeme a háború, így a témával foglalkozó, időben akár évezredekre is visszanyúló filmekkel (és persze sorozatokkal) mondhatni tele a padlás. Ami nem baj egyébként, hiszen a legjobb drámák jelentős szeletét adják ezek a filmek, a nagy kérdés viszont mindig az, hogy az adott rendező képes-e még valami újat vagy érdekeset megmutatni, esetleg ritkán látható aspektust kidomborítani - ez valljuk be, már nem túl egyszerű feladat. Ha ráadásul egy olyan nagy rendezőről van szó, mint amilyen Clint Eastwood, az elvárások értelemszerűen eleve magasak. Amerikai filmek esetében Vietnam és a II. világháború a legalaposabban feldolgozott, újabban azonban a terrorizmus elleni harcként megnevezett közel-keleti hadszínterek is a filmesek fókuszába kerültek, mint például az iraki háborúé. Ezen (többségében) propagandisztikus felhangú filmek értékelése az elfogult patriotizmus okán sokszor feltűnően torz (például a díjátadókon), de azért meg lehet nevezni a legjobbakat. Úgy gondolom Estwood mozija mellett az Elah völgyében és A bombák földjén tartozik ebbe a csoportba, ha pedig a 9/11 utáni háborús filmek összességét nézem, akkor a Zero Dark Thirty az, melyet én a legjobbként neveznék meg. A felsorolásban az egyik legkiemelkedőbb, de mindenképpen a "legtökösebb" rendezőnő, Kathryn Bigelow két jól sikerült alkotása is szerepel: a téma iránti érdeklődésének hátterében igen jelentős szerepet játszott Mark Boal egykori haditudósító-újságíró, aki mindkét filmjének a forgatókönyvét szerezte. Az említett mozik többnyire a háború lélekölő, függőséget kiváltó hatásait, az elszenvedett traumákat, a kíméletlen megtorlás folyamatát, illetve a hátországban otthon maradottak sorsát kísérték figyelemmel, és természetesen nem maradtak el a hazaszeretet által vezérelt amerikai katonák hősinek kikiáltott példázatai sem. Akadnak a filmtörténetben jól megírt, fiktív mesterlövész karakterek (például Ryan közlegény megmentése, Ellenség a kapuknál), ezúttal azonban egy valódi katonáról, egy (már nem) élő legendáról van szó, Chris Kyle személyében, aki az igazoltan legeredményesebb amerikai mesterlövész, mintegy százhatvan háborús célpont kiiktatásával. A film alapjául Kyle - némely pontokon kétkedéssel fogadott - 2012-es önéletrajzi könyve szolgált, melyet Steven Spielberg tervezett megfilmesíteni, azonban Clint Eastwoodnak passzolta a lehetőséget, aki hamar igent mondott. Újabban egyáltalán nem idegen tőle a patriotizmustól fűtött amerikai történetek színrevitele, ráadásul forgatott már háborús filmet, kettős nézőpontból is. A rendezőre kezdettől hatalmas nyomás nehezedett, ugyanis időközben a hazájában hősként tisztelt Kyle-t egy pszichésen instabil veterán meggyilkolta... 

Mivel a fókusz erősen karakterközpontú, ráadásul mindvégig egyetlen főszereplőre irányul (konkrétan az összes jelenetben szerepel), így a lehető legjobb színészválasztás volt szükséges. Ugyan Chris Pratt részvétele is felmerült, de igazából komolyan csak Bradley Cooper jött szóba már a kezdetektől, ráadásul a színész jó ideje nagyon akart Eastwooddal dolgozni. Cooper már olyan kaliberű sztár volt ekkoriban, aki be tudja vinni a nézőket a moziba, testmagassága is stimmelt, azonban a testalkat azonos szintre hozásán rengeteget kellett még dolgoznia, bő féléves kemény munkával, melynek eredményeképp közel húsz kilót szedett magára. A túldefiniáltság elkerülésére a testépítés helyett inkább a klasszikus súlyemelés és az erőemelő gyakorlatok kerültek az edzésprogramjába. Miután szakállt is növesztett, a teljes külső átlényegülése megtörtént, ami persze nagyon fontos volt hitelességi szempontból. A fegyver kezelését természetesen magas szinten kellett elsajátítania, kiképzése során éles lőszerekkel gyakorolt. A feleséget (Taya) játszó Sienna Milleren túl igazán kiemelt karakter nincs is több a filmben, a katonatársakat egyébként nem különösebben ismert arcok alakítják. Az időrendi történetvezetés Kyle négy iraki missziójára fókuszál (benne egy részben fikciós, még Spielberg által javasolt mesterlövész párharccal), illetve a hazatérései kapcsán az anyaországban zajló családi eseményekre, azaz a feleségével való kapcsolatára tér még ki érdemben. A texasi Chris Kyle - öccsével egyetemben - nem meglepő módon igen konzervatív, vallásos családból érkezett, ahol az apa életre vonatkozó, határozott iránymutatásai kötelező érvényűnek számítottak. Chris már kisgyerekként egy sarkosan leegyszerűsített, szigorú hazaszeretetre épülő világnézetet kapott, így később az iraki háború (egyébként meglehetősen ellentmondásos, jogilag is igen aggályos) létjogosultságát sem kérdőjelezhette meg. Az apja szerint ő az a ritka embertípus, aki arra termett, hogy megvédelmezze a bárányokat a rájuk orvul leselkedő, vérszomjas farkasoktól - a seregnek pedig pont olyan férfiakra van szüksége, akik megfelelő indíttatásból hűen teljesítik a parancsot, és nem moralizálnak. Fiatalemberként még a cowboy életmódot választotta, rodeóról rodeóra járt öccsével Texas-szerte, míg 9/11 hatására egy szép napon a katonai toborzóiroda felé vette az irányt. A legmagasabb célt tűzte ki maga elé, hogy a tengerészgyalogság kiemelt alakulatához, a legendás SEALs egységhez tartozzon. Eredményes helytállását követően hamarosan a falludzsai utcákon találta magát elit katonaként Irakban, hiszen lövészként ő teljesített a legjobban. Feladata nem is lehetett más, mint bajtársai védelmében az ellenség módszeres levadászása...

A rendező a szikár, rá jellemzően letisztult, kisebb-nagyobb "szilánkokból" összerakott (így egy kissé szétforgácsoltnak ható), ám az érdeklődést mindvégig fenntartani képes, feszültséggel teli, realista narratívát választja, ami egy háborús drámához végülis passzol. Eastwood elsősorban a főhős jellemábrázolására igyekszik helyezni a hangsúlyt, beleértve nem csak a háború adrenalinfröccsel felérő, folyamatosan élet-halál döntéseket igénylő színtereinek izgalmakban bővelkedő, olykor egyenesen sokkoló harci cselekményeit, hanem azokat az időszakokat is, amikor a mintakatona a családjához hazatérvén már nincsen igazán elemében, és olykor egyáltalán nem találja a helyét. A történetben Kyle hasonlóan küzd meg hazatérése feldolgozásával, mint ahogyan A bombák földjén bombaszakértője, William James (Jeremy Renner tolmácsolásában) tette: utóbbi film egyik nagyon lényeges üzenete a háború gépezetétől már elszakadni képtelen, ha úgy tetszik függővé lett katonák kiüresedésének drámája. A minden egyes nap pszichikai hadviselést folytató mesterlövész megingathatatlan motivációit, a lelkében lezajló, háború okozta folyamatokat, s hogy milyen árat fizetett végül, úgy érzem megfelelő módon tárja elénk a film (messze nem olyan mélységben, mint például Oliver Stone tette a vietnami veterán, Ron Kovic kapcsán), tehát az üzenet személyes oldalát. Ha azonban a tágabb képet nézzük, a köztudottan republikánus érzelmű Eastwood megközelítése már némiképp egyoldalú, tőle eléggé szokatlan módon. Ugyanis éppen ő az a rendező, aki képes volt a múltban akár mítoszokat is lerombolni, vagy legalábbis megmutatni annak a bizonyos éremnek mindkét oldalát. Ezúttal azonban érezhetően merev, heroizáló, koncepciózus a nézőpontja, voltaképpen egy háborús propagandafilmnek is elmegy, miközben azért hangsúlyozza, hogy a katonák áldozathozatala végső soron a nyugati életmód(unk) megvédelmezéséért zajlik. Nyilván nem véletlen, hogy elsősorban a hazai siker volt különösen kiugró (bevételekben is), a nemzetközi már érezhetően mérsékeltebb. Anyagilag egyébként ez Eastwood legsikeresebb mozija, ráadásul a legtöbb bevételt hozó háborús film az Egyesült Államokban, s ha már itt tartunk, hat Oscar-nominációt is begyűjtött, Bradley Cooper pedig zsinórban a harmadik jelölését. Cooper ugyan nem egy színészóriás, de ha akar, tud ő karizmatikus lenni, ráadásul ezúttal nagyon alaposan fel is készült a szerepre, összességében az alakítása elsőrangúnak tekinthető. Karrierjének egyik fontos állomása, hogy a sokat tapasztalt, igen gyakorlatias Clint Eastwooddal dolgozhatott (később A csempész kapcsán újfent), hiszen így rengeteget tanult mentorától, elmondása szerint a jelenetek közti szünetekben is állandóan a filmkészítésről beszélgettek... A forgatási időből közel két hetet vett igénybe a külföldi helyszín, ami megkerülhetetlen volt a jellegzetes közel-keleti(es) utcák látványának szükségessége miatt - bár bizonyos hányadát Kaliforniában is meg tudták oldani, így viszonylag rövid idő alatt letudták a nagy hőségben végzendő munkát. Irakot Marokkó (Salé városa) helyettesítette a filmben, mely viszonylag népszerű forgatási helyszínnek számít. (Ridley Scott például jópárszor dolgozott itt, beleértve A Sólyom végveszélybent is). A végső ütközet helyszínét (Sadr City) már a mexikói határ menti El Centro adta, ahol egy elhagyatott, rég lepusztult tejüzemet vettek igénybe a Broadway Street menti ipartelepen. Egy kisebb movie ranch-t (Blue Cloud, Santa Clarita) használtak a bázis jeleneteihez, sőt pár közelharchoz speciálisan kibővített utcarészleteket tudtak itt igénybe venni. Természetesen akadt jópár egyéb kaliforniai város is, mely szükséges volt az otthon játszódó szcénák bemutatásához, mint például Northridge, Seal Beach, Venice, San Bernardino, Culver City, Inglewood.

Kiemelt kép

További képek: 1+2