A CineMániás - Az Online filmmagazin - Házimozi ajánló - Francia tolvajfilm

Francia tolvajfilm – CA$H (2008) kritika

Házimozi ajánló | 2016-12-10 |

A mozinézők mindig is szerették a csavaros tolvajfilmeket, amelyek a ’90-es években újabb lendületet kaptak, majd az Ocean’s Eleven remake-je után sorra jöttek ki a hasonszőrű alkotások. Aztán ez a láz elérte a francia filmipart is, akik nem voltak restek elkészíteni a maguk Ocean’s filmjét. Nézzünk meg egy ékszerrablást francia módra!

Szinopszis: Cash, egy minden hájjal megkent svindler, aki évek óta kisebb-nagyobb csalásokból, lopásokból keresi a napi betevőjét. Egy balul sikerült akcióban azonban megölik a bátyját, a fivér pedig elhatározza, hogy elégtételt vesz Solal gyilkosán. Ez viszont nem megy olyan könnyen, hiszen egy másik maffia éppen Casht akarja kivonni a forgalomból, ráadásul egy nyomozónő is a markában tartja a svindlert. A szálak egyre inkább bonyolódnak, és már senki sem tudja, hogy ki-kivel van egy csapatban.

A Ca$h, Magyarországon már több címen is megjelent és, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, melyik van érvényben jelenleg. Ha jól emlékszek eredetileg Csalások hálója néven futott, aztán később Svindler címmel hasította az áruházak DVD polcait, de láttam már tévéújságban az eredeti címén is. Furcsa párhuzam, de a cím kaotikussága mondhatni egyenes arányosságban van magával a cselekménnyel. A fentebb írt szinopszist többféle módon is megírhattam volna, de abban az esetben valamivel spoileresebb lenne. A film, száz perces játékidejébe annyi csavart pakoltak bele, hogy ez inkább már visszafelé sül el.

Fun fact: A film költségvetése 13,7 millió dollár volt.

A franciáknak sikerült egy igen erősnek mondható színészgárdát összetrombitálnia. A címszereplőt Jean Dujardin játssza, aki egyébiránt tökéletes választás volt a szerepre. A hírhedt tolvajmestert Jean Reno alakítja, de itt van még Valeria Golino, aki leginkább a Nagy durranás filmekből lehet ismerős, és egy mellékszerepben Ciarán Hinds visz üde színfoltot a felhozatalba. A színészt valószínűleg legtöbben Mance Rayder ként ismerik a Trónok Harcából. Tehát nevek vannak, de sajnos egyikük sem alkot maradandót. A mezőny legjobbja egyértelműen Dujardin volt, a legnagyobb csalódás meg Jean Reno. A francia színészóriás gyakorlatilag csuklóból hozza azt, amit a rendező elvárt tőle, de egy hajszállal sem többet. A karakterén a szájába adott szövegek sem segítettek. Ha már egy tolvajbanda fejéről van szó, akkor a néző elvár egyfajta attitűdöt, vagy valamiféle zsánert. Reno figurája viszont nem túl hatásos, egyszerűen csak ő a nagykutya, de ha ezt nem rágnák a szánkba minden tízedik percben, akkor fogalmunk se lenne róla.

A színészi játék összességében egy közepes szintet üt meg és ugyan ez mondható el a technikai megvalósításáról is. Jó, jó, de semmi extra. Pénz volt elég, és most nem is ez effekteken lovagolnék (főleg azért, mert nincsenek is), hanem inkább a fényképezésre és a filmzenére gondolok. Vannak szépen felvett snittek a filmben, ami mondjuk elég hálás feladat volt, tekintve a forgatási helyszíneket, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy ez valami nagyszabású produkció lenne. Az egész látvány inkább egy tisztes iparos munkára emlékeztetett, viszont a filmzene roppant silány volt. Konkrétan egy dallamot sem tudok felidézni belőle (pedig kétszer is láttam a filmet)! Ez azért ciki. Az ilyen „egymást átverős” filmeknél kell, hogy legyen legalább egy olyan dal, amit ha egyszer meghallasz, akkor beugorjon a filmnek az a bizonyos jelenete! Ehelyett, a Ca$h-ben olyan háttérzenék szólnak, mintha a YouTube free licence dalaiból válogatták volna össze őket. De a film legfőbb gondja, nem a közepes színészi játék, a fél-profi képi világ, vagy a dögunalmas score, hanem…

A történet. Gondolom, mindenki ismeri a „sokat markol, keveset fog” mondást. Na, ez a film a tipikus mintája. A film első tizenöt perce teljesen jól indít. Megkapjuk a szükséges háttérinfókat a főszereplőről, és a cselekmény kellően pörgős. Az ezt követő húsz percben a tempó alábbhagy, és ahogyan lennie kell, szépen belobbiznak az újabb kulcsfigurák, de a néző figyelme és érdeklődése ezen a ponton kissé alábbhagy. Majd ezek után, amikor már elég sok kisebb-nagyobb szereplő van a történetben, akkor alaposan összekuszálják a szálakat. Lassacskán kiderül, hogy mindenki hazudik valakinek valamiről, vagy valakiről. Ebben az örvényben pedig hamar el lehet veszíteni a fonalat, főleg a film utolsó harmadára. A fordulatok nagy része egyszerűen nem működik. Miután ellőnek egy csavart, és az ember visszaemlékezik egy ehhez fűződő korábbi jelenetre (esetleg visszanézi), nem találja meg az utalást benne. Némely csavar olyan, mintha menet közben találta volna ki forgatókönyvíró, így ezek a fordulatok egyáltalán nem következetesek. Az egész kaotikussá, ugyanakkor unalmassá is válik. Igen, a Ca$h unalomba fullad. A játékidő középső része, egészen a fináléig, lassú és monoton (hiába vannak benne fordulatok), a történetet pedig egyre súlytalanabbnak érezzük. Párbeszédek jönnek-mennek, és ellőnek pár fontosabb csavart is, de sztori felénél már igencsak elkalandozik a néző figyelme. Erre jó példa, amikor egy montázs keretében elmesélik, hogy miként akarják ellopni a gyémántokat. Kábé ezerszer látott sablon, amit nehéz elszúrni, de itt valahogy mégis sikerült. Egész konkrétan ezért, mert túltolták. A jelenet több, mint öt perc hosszú! Két perc után már azt várja a néző, hogy ugorjunk már tovább, de nem, még vagy három percig ezt kell nézni, amin a feljebb említett free licence soundtrack sem segít. A film zsánere ugyebár bűnügyi vígjáték lenne, csakhogy a vígjáték jelzőt teljes egészében el lehet felejteni! Mindenféle túlzás nélkül írom, hogy egy vicces dumára sem emlékszek. Nincsenek Guy Ritchie, vagy Ocean’s Eleven féle egysorosok. Pedig egy ilyen filmbe bőven elfért volna néhány.