Angolszász históriák - AZ UTOLSÓ KIRÁLYSÁG (2015-2020) 1-4 évad kritika
„A nevem Uhtred. Uhtred fia vagyok, s unokája Uhtrednek, akinek atyját szintúgy Uhtrednek hívták. Bebbanburg törvényes ura, és a végzet megkerülhetetlen.” - hangzik el évadról évadra Az utolsó királyság főszereplőjének Uthrednek szájából a fenti szavak. A végzet, amely maga megfoghatatlan létezésével irányítja az embereket, ami ellen talán nem is lehet küzdeni, vagy mégis? Vajon kell-e küzdeni a végzetünk ellen vagy inkább kövessük azt vakon? Mivel teszünk jobbat magunknak és a környezetünkben élőknek? Előbbivel vagy utóbbival? Ilyen és ehhez hasonló témákat feszeget a Netlfix kosztümös, történelmi sorozata, miközben a nézőjét elkalauzolja Anglia egyik vészterhes és viharos időszakába. Na, de honnan is indult útjára Az utolsó királyság?

A sorozat első évadát 2015-ben mutatta be a BBC, mely Bernard Cornwell író egyre gyarapodó, idehaza Angolszász históriák néven futó könyvsorozatát dolgozza fel. Le se lehetne tagadni, hogy a stúdió a Vikingek sikerét látva rendelte be a szériát, hogy annak sikerét meglovagolva legyen egy menő kosztümös produkciójuk. Amit aztán két évad után lepasszoltak a Netflixnek, ugyanis a BBC-nek túl sokba került a sorozat gyártása, ám költségekhez képest nem hozott annyi nézőt, hogy megérje nekik tovább pénzelni produkciót. A Netflix meg jó szokásának híven megmentette az elkaszált szériát, ugyanis látott benne fantáziát.
Általában nem szokott könnyű teher lenni, ha egy népszerű és közismert sorozat mellett hasonló tematikával érkezik meg egy másik. A helyzeten az se szokott segíteni, ha a két sorozat kvázi ugyanabban a korszakban játszódik, néhány esetben pedig még a szereplőik is megegyeznek. Mind a Vikingek, mind pedig Az utolsó királyság a kilencedik századi Angliában játszódik, amelyet éppen a vikingek dúlnak fel. Mind a két produkcióban felbukkannak olyan szereplők, mint Ubba, vagy Nagy Alfréd. Az utolsó királyság főszereplője, ahogy már fentebb is írtam: Uhtred, aki egy angolszász nemes fiú, akit a dánok nevelnek fel. Gyerekkorában végig kellett néznie az apja, illetve bátyja halálát, majd a nagybátyának köszönhetően minden földjét elvesztette és a vikingek fogságába esett. Akik egy idő után befogták maguk közé, és már-már sajátjuknak tekintették. Uthred szemszögéből megismerhetjük a szász-viking konfliktust, valamint Nagy Alfréd tervét, arra vonatkozóan, hogyan is szeretné egyesíteni az angol királyságokat egy zászló alatt. Miközben a harcias szászból lett dán fiú célja csupán annyi, hogy Bebbanburg várát visszaszerezze, amelyet a nagybátya elvett tőle egykoron. Az első két évad során a sorozat folyamatosan küzdött a saját stílustalanságával, egyszerűen nem találta meg önmaga hangját.

Ez azonban a harmadik évadtól szerencsére teljesen megváltozott. Ami véleményem szerint két okból következhetett be: Az első a stúdióváltás, azzal, hogy a Netflixre költözött a széria rengeteg ajtó kinyílt a készítők előtt. A produkció a harmadik évadtól sokkal látványosabbra sikeredett, több csatát láthattunk, több statiszta lófrált a jelenetekben, több kameraállás volt és így tovább. A BBC se fukarkodott a költségekkel, de a Netflix sokkal nagyobb költségvetést biztosított a készítőknek, akik éltek a lehetőséggel. Aminek köszönhetően az a fajta teszkógazdaságos Vikingek érzés, amely az első két évadban jellemezte a szériát, a harmadikra gyorsan eltűnt. Továbbá a történet sokkal karcosabb lett. Ezalatt azt értem, hogy olyan jeleneteket is forgathattak immár, amelyekre a BBC biztosan nemet mondott volna (véres csaták, kivégzések, meztelenkedés). Másfelől bátrabban nyúltak ahhoz is, hogy fontos szereplőket írjanak ki a történetből. Ez utóbbiból következik egyébként a második pont. A harmadik évadtól ugyanis a széria története rendkívül eltért az alapanyagként szolgáló könyvektől. Ugyanis a harmadik etapig a koncepció az volt: egy évad két kötet, maguk a kötetek pedig egy gonosz egy nagy csata felépítéssel működtek. Szóval az első két évad során egyszerre két gonoszt is vásznon kellett tartani, plusz két kötet cselekményét kellett a készítőknek egy évadba szuszakolni. Aminek következtében az első, illetve második évad végtelenül zsúfoltra sikeredett. Ez változott meg a harmadik szezontól, ugyanis a készítők innentől a könyvekre, csak amolyan útmutatásként tekintettek, mintsem valódi törvényre. Olyan szereplőket írtak ki tényleg a sorozatból, akik a regényekben még vidáman életben vannak. Ez a változtatás egy egységesebb keretet adott a történetnek, amely remekül működött, mind a harmadik, mind pedig a negyedik évadban. Továbbá a változtatások ellenére a sorozat bőven megőrizte a vizuális kalandregény jellegét, és szellemiségében sokkal közelebb került az alapanyagot szolgáltató könyvekhez.

Az utolsó királyság sok-sok szereplőt mozgat, ami miatt igazán senkit nem tudnék kiemelni a szereplőgárdából. Mindenki hozza a kötelezőt, sem felfelé, sem lefelé nem lóg ki senki. Talán egyedül David Dawson Nagy Alfrédja emelkedik ki a többiek közül a zseniális játékával, ahogy életre kelti a szászok egyik legnagyobb királyát. Bár némelyik szereplő eléggé felszínesre sikeredett, de tagadhatatlan, hogy hamar megszereti az ember az Uthredeket és pár rész alatt a szívébe zárja a sorozat karaktereit, vagy éppen a halálukat kívánja az ember, mert annyira rohadékok. Bár tisztán egyik szereplő sem fehér vagy fekete, mindegyikük motivációját meg lehet érteni.
Történelmi sorozatként egyébként nem teljesít rosszul a széria, ám mivel egy regény adaptációjáról beszélünk, így lesznek eltérések a valóságtól. Meg amúgy is a mozgóképes formátum megköveteli néha a változtatásokat. A valós történések bár nem pontosan következnek be, a készítők azért próbálják követni a történelem eseményeit. Egyébként kimondottan örültem annak, hogy a sorozat hanyagolja a hatalmas hadsereg összeeresztését. A korszakra nagyon nem volt jellemző a több 10.000 fős seregek rohangálása. A nagy viking sereg is csak rövid ideig volt közel 10.000 fős. Egyszerűen a korszakban logisztikailag megoldhatatlan volt a nagy seregek mozgatása.

Szót érdemel még, hogy a sorozat mindegyik évadát hazánkban forgatták, az etyeki stúdióba és annak környéken. A magyar táj pedig tökéletes helyszínéül szolgál a kilencedik századi Angliának. Amihez párosul a sorozat földöntúli, titokzatos kelta és skandináv motívumokkal tűzdelt zenéje.
Összeségében kijelenthető, hogy Az utolsó királyság a maga zsánerében az egyik legjobb alkotás. Nem akar többet kínálni, mint amennyit nyújtani képes, azt viszont hibátlanul teszi. A szórakoztatás az elsődleges célja, és nem jelöl ki magának emellett semmi mást. Látványos kalandregény- adaptáció, szerethető karakterekkel, nem túl bonyolult sztorival. A sors furcsa fintorra egyébként, hogy míg a Vikingek az elején volt kiváló és a végére a minősége nagyot zuhant, addig Az utolsó királyság esetében ez pont fordítva történt.
A műfaj kedvelőinek mindenképpen érdemes bepróbálnia a sorozatot, de másoknak is kiváló szórakoztatást nyújthat Uthredek kalandos története.
Képek: TMDb
Főszereplő(k): Alexander Dreymon, Emily Cox, David Dawson, Ian Hart, Eliza Butterworth, Eva Birthistle, James Northcote Műfaj(ok): kaland, akció, dráma, történelmi Címkék: az utolsó királyság, netflix, sorozat, kaland, történelmi, akció, dráma, alexander dreymon, 2015, 2017, 2018, 2020
Értékelés: