Egy hálószövő újabb kalandjai - A CSODÁLATOS PÓKEMBER (2012) kritika

Házimozi ajánló | 2017-07-04 | Nagy Attila

Peter Parker gyerekkorában veszítette el a szüleit, ezért a nagybátyja és annak felesége nevelik fel. A magányos tini szeretné megtalálni önmagát, és szeretné elnyerni Gwen barátságát. Amikor Peter megtalálja apja régi aktatáskáját, különös titokra bukkan benne. Nyomozni kezd, és a szálak apja egykori üzlettársához vezetnek. A tudós különleges gyíkkivonattal kezeli magát, ám szörnyszülötté válik. Peter nem tehet mást, használni kezdi különleges képességeit, hogy Pókemberként legyőzze...

Amennyiben -az anyagi motiváción túl- tudni szeretnénk hogy vajh milyen indokok vezettek a Pókember franchise újragondolásához, akkor kicsit vissza kell vennünk kékvérű identitásunkból és ügyvédgúnyát kell húznunk. Nyugi, nem alakul át a teszt jogi rovattá, szóval nézzük csak szőr mentén hogy mi állt a háttérben. A lényeg: A Sony bizonyos összegért a 2000-es évek elején megkapta a Marvel-től Pókember figuráját (a többi szuperhős jobbára a Fox/Disney-nél van) azzal a feltétellel hogy X évenként legyárt egy filmet, visszaoszt bizonyos százalékot a Marvel-nek, ellenben a jogok automatice visszaszállnak a képregénykiadóra. Oszt a másik leshet, mint ama hal a szatyorban. Ok? No, mindezeket aktualizálva: a "Pókember 3" óta nem volt újabb rész, de a cipő már szorított, ketyegett az óra. A 2010-re tervezett "Pókember 4"-et elkaszálták, Raimi+a színészek leléptek, ám a technikai stáb nagy része maradt. Marc Webb személyében lett új dirigáló, egy viszonylag rövid ötletelés nyomán inkább az újragondolás mellett döntöttek, amihez persze új arcokat kellett toborozni. 

Eddig tartott az előzmények felvezetése, most már rátérünk a film konkrét elemzésére. Szóval az új aktorok+a sztori. Azt kell hogy mondjam, a rohanás dacára ebben a tekintetben a reboot egészen jól megállja a helyét. Andrew Garfield jó választásnak bizonyult, személyisége sokkal jobban passzol a képregényben látható Peter Parker-hez. Laza, bolondosabb, kedélyesebb és megfelelő pillanatban még komolyságot is tud erőltetni magára. Lehet hogy ezért meg fogtok lincselni, de egyből jobban megbarátkoztam vele mint a néha igencsak merev és sótlan Maguire-rel. A pozitív sort tovább folytathatom a Martin Sheen alakította Ben bácsival, a rutin és az évek gyakorlata maradandóan jó emléket hagy bennünk. MJ most nincs képben, ellenben Emma Stone Gwen-je ha nem is egy elsöprőt alakít, de végre jobban behozza a csajos vonalat. Persze annyira nem esek át a ló túloldalára, a többi szereplő innentől kezdve inkább az átlagos színvonalat hozza, de határozottan jó volt látni hogy bizonyos fokú frissesség érkezett a franchise-ba. Ezt a jó felvezetést még sikerült továbbá megfejelni egy pótszállal is, ahol Peter szüleiről kaphatunk egy kis infót, fellibben a lepel a fater tudósmúltjáról. Ez a jól elhelyezett kedvességet egy apró és figyelmes gyöngyszemként értékeltem, hiszen az eddigi filmek nem igazán foglalkoztak az ősökkel. .

Ám Garfield ide, jó start oda, a film további része menthetetlenül kommersszé válik, a fagyi ezennel végérvényesen visszanyal, az ócska forgatókönyv gyengeségei megmutatkoznak. Az új képességek letesztelését és a pókruciba való bújást követően a pangás lesz úrrá, amit csak éppen fel-fel dob az egyébként színvonalasra sikeredett CGI körítés, a szereplők meg egyébként kétdimenziós papírmasé figuraként funkcionálnak. Curt Connors Gyíkja (ez így leírva elég vicces :D) képregényes berkekben sosem tartozott a túl izgalmas ellenfelek közé, ennek böjtje itt rendesen meg is fog mutatkozni. A harmatos összképen tehát nem segít semmennyire a főszereplők talpraesettsége, sem pedig James Horner kottáiból született frankó dalbetétek, "A Csodálatos Pókember" másnapos szülinapi lufiként leenged a második órában.

A Raimi féle bravúr újrája nem jött össze, az összhatást tekintve pedig valahol a harmadik rész körül fogunk leparkolni. Kár, pedig nagyon biztatóan indult a dolog.