Egy hálószövő újabb kalandjai - A CSODÁLATOS PÓKEMBER 2 (2014) kritika

Házimozi ajánló | 2017-07-05 | Nagy Attila

Még a szuperhősök sem tartják be az összes ígéretüket. Peter Parker (Garfield), aki vörös-kék pókruhájában üldözi a gonoszt a nagyvárosi utcákon megígérte szerelme haldokló apjának, hogy kerülni fogja a lányt (Stone) - és így gondoskodik a biztonságáról. Ám ez egyszer megszegi az ígéretét. Nem elég neki, hogy elkapjon minden bűnözőt, kevés a toronyházak fölötti, őrült tempójú száguldás és lendülés: Gwen nélkül már semmit sem ér az élete. Lehet, hogy meg fogja bánni: egy új szupergonosz ellenfél, Electro (Foxx) felbukkanása ugyanis minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorja - és a múltjából is újabb, tisztázatlan emlékek kísértik...

"A nagy hatalom nagy felelőséggel jár". Az egy hétszentség, hogy Ben Bácsi Raimi első pókfilmjében elhangzott örökérvényű mantráját követendő példaként hoznám fel minden egyes alkalommal a mélyen tisztelt álomgyár direktorainak. A Pókember franchise kezelése komoly felelősség, mely a tiszteletet és rajongást követel meg mindazoktól akik mozgóképes formába kívánják foglalni minden idők egyik legnépszerűbb szuperhősét. .

Na erre mit látok viszont a vásznon? Tovább folytatódik az ízeltlábú további ízekre szedése. Ha nettó módon kéne elemezni a "A csodálatos Pókember 2"-t, akkor tulajdonképpen rávarrnám egyből a kopi pészt jelzőt, azaz nagyjából hozza az előző rész színvonalát. Lehetne ez még akár jó hír is, ámbátor látva az újból elkövetett ordas hibákat inkább a szomorúság lehet úrrá rajtunk. Pedig csakúgy mint előzőleg, itt is teljesen jól indul minden. Az idősebb Parker ködös múltjának bogozgatásával mintegy Tom Clancy kémregényként indul a sztori, izgalmas felütést produkálva. Sőt a lendület még tovább is kitart, hiszen rögtön egy akciójelenet jön, ahol pókunk plutóniumtolvajokat kerget. De kábé ennyi, a tizedik perc után egy sosem látott posványba mászunk bele. Elindul a görcsölés Peter és Gwen között, túlspirázott hormontánc jön, tipikus se veled, se nélküled szappanopera bontakozik ki. Kell természetesen az érzelmi vonal, de nem ennyire sok és hosszan mert a film első fele tulajdonképpen erről szól és kivégzi az embert a moziszékben. Pláne meg úgy hogy Garfield és Stone ismételten jó alakítást kölcsönöz karakterüknek, de ezzel az irdatlan pöcsöléssel már ők sem tudnak mit kezdeni.

Az első óra derekán aztán jön egy kvázi feloldozás, ahol elkezdik adagolni az ellenfeleket. A jó benne az hogy végre felpörögnek a dolgok és jön Harry Osborn, a rossz meg az hogy itt aztán még jobban elcsesződik minden. Az egyedüli pozitívum az opponensek tekintetében az, hogy Raimi "Pókember 3"-val összevetve a rosszcsontok egy picit jobban vannak kiporciózva. Azaz hármójuk helyett inkább csak kettőt számolnék, mert Rhino egyperces szösszenetét nem is nevezném szereplésnek. A mennyiséggel tehát nem is lenne bibi, ám annál inkább a minőséggel. Nem gondoltam volna, de egyből visszasírtam még a béna Venom-ot is látva ezt a felhozatalt, de nézzük csak meg őket bővebben. Electro: szánalmasan szeretethiányos "Watcmen"-ből szalajtott Dr. Manhattan kopi, aki Jamie Foxx banális prezentációját követően még ki is kopik a cselekményből a játékidő második felében. Persze a figura technikai megvalósítása elismerést érdemel, ám a képregényekben látott karakán karakterhez köze sincsen. Zöld Manó, aka Green Goblin: az egész jól felvezetett Harry Osborn szabályos megszexuálása a szintén rosszul kiaknázott genetikailag öröklött betegségével. A végeredmény egy Grincs paródia ötvözve egy taknyát elkent óvodással. Szó szerint az államat keresgéltem a padlón a lehullatott kukorica meg szottyos nacho között amikor ezeket megláttam. Jó hogy nyitott vagyok az új megoldásokra, de az efféle cudarul végződő elferdítésekhez abszolút nem tudom adni a jóváhagyásom. 

.Vannak szerencsére kisebb mentőövek is. Peter továbbkutatja faterjának örökségét és elkezdi felgöngyölíteni a pókos kísérletek hátterét. Ez, továbbá egy valóban tragikus fordulat, meg a May nénivel történő drámázás határozottan a film jobb pillanatai közé tartozik, plusz jó pár jókor elejtett poén is hozzájárul Garfield további megkedveléséhez (bár itt-ott túlzásba is vitték a vicceskedést). Végül, de nem utolsó sorban a Sony büszke lehet a technikai megvalósításra mert mind az akciójelenetek, mind a látvány nagyon ott van. Egy különdíjat pedig szintén kiosztanék a zeneszerző triónak, mert az utóbbi idők legütősebb filmzenéjét hozták össze.

Ez utóbbi dícsérő szavaktól eltekintve azonban a bajok nem kicsik. Ez már a második gyengécskén sikerült pók kaland. Látva a kritikákat és a közönség reakcióit a filmmel kapcsolatban, a Sony törölte is a jövőbeni Pókember filmterveit. A Spider-Man franchise végső kilúgozásának rémképe sajnos túl hamar utolérte a készítőket. Most már csak a Kevin Feigékben bízhatunk....