Jobb ma egy játékos, mint holnap egy…. - SVINDLER (2021) kritika
A klasszikus filmeket idéző szellemi utódok készítése gyakran kifizetődő dolog. Ebben az esetben nem a film valaminemű folytatásáról beszélünk, hanem egy olyan filmről amely általában egy közismert klasszikus film gondolatmenetét vagy üzenetét próbálja újragondolni és beleültetni egy a jelenben játszódó történetbe. Ezáltal pedig a mai világnak is érvényessé téve azt az üzenetet, amit az eredeti film hordozott, anélkül, hogy újramesélné annak történetét. A Svindler ebből a szempontból egy érdekes alany, mivel Paul Schrader saját művét – nevezetesen a Taxisofőr című film történetét (aminek a forgatókönyvírója volt) – gondolja tovább és meséli el újra, más köntösben.
William Tell egy igen különc, börtönből nemrég szabadult kártyajátékos, aki képtelen megszabadulni a vallatóként átélt élményeinek súlyától. Élete ebből következően a jól kiszámított, egyhangú kártyajátékokra szorítkozik, melyeknek mesterévé még a börtönéveiben vált. Monoton életéből azonban egy furcsa fiatalember szakítja ki, aki szeretne bosszút állni az apját besoroló vallató tiszten. William így aztán a szárnyai alá veszi a fiút és megpróbálja annak sorsa által a sajátját is megváltani.
Ezt a megváltástörténetet Paul Schrader komótos, lassú tempóban adja át a nézőnek, ami sajnos nem válik a film javára, mivel a késleltetések, a sokáig sehová sem vezető történet, valamint a történet elemeinek egyenetlen kibontása megedzik a néző türelmét. Amit viszont ennek ellenére is elér a lassú, kimért tempójával, az a főszereplő látásmódjának átadása, ami a film végére teljes mértékben világossá válik és ezáltal a történet is beindul. A folyamatos háttérzajként felhangzó nehéz levegővétel és sziszegés, bár groteszk hatást kelt, de Will múltját megismerve értelmet nyer és szépen integrálódik a film egészébe. Ugyanitt meg kell említenem a film legerősebb momentumaként a fogolytábor és vallatások képi megjelenítéseit, amelyek a halszem optikának, a végig dübörgő metálzenének és az események gusztustalanságának köszönhetően rémálomba illő képet festenek a nézők elé, igazolva ezáltal a főszereplő jellemének eltorzulását és karakterének hidegségét.

Oscar Isaac színészi játéka igencsak érdekes, mivel egyszerre nevezhető érzelemmentesnek és feldúltnak, ugyanis rideg, kifejezéstelenségét gyakran megtörik a múlt felkavaró emlékei, amelyek a fiú megjelenésével eszkalálódnak. Ami viszont a fiú - Cirk – karakterét illeti, a forgatókönyv elég hiányosan mutatja be őt. Megjelenik jellemében a fiatalkori lázadás, az elfojtott harag és bosszúvágy, viszont ezeknek érdekében semmit sem tesz, mintha folyamatosan várna valamire. Amikor pedig karakteríve vesz egy teljes fordulatot, teljesen idegenné teszi őt. Ehhez sajnos hozzátartozik, hogy Tye Sheridan sem brillírozik a szerepében, noha ez nem csak az ő hibája, mivel látszik, hogy a túl vékonyan megírt karakterével nem igazán tud mit kezdeni.
Ami pedig a film - elvileg - főtémáját illeti, tehát a kártyázást, abból sajnos vajmi keveset kapunk. Néhány hangulatos montázst és William narrációs bevezetését leszámítva kevés értékelhető kártyás jelenetet kapunk. Ez azonban messze nem elég ahhoz, hogy lekösse az ember figyelmét és emiatt gyakran, akár feleslegesnek is érződnek ezek a jelenetek, mivel sem súlyuk, sem fontosságuk nincs a történetben.
Végül pedig kitérnék arra, hogy bár sémáiban a Taxisofőrt idézi a film, legyen szó a traumatizált főszereplőről, a nagyvilágban elkallódott gyerekről vagy épp a megváltás kereséséről, ám a Svindler befejezésben húz egy merészet, amivel egyszerre tiszteleg a klasszikus előtt és mégis új utat mutat, ezzel szépen zárva le történetét. Összességében tehát egy messze nem hibátlan film a Svindler, de a főszereplő karaktere, illetve a történet lezárása mégis felülírja a film első órájának vontatottságát, egy kellemes filmélményt eredményezve ez által.
Képek: TMDb
Főszereplő(k): Oscar Isaac, Willem Dafoe, Tiffany Haddish, Tye Sheridan, Billy Slaughter, Ekaterina Baker, Alexander Babara Műfaj(ok): dráma, thriller, krimi Címkék: oscar isaac, a játékos, svindler, dráma, krimi, thriller, kritika, 2021, házimozi ajánló
Értékelés: