Lakat alatt – CLOVERFIELD LANE 10 (2016) kritika

Házimozi ajánló | 2022-10-09 | Szombati Zoli

A filmek iránt érdeklődők számára a premier időszakában már a cím hallatán rögtön egy kérdés fogalmazódhatott meg: vajon lehet-e bármi köze Matt Reeves 2008-as, áldokumentarista stílusban forgatott, New Yorkban játszódó, mérsékelt költségvetésű sci-fi katasztrófafilmjéhez? A nagyvárosi szörnyinváziót a realisztikusság érzetével felruházni próbáló Cloverfield (valljuk be, alapvetően az ötletes promóciója miatt) sokak figyelmét felkeltette, a folyamatosan kézikamerát használó, fárasztó found footage stílus - melyet időnként előszeretettel alkalmaznak thrillerekben és horrorfilmekben - viszont eléggé megosztotta a nézőket. Akárhogy is, sokakban győzött a kíváncsiság, így a bevételi mutatói imponálóak voltak. A remek produceri képességekkel rendelkező J.J. Abrams később úgy gondolta, hogy ideje lenne a Cloverfield-univerzumot kibővíteni. Cége, a Bad Robot Productions (ők gyártották a Cloverfieldet is) éppen egy klausztrofób környezetben játszódó thriller megfilmesítését fontolgatta. Innen jött a nagy ötlet, hogy ezt a történetet kellene "összeházasítani" a másikkal, a címben hivatkozni rá, de úgy, hogy ne lehessen folytatásnak, előzménynek, vagy spin-offnak nevezni. Bőven elég, hogyha afféle antológiaként működik a kettő közötti kapcsolat, hasonló szellemiséget, hangvételt megcélozva. Személy szerint nem tartom többre ezt az igencsak erőltetettnek ható, belemagyarázó elképzelést egy marketinges blöffnél, de kétségtelen, hogy jól hangzik - és nem mellesleg hatékonyan irányíthatta a filmre a figyelmet. A forgatókönyvet - melynek eredeti címe a "The Cellar" volt - sci-fi elemekkel kellett a fent vázolt célhoz "adaptálni", ennek érdekében Damien Chazelle közreműködését vették igénybe. A korai elképzelés szerint ő maga rendezhette volna, de a Whiplash munkálatai közbeszóltak. A projekt némi késést szenvedett, és időközben egy elsőfilmes rendezőt választottak. Dan Trachtenberg megelőzően nagy költségvetésű reklámokat forgatott világcégek számára, de a neve leginkább napjainkban került reflektorfénybe, mégpedig a Predator-franchise legújabb dobásával (Préda). Volt már egész jó megmozdulása a sorozatok világában is, hiszen a Black Mirror egyik izgalmas epizódját rendezte ("Playtest"), melyben a klausztrofób tónusú, feszült hangulat megteremtése szintén lényegi szempontként szerepelt.

Jobbára azt lehet mondani, hogy egy kamaradarabbal van dolgunk, a szereplők számának tekintetében mindenképp. Mindhárman fontosak a sztori kibontakozásában, de leginkább két fő karakter - Michelle és Howard - feszül egymásnak. A történet felütése szerint a barátjával történő veszekedést követően Michelle sietve összepakol, majd elhagyja New Orleanst. Mialatt az éjszakai Louisianán keresztül autózik, a hírekben több nagyvárosi áramszünetről számolnak be. A faképnél hagyott Ben időközben telefonon hívogatja a zaklatott nőt, és megpróbálja rávenni, hogy térjen vissza. Michelle azonban autóbalesetet szenved, melyet követően egy felettébb sivár szobában tér magához, méghozzá nem is akárhogyan: a falhoz láncolva találja magát, és a lába is komolyabban megsérült. Úgy tűnik, hogy foglyul ejtették, a szobába belépő idősebb férfi azonban a nő megmentőjeként tünteti fel magát. Michelle erős bizalmatlanságot mutat a minden jel szerint igencsak furcsa habitusú Howarddal kapcsolatosan, aki elárulja, hogy egy általa épített, földalatti bunkerben vészelik át éppen az apokalipszist, mely építmény a túlélésük egyetlen záloga. Állítása szerint ugyanis a fenti világot inváziós támadás érte, amely akár évekre is megmérgezhette a levegőt, így akik nem tudtak gyorsan elmenekülni, azok mind meghaltak. A nő erős dilemmával találja magát szemben, hiszen nem képes eldönteni, hogy egy félbolonddal, egy képtelen sztorival előrukkoló emberrablóval, vagy ténylegesen a megmentőjével áll-e szemben. Howard hamarosan körbevezeti őt a túlélésre tervezett helyiségeken. Azonnal világossá válik, hogy egy másik, Emmett nevű fiatal férfi is itt tartózkodik, aki közli, hogy ismerte a végítéletre szüntelenül készülő fickót korábbról, ráadásul segített neki az építkezésben. A helyzet konszolidálódni látszik, azonban egyre több jel utal arra, hogy Howard nem feltétlenül az a személy, akinek mutatja magát... A szereplőválogatás jól sikerült, különösen John Goodman bizonyult nagy nyereségnek a produkció számára. Kifejezetten üdítő volt látni ezúttal egy ambivalens megítélhetőségű karakter bőrében: a színész ügyesen építi fel Howard Stambler idővel egyre nagyobb antipátiát generáló személyiségjegyeit addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút. A találékony Michelle szerepére Mary Elizabeth Winsteadet castingolták, az eredeti elképzeléseknek megfelelően. Jó vele találkozni a filmvásznon, mivel kedvelhető színésznő, és nem csak a kellemes külcsín miatt - Ewan McGregor szerintem jól választott. :) Harmadikként pedig John Gallagher Jr. említendő (Emett). Poén, hogy a kezdetekkor a telefonvonal másik végén Bradley Cooper hangját halljuk, akit Abrams kért fel a közreműködésre. A rövid monológot a saját telefonjára mondta fel, majd a hangfájlt átküldte a stáb részére.

A Cloverfield Lane 10 narratív megközelítése egy bunker-túlélőfilm, egy pszichothriller, és egy H.G. Wells-ért kiáltó sci-fi egybegyúrva, melyek közül szerintem a pszichikai "hadviselést" bemutató elem a legizgalmasabb komponens. A bunker fojtogató atmoszférája igazából csak hab a tortán, így a klausztrofób hangulatkeltés kiváló eszköze. Trachtenberg feszültségteremtésre irányuló törekvései érezhetően célba érnek, amely legelsősorban a bunkerben zajló eseményekre igaz. Noha Michelle a kvázi főszereplő, ám Howard a történések fő mozgatórugója, akitől az embernek időnként a hideg futkos a hátán. A magára önuralmat erőltető, rejtélyes karakterként feltétlenül ő a legizgalmasabb, Goodman kitűnő tolmácsolásában. A hirtelen dükitörésekre, de egyben kedves megnyilvánulásokra is képes férfi múltjának és jelenének egyszerre van meg a kiismerhetetlensége, a titokzatossága. Ahogy halad előre a macska-egér játékra hajazó történet, úgy ébreszt egyre több kétséget a közönség soraiban (és persze a leleményességre törekvő fiatal párosban is) Howard instabil, de határozottan irányító személyisége, tehát a végkimenetel egyre megjósolhatatlanabb. A rendező természetesen (ki)használja a hitchcock-i klasszikus suspense faktort is a néző bizonytalanságban tartásához és a feszültség érzékeltetéséhez. A legtöbb jelenetből egyébként különböző árnyalatú verziókat forgattak a könnyeden humorostól az őrülten dühösig, hogy megtalálják a megfelelő keveréket. Nekem nagyon tetszett a történet közepén az a vidámabb, zenével aláfestett montázs, amely röviden ellenpontozni volt hivatott az egyre sötétedő tónust. (Az ötlet a Paramount akkori elnökétől származott). Az egyébként intelligensen építkező, a fordulatokat jól tartalékoló forgatókönyv összképét tekintve olyan érzésünk támad, mintha a Psycho és a Világok harca volna keresztezve egymással a filmben. Némi csalódásként éltem meg, hogy a sci-fi hátterűre kifuttatott cselekmény fináléja után hiányérzetem maradt, számomra legalábbis kissé elnagyolt érzetet keltett. A kézikamera használatát ebben a szakaszban sem erőltették, így értelemszerűen vizualitásában konzervatívabbnak hatott, mint a Cloverfield. Az effektek megvalósításába láthatóan nem feccöltek nagy pénzt, ezek sikerülhettek volna jobban. (A Bad Robot trükkrészlege, a Kelvin Optical oldotta meg a feladatot helyben). A főforgatást kronologikus ütemezésben kivitelezték, zömmel természetesen stúdióban. A Paramountnál építették fel ugyanis a bunker belsejét a maga részletességében, ötletesen kivitelezett production design munkálatokról téve tanúbizonyságot. A kültéri forgatási lokációkat ténylegesen Louisiana államban találjuk: a nyitányban röviden New Orleans is feltűnt, de a várostól nyugatra elterülő farm volt nyilvánvalóan a fő helyszín, melynek a Mississippi folyó menti Homeplace Plantation adott otthont (Hahnville, a 18-as főút mellett).  

Kiemelt kép

További képek: 1+2