Sorozatajánló – AMERICAN CRIME STORY: AZ O.J. SIMPSON-ÜGY (2016) kritika

Házimozi ajánló | 2022-10-23 | Szombati Zoli

A '90-es évek közepének szinte mindent elsöprő tengerentúli médiaeseménye volt az egykori NFL futballsztár, Orenthal James Simpson Los Angelesben tárgyalt gyilkossági pere, amely a társadalmi beágyazottsága és szerteágazó hatásai révén a legújabbkori amerikai történelem lapjaira is joggal felkerülhetett. Az évszázad büntetőpereként emlegetett, minden korábbinál hatalmasabb publicitást kapott tárgyalássorozaton Simpsonnak azzal a megalapozott váddal kellett szembenéznie, hogy brutálisan meggyilkolta exfeleségét, Nicole Brown Simpsont, és annak barátját, Ronald Goldmant. A késsel kivégzett áldozatokat 1994 június 12-én éjjel vérbe fagyva találták meg a nő brentwoodi házának utcára néző bejáratánál, Los Angeles előkelő lakónegyedében. Az eset részletekbe menő filmes feldolgozása kapcsán a 2016-os esztendő számít különösen jelentősnek, hiszen ekkor látott napvilágot nem csak a címben említett klasszis színvonalú tévésorozat, hanem Ezra Edelman rendkívül igényes, a kategória Oscar-díját teljesen megérdemelten elnyerő dokumentumfilmje is, O.J.: Egy amerikai hős címmel. A számos archív felvételt és interjúrészletet szintetizáló öt részes alkotás nem pusztán magát a bűnesetet tárja fel (nyolc órás terjedelemben), hanem lenyűgöző éleslátásról tanúbizonyságot téve oknyomozó stílusban igyekszik egy sokkal átfogóbb, komplexebb képet megláttatni a nézővel, amely egyszersmind elvezet a büntetőper végkimenetelének megértéséhez. Edelman elsőként O. J. Simpson teljességgel Janus-arcú személyiségrajzát járja körül, építi fel. A spektrum egyik végén az egyedülálló tehetségű, megnyerő modorú, karizmatikus sportfenomén látható, aki fekete létére a szegénysorból verekedte fel magát a fehérek uralta legfelső elitbe - míg a másik végén a feleségét rendszeresen bántalmazó, kisstílűen féltékeny, majd minden valószínűség szerint agresszív kettős gyilkosságot elkövető, erőszakos karakter portréja bontakozik ki. A doku hasonlóan magas színvonalon, szinte szociográfiai igényességgel elemzi a nagyvárosi fekete lakosság helyzetét, mégpedig a korszak legnagyobb vihart kavaró etnikai atrocitásainak (1992-es Los Angeles-i zavargások) alapjául szolgáló Rodney King-ügyet tartva a fókuszpontban. És természetesen nem maradhat el a büntetőper, és az azt övező tömegpszichózis részletekbe menő kivesézése sem, mely önmagában is rendkívül izgalmas. Edelman számos olyan interjúalanyt szólaltat meg, akik jól ismerték Simpsont, vagy a nyomozás és a per résztvevői voltak. Nyugodtan mondhatom, hogy jó eséllyel ez a legjobb dokumentumfilm, amit életemben láttam. Főleg azok számára javasolható leginkább, akiket egy hírhedt gyilkossági ügy feltárásán túl annak társadalmi vetületei és összefüggései is érdekelnek. 

A tévésorozat taglalását megelőzően nem ártana vázlatosan átvenni Simpson életének főbb állomásait, mert a habitusának ismerete alapvető a bűnügy vonatkozásában is. Louisianai származása ellenére San Franciscóban született: a város egyik akkori szegregátumának számító Potrero Hill negyedben nőtt fel egy lakótelepen, amely nem kecsegtetett lehetőségekkel. Többször is összeütközésbe került a rendőrséggel, de a hamarosan kibontakozó sporttehetsége megakadályozta, hogy elkallódjon. A Galileo High School után a City College-ba került, ahol máris kiemelkedő reménységként kezelték. Sportösztöndíjjal nem kisebb egyetemre jutott be a '60-as évek közepén, mint a Los Angeles-i USC, amely ekkoriban igen kevés fekete fiatalnak sikerült. Elképesztően energikus futótechnikájának köszönhetően az egyetem futballgárdájának legendás running backje lett, a UCLA csapatával a Coliseumban lejátszott 1967-es bajnoki döntő pedig - melyet Simpson gyönyörű hazafutásával fordított és nyert meg a csapat kilencvenezer ember előtt - ünnepelt sztárrá, és a Heisman-trófea birtokosává tette. (Egyébként a mai napig ezt a meccset tekintik a sportág elsőszámú egyetemi mérkőzésének). A hírnevet mindennél erősebben óhajtó és élvező Simpson útja innen egyenesen a profi ligába vezetett, azonban a Buffalo Billsnél eltöltött kezdeti évek az anyagiakon túl nem hoztak átütő sikert. "Juice" nehezen szokta meg, sőt gyűlölte a hideg időjárást, a csapat edzője pedig nem állt a helyzet magaslatán, azonban a leváltását követően Simpson elkezdett magára találni, és több rekordot is megdöntött. A '70-es évek legvégét már csak levezetésnek szánta a San Francisco 49ers-nél, megnyerő fellépése pedig lehetővé tette, hogy a showbiz iparág felé kacsingatva képzelje el a jövőt, hiszen a neve és a karizmája magas ázsiót garantált ott is. Komoly pénzekért részt vett nagy cégek reklámfilmjeiben (például Hertz), többek között golfmeccseken és különféle tévés showműsorokban pedig celebként mutatkozott: ahogy mondani szokás, benne volt a kaliforniai élet sűrűjében. Ambicionálta a színészetet is, de Hollywoodban nem tudott sztárrá válni, bár néhány ismertebb filmben azért feltűnt (Pokoli torony, Földi űrutazás, Csupasz pisztoly). Élvezte a high life reflektorfényét, és tudta is ezeket a helyzeteket kezelni, így első pillantásra mindig a vicceskedő, simulékony modora került előtérbe. Közvetlensége miatt a rajongói kifejezetten kedvelték: nem túl szerényen Simpson ezt "Juice-hatásnak" nevezte. Képes volt akár órákig is autogramot osztogatni, de az sem esett nehezére, hogy kicsit elbeszélgessen velük. Fontos kiemelni, hogy a nyilvánosság előtt sosem afroamerikaiként tekintett magára, hanem mintegy saját brandként, folyamatosan a fehér prominensek és nők társaságát keresve. Nyílt titoknak számított, hogy első feleségét rendszeresen megcsalta, az éjszakai szórakozóhelyeken az élet császárát játszotta, ami sokaknak imponált. Többek között a tizennyolc éves Nicole Brown-nak is, aki egy menő Beverly Hills-i nightclub pincérnőjeként dolgozott, Simpson azonban csak a '80-as évek közepén vette el feleségül. Brentwoodban (N. Rockingham Ave.) vettek házat, amely Los Angeles egyik legjobb, legnyugodtabb övezete. Az első időszak problémamentesen telt, két gyerekük is született, azonban néhány év elteltével a férfi beteges féltékenykedése miatt egyre többször súlyosan bántalmazta Nicole-t, melyek egy részéről a rendőrség is tudott. (A helyi rendőröket Simpson szintén a "bűvkörébe" vonta, így rendre megúszta ezeket az eseteket). Az 1992-es válásukat követően a volt feleségét számtalanszor zaklatta, megfigyeltette, miközben nehezen uralkodott az indulatain. 1994 júniusában azonban az egykori sportoló túllépett minden határon...

A Simpson-gyilkosságokat az American Crime Story antológia első évada dolgozta fel, mely a '10-es évek egyik legjobb minisorozata a szememben a maga tíz epizódjával. A forrásművet a New Yorker jogi elemzője, Jeffrey Toobin írta 1997-ben. Az FX-en futó széria kreátorai Scott Alexander és Larry Karaszewski: a páros olyan klasszis filmek forgatókönyveit írta korábban mint az Ed Wood, illetve a Larry Flynt, a provokátor. Az imént említettek azért is jó példák, mert ezúttal is a narratíva gerincének tekintendőek a részletesen kidolgozott jellemábrázolások, és a nívós dialógusokban bővelkedő tárgyalótermi események egyaránt. A sorozat bizonyítja, hogy a legjobb történeteket tényleg az élet produkálja, ennek megfelelően a készítők igyekeztek szigorúan tartani magukat a tényekhez. A szereplőválogatásnál figyelembe vették még a külső hasonlatosságot is, amennyire lehetett. A legnagyobb név jó eséllyel John Travolta, aki a széria egyik producereként is jegyzett. A vádhatóság, tehát az ügyészség részéről Sarah Paulsont (Marcia Clark), Sterling K. Brown-t (Chris Darden), és az egyik kedvencemet, Bruce Greenwoodot (Gil Garcetti kerületi ügyész) láthatjuk, míg a "Dream Team"-ként elhíresült védőcsapat legfontosabb tagjait Courtney B. Vance (Johnnie Cochran), John Travolta (Bob Shapiro), David Schwimmer (Robert Kardashian), és Nathan Lane (F. Lee Bailey) alkotja. A vádlott szerepét az általam nem túl sokra tartott Cuba Gooding Jr.-ra osztották, ám ezúttal felesleges manírok nélkül, egész jól játszott. (Travolta viszont időnként túl modorosra vette a sztárügyvéd figuráját, ami néhány jelenetben kicsit visszatetszőnek hatott). Az ügyet - melynek konkrétumait ezúttal több okból sem részletezném - jól ismerőknek valószínűleg sokatmondóak az imént sorolt karakterek nevei, viszont akik eddig nem voltak igazán képben, azok se tartsanak attól, hogy elveszhetnek a formális részletek özönében, ugyanis a narratíva felépítése nagyon logikus, következetes, és jól is követhető. A megfelelő drámai hangsúlyválasztás, a nagyon élvezetes, egyszerre emocionális és intellektuális töltetű színészi játék (elsősorban Paulson, Brown és Vance viszi a pálmát), a '90-es évek közepének hiteles dél-kaliforniai korrajza, és az ügy valóban döbbenetes, időnként már-már abszurditásba hajló vonásai miatt a minőségi szórakoztatás mindvégig garantált, a figyelmes nézőt egyszerűen magukkal rántják az események. A sorozat struktúrája szintén nagyon jó. Az in medias res típusú kezdés rögtön a gyilkossági helyszíneléssel indít, fokozatosan ismerjük meg a történések fényében Simpson jellemrajzát, majd a letartóztatás körüli hercehurca következik - a legterjedelmesebb fókusz pedig természetesen magára a perre, és annak fordulatos sarokpontjaira irányul. A folyamatosan változó jogi manőverek közepette zajló interperszonális kapcsolati dinamika (mind az ügyészi, mind az ügyvédi csapaton belül, illetőleg a két team között is) pedig hathatósan segít megismerni a retorikai hadviseléssel szembenálló feleket, és ami még fontosabb, a motivációikat. Utóbbi azért lényeges, mert bemutatja az adaptációs képességeiket, és segít megláttatni a sorozatos frusztrációik közepette azokat a taktikai és morális határokat, amelyekig a győzelem érdekében még képesek elmenni (ebben a védelemnek nyilván sokkal nagyobb a potenciális mozgástere). Az alkotók időnként a főszereplők magánéletébe is bepillantást engednek, vagy éppen az esküdteket ismertetik meg a nézővel. Nem utolsósorban pedig kellő kitekintést kapunk az ügyet átszövő médiacirkusz kulisszáin keresztül azokra a komoly társadalmi és raciális hatásokra, amelyek a per kimenetelét alapjaiban befolyásolták, sőt az esküdtek döntésének ismeretében a konklúziók levonásához is szükségesek.

Nekem nagyon tetszett, hogy jól érzékelhetően nem akart a sorozat áldokumentarista hatást kelteni. A ritkán alkalmazott 4:3-as képarányú, korabeli tévébejátszásokat imitáló snittekkel vizuálisan mégis konkrét utalásokat tettek a készítők arra, hogy ez az egész eseménysor néhány évtizede ténylegesen megtörtént, és kvázi az egész Egyesült Államok egy emberként nézte úgy, mintha csak egy végtelenített reality show volna. Egyébként nem pusztán a hírcsatornák közvetítései vitték naprakészen és folyamatosan hírét a per alakulásának, hanem az írott sajtó is állandóan ezzel volt tele, hiszen ekkoriban az információk online elérése még nem létezett. (A Los Angeles Times több száz alkalommal foglalkozott az O.J. Simpson-üggyel a címlapján). A széria tehát egyszersmind a kor médiaviszonyainak egy nagyon korrekt lenyomatát is átnyújtja a nézőknek. A 2015 nyarán zajló Los Angeles-i forgatás elsősorban a főbb szerepekben lévő színészeket vette igénybe: jópárszor megesett, hogy hajnalig elhúzódott a munka. Az interiorok zömét stúdióban építették fel (Los Angeles Center Studios), a korabeli állapotok pontos rekonstrukcióját megcélzó igényességgel. Az ügy jellegéből kifolyólag számos kültéri lokáció esetében kellett valósághű környezetet teremteniük a filmeseknek, különösen a gyilkosság helyszínével kapcsolatosan volt szükséges körültekintőnek lenni. Már csak kegyeleti okokból sem használták a brentwoodi 875 South Bundy Drive címen található eredetit (amely egyébként kismértékben meg is változott azóta), hanem mintegy száz méterrel arrébb az utcában egy félig üres telken felépítették a teljesen pontos mását, némi CGI kiegészítéssel az utómunkálati fázisban. Simpson egykori házát már rég ledózerolták, Beverly Hillsben azonban találtak hasonlatosat (N. Rexford Drive), mely két autóbejáróval rendelkezett. A letartóztatást megelőző igencsak emlékezetes hajszához egy autópályaszakaszra feltétlen szükség mutatkozott. Persze Los Angelesben nem könnyű ilyet "leakasztani", vagyis ideiglenesen forgalommentesíteni. Logisztikailag mindenképpen ügyesen oldották meg, hiszen a Long Beach Freeway (I-710) alhambrai rövid bevezető szakaszát zárták le. Csak elég könnyen ki lehet szúrni, hogy az összes Ford Bronco jelenetben ez tűnik fel, ami a magamfajta elvetemültek számára kicsit illúziórombolóan hat. :) Nicole Brown temetési jelenetében a Hollywood Forever Cemetery szerepelt. Néhány főbb karakter lakóházaként a következő helyszíneket használták: Club Drive, Castle Heights (Marcia Clark); Mandalay Drive, Encino (Robert Kardashian); N. Elm Drive, Beverly Hills (Bob Shapiro); Robert Avenue, Sun Valley (Chris Darden). Az esküdtek szállásaként a belvárosi Omni Los Angeles Hotel szolgált. A bírósági épület - Criminal Courts Building, újabb nevén Clara Foltz Criminal Justice Center - külső felvételeit a valós helyszínen forgatták, szintén DTLA területén, a Civic Center negyedben, amely többek között a kormányzat épületeinek és a városházának ad helyet. Zárásként a sorozat méltatását érinteném. A nézők széleskörű elismerését kiváltó évad egészen remek kritikákat kapott, a díjszezonban pedig ehhez mérten szerepelt: kilenc Emmy és két Golden Globe győzelmet sikerült besöpörnie, melyek közül számosat a főbb színészek kaptak meg, teljesen megérdemelten.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3