Feltámad az ősi erő! STAR WARS VII. RÉSZ: AZ ÉBREDŐ ERŐ kritika.
Rajongók milliói lélegezhetnek fel egyöntetűen, ugyanis a Star Wars 7. részébe a Lucasfilm és Disney szívét lelkét beleadta, és elmondhatjuk, hogy J.J. Abrams direktor korrekt folytatást rendezett egy ilyen, popkultúrát is meghatározó, generációkon áttívelő űreposzhoz.

A filmről, mint azt tőlem megszokhattátok teljes mértékben spoilermentesen fogok beszélni, nem szokásom ugyanis lelőni a "poént". Az ébredő Erő címre keresztelt folytatás történetének szálait körülbelül 30 évvel később vesszük fel, mint ahol elhagytuk szereplőinket A Jedi visszatérben. Abrams-szék, a Disneyvel közösen egy vadiúj szálon kezdték folytatni a nagyívű történetmesélést, melyben megismerkedünk a Jakku bolygóval- ami jelen esetben szögegyenes ellentéte a Hoth bolygó fagyos és zord világának, a maga forró, száraz, kietlen sivatagával- és ezen belül pedig egy fiatal roncsvadász lánnyal, Rey-jel, akit Daisy Ridley alakít. Hozzá csapódik időközben a rohamosztagos dezertőr Fin, akit Ridley-hez hasonlóan az eleddig ismeretlen színész John Boyega megformálásában láthatunk.
Mikor George Lucas a kétezres évek elején elkezdte bővíteni a Star Wars univerzumát csupán egyvalamit felejtett el belevinni, a szívét. Hiába ő a nagybetűs ATYJA ennek a világnak, új filmjei mégsem voltak arra képesek, hogy azt a bizonyos érzelmi szintet megüssék, amit egy ilyen, mélyen a rajongók tudatába beivódott történettől elvárhatott volna a néző. Az új trilógia messziről sem tökéletes, máig megoszlanak a vélemények a minőségét illetően. Talán csak a harmadik rész sötét tónusa az, ami tényleg jól eltalált, és nem mellesleg nagyszerűen kötötte össze az új filmeket klasszikus trilógiával.
Abrams-szék Az ébredő Erő képsoraiban azt a bizonyos nosztalgiafaktor olyan magasra emelték, hogy nem lesz rajongó, aki ne tudna majd az első percektől fogva ráhangolódni erre az ismerős, ám mégis új világra. A Super 8 és a Star Trek -filmek direktora tudja mi fán terem a Csillagok háborúja világa, filmje egy az egyben hozza a klasszikus trilógia elemeit, mely miatt annyian kedveljük a szériát. A látványtervezés persze ilyenkor sem ismer határokat, a készítők nem bizták a véletlenre. Csak azokat a jeleneteket vették fel kék háttér elött, amelyek feltétlenül szükségesek voltak ehhez, minden mást miniatűrök segítségével és életnagyságú diszletek létrehozásával rögzítettek. Az ébredő Erő látványos, drámai, helyenként roppant humoros alkotás lett, és simán odaverhet az év filmjeinek. A kis robot BB8 mindenkinek kedvence lesz R2-D2 után, ebben biztos vagyok. Ezt a kis robotot hatalmas érzelmi intelligenciával ruházták fel a készítők. Szerintem mindenki hazavinné majd ha tehetné.
Konklúziójában a film sokkolni fogja majd rajongóit, melyben egy nagyon fontos szereplő távozik e hatalmas galaxis örök vadászmezeire.

Minden valamire való rajongó szíve viszont együtt dobban majd a szereplőkért, hiszen ezek valóban lélegző, jól kidolgozott karakterek, és melyek nem kevés személyes drámával vannak elmélyítve. Maradnak velük nyitott kérdések, és az nagy érdem, hogy nem aknázták ki a lehetőségeket már az új trilógia első részében. De itt már spoilermentesen tényleg nem lehetne beszélni róluk.
Ne feledjük el persze a nagy visszatérőket sem. Carrie Fishert valamint a nagyöreg Harrison Ford-ot Han Solo ikonikus szerepében látni valami elképesztő hatást vált ki a nézőből, és annak tudatában, hogy 32 év telt el azóta, hogy megformálták őket a vásznon....hát nincsenek szavak. A fáma szerint a forgatáson 200 stábtag döbbenetes csendben nézte, ahogy Ford és a Chewbakkát alakító Peter Mayhew átlépi a Millenium Falcon küszöbét.
Ez a trilógia azonban már korántsem róluk fog szólni. A már korábban is említett Daisy Ridley és John Boyega fiatal színészek, aki nem kevés frissességet voltak képesek hozni magukkal. Az ébredő Erő Kylo Ren-jében egy meglehetősen különc Bad-Ass figurát kapunk és, akit bizony nem kevés kritika fog érni a film után, a karakter konkrétan hisztirohamokat produkál, ha nem úgy alakulnak az események, ahogyan azt elvárná. Ezek a részek némileg megmosolyogtatók, és reméljük, hogy a továbbiakban jobban kidolgozzák ezt a szerepet. Másik zavaró tényező, hogy Kylo-t, Adam Driver színész alakítja, akinek arcvonásai túl lágyak véleményem szerint egy negatív figurához. Karaktertörténetének egy részét felfedik, megtudjuk, hogy ki is ez a srác valójában.
A készítők egy kivételesen nagyszerű stábot szedtek össze a hetedik részhez, hiszen olyan neves színészek kaptak nagyobb szerepet még mint Dohmnall Gleeson, Oscar Isaac, vagy a legendás Max Von Sydow.

A Star Wars VII. rész: Az ébredő Erő az év kiemelkedő filmes produkciója, nem csak nosztalgikus húrokat penget meg, hanem elmondhatjuk, hogy szépen, átgondoltan épitgetett alkotás is lett egyben. Ha tartja ezt a színvonalat ez a franchise, akkor lehetséges, hogy a filmtörténelem egy újabb korszakos művel fog gazdagodni, ami a mai kor filmgyártásában meglehetősen ritkán használatos fogalom.
Főszereplő(k): Adam Driver, Andy Serkis, Anthony Daniels, Carrie Fisher, Daisy Ridley, Domhnall Gleeson, Gwendoline Christie, Harrison Ford, John Boyega Műfaj(ok): Akció, Dráma, Fantasy, Sci-fi Címkék: Akció, Dráma, Fantasy, Kaland, Sci-fi, 2015
Értékelés: