A holttest rejtélye – A BONCOLÁS (2016) kritika

Házimozi ajánló | 2023-02-26 | Szombati Zoli

Azidőtájt, amikor kijött a film, a legelső érzésem az volt a megtekintés után, hogy végre nem egy minden ízében tucathorrort akartak újfent lenyomni a torkomon, tehát André Øvredal alkotása megérdemelte a figyelmet és a rászánt időt. Nem mintha a műfaj különösebben szakavatott ismerője lennék, mert a nagy klasszikusain túl csak mérsékelten fogyasztom, miután épp elégszer okozott már csalódást. Az tény, hogy igazán kiemelkedő horrorfilmet készíteni egyáltalán nem lehet egyszerű. Nem véletlenül van a nagyérdemű olcsó ijesztgetésekben tobzódó, ötlettelen vackokhoz és középszerű filmek tucatjaihoz szoktatva, tisztelet a kevés kivételnek. Egy jól markentingelt horrort ráadásul viszonylag sokan megnéznek, a könnyen kordában tartható költségvetés miatt pedig így a filmeseknek nem kell túlzottan megerőltetniük magukat az anyagi megtérüléshez, ami érzésem szerint hajlamos elkényelmesíteni az alkotókat. A boncolás sem fog a zsáner nagykönyvébe bekerülni, de (főleg az első fele) remek szórakozást nyújt: a rendező a logika mentén felépített történet misztikumát mintegy zsigeri módon, korrekt hangulatteremtést alkalmazva ragadja meg. Egykori tanulmányaim miatt némileg van rálátásom a témára, így az autopsziával foglalkozó filmeket nem tudom nem kritikus szemmel nézni. Azt kell mondjam, hogy a legtöbb esetben pusztán szánalmas és nevetséges kliséket sütnek el, az öncélú látványelemek a valósággal köszönő viszonyban sincsenek, ebben a filmben viszont végre együtt tudtam élni a valótlanságokkal és pontatlanságokkal is. Az (igazságügyi) kórboncolás alaptézise, hogy a holttest szakavatott kezekben elmeséli a maga történetét, így kellő szaktudás birtokában összerakható az a bizonyos mozaik. Ezen állításon nyugszik a történet fő vezérfonala, miután egy tényfeltáró kórboncolás alaphelyzetéből indít, kvázi egy boncasztal melletti nyomozás részesei lehetünk...

A norvég rendező egyébként leginkább a horror műfajában utazik. A trollvadász kapcsán vált a neve először viszonylag ismertté, amelyet found-footage stílusban tálalt. A boncolás - első angol nyelven forgatott filmjeként - is leginkább európai alkotásnak nevezhető, hiszen Emile Hirsch volt csak a kiemelt stábtagok közül amerikai, ráadásul a két fő forgatási helyszín is Angliában található. Øvredal legfőbb inspirációként a Démonok között című James Wan horrort nevezi meg (ami tényleg kitűnő darab, a '10-es évek egyik legjobbja), miután a megtekintéskor lenyűgöző hatást gyakorolt rá. A sztori szerint apa és fia egy virginiai vidéki kisváros temetkezési vállalkozói, melynek keretében saját maguk végzik el a kórboncnoki teendőket is a házuk erre a célra speciálisan kialakított alagsorában. Egyik este a seriff egy teljesen friss állapotban lévő fiatal nő holttestével érkezik, akin azonnal végre kell hajtaniuk a procedúrát. A hulla egy olyan ház pincéjéből került elő, melynek lakószintjén többen is erőszakos halált haltak, de betörésnek nem volt nyoma. Reggelre meg kell lennie bizonyos válaszoknak, miután a sajtó élénk érdeklődése kíséri az ügyet. Tildenék azonnal hozzá is látnak a munkához, az ismeretlen személyazonosságú "Jane Doe" boncolása során pedig olyan aggasztó leleteket találnak, melyek gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy egyszerre előforduljanak, ráadásul az aberrációknak is beillő elváltozásokhoz nem társul semmilyen külsérelmi nyom. A test a maga különös módján mégis "szól" hozzájuk, és egyre inkább felfedi a titkát. Az így feltáruló részletek azonban nem pusztán zavarbaejtőek, hanem egyre hátborzongatóbbak is... Mindösszesen két aktív főszereplőnk van egy zárt térben az egész film során, tehát kamaradarabról van szó. Az özvegy halottkémet - miután Martin Sheen visszautasította a lehetőséget - a veterán skót karakterszínész, Brian Cox alakítja, akinek nagyon megtetszett a forgatókönyv. Kétségtelenül ő a film nagy nyeresége, hiszen gyakorlatilag bármilyen szerepet hitelesen és karizmájánál fogva tiszteletet parancsolóan képes megjeleníteni. A műfaj sem idegen számára, A kör például a zsáner egyik legjobbjának számít. Emile Hirsch kvalitásai nem ilyenek, ő szimplán elfogadható teljesítményt nyújt. Némileg idegennek éreztem ebben a szerepben, sokkal jobban illett hozzá az Út a vadonba ismeretlent felfedezni vágyó, lelki békére áhítozó zarándoka. Øvredal kiemeli, hogy paradox módon a holttestet túlnyomórészt "játszó" Olwen Catherine Kelly kapta a legnehezebb és egyben legkellemetlenebb feladatot a filmben, miután Jane Doe bábbal való helyettesítését a történet kibontakozásának fényében korán elvetették, ráadásul praktikusabb is volt néhány közelit ily módon felvenni. A fiatal színésznő jógában való jártassága komoly előnyére vált, hiszen az öthetes forgatáson napi nyolc órában teljes mozdulatlanságban kellett maradnia (ráadásul meztelenül), illetve magabiztosan kontrollálnia kellett a légzését.

Figyelemreméltó tény, hogy a filmet maga Stephen King is méltatta. Tematikailag érzékelhető az alkalmazni kívánt narratíva két egységre különülése, amelyek fokozatosan csúsznak át egymásba. A történet dialógusokban is bővebb kibontakozása, mintegy a nyomozati szakasz, leginkább egy baljós krimire hasonlít, majd a rejtélyek tobzódásával kerülnek terítékre a horror klasszikus filmes eszközei. A rendező érzékletesen használja fel a boncolás mint szakmai tevékenység, és a vele kéz a kézben járó halál (napjaink modernitásában is ugyanúgy mélyen gyökerező) misztériumát feszültség- és néhol undorkeltésre, ám utóbbit semennyire sem viszi túlzásba. (Aki nem látott még a saját szemével boncolást, annak valószínűleg nem feltétlenül fog feltűnni művi törekvés és durva valótlanság. Nyilván nem patológusoknak és törvényszéki orvosoknak készült a film, akik maximum megmosolyognák a látottakat. A valóság realizmusát többé-kevésbé nélkülöző, de kétségkívül ügyes hatáskeltésen alapuló realisztikusságérzet - így lehetne leírni a laikus szemnek megtapasztalható látványt). A nem mindennapi nyomozás izgalma és a titkozatosság feszültsége egyre erőteljesebben uralja el a történetet, mialatt a boncolás halad előre. A zárt és ablaktalan alagsori tér az ingerszegény folyosókkal és a pislákoló fényekkel eszményi közeg egy jó horrorfilm számára, bár ebben semmi újdonság nincs - az atmoszférateremtésnek mindenesetre remek eszköze, csakúgy, mint a disszonáns zenei elemek alkalmazása. A suspense mint a feszültségteremtés fő letéteményese a klausztrofób terekben alap, de az ismeretlentől való zsigeri rettegést jól is kell tudni érzékeltetni. Különösen hatásos trükk az egyik hulla lábára erősített csengő használata. Akad néhány korrektül elhelyezett, klasszikus jump scare ijesztgetés is a filmben, amikor annak rendeje és módja szerint kapaszkodhatunk a szék karfájába, de ezúttal a valóságtól egyre inkább elidegenedő misztikus elemek viszik a prímet. Némileg csalódást keltő, ahogyan a sztori a végére - a kifejezetten biztató kezdés után - kifulladni látszik, itt sajnos már jóval több a klisés megoldás is. A történetvezetés módja mintegy önmagát lavírozza ebbe a helyzetbe, amikor túl nagy meglepetésekkel már nem tud szolgálni csattanó gyanánt sem. A film ennek ellenére valamelyest kiemelkedik a tucathorrorok szürke mezőnyéből, ami már önmagában említésre méltóvá teszi. A forgatás zömmel egy kétezer négyzetméteres raktárépületben zajlott, Kelet-Londonban. Itt építették fel a díszletesek a krematóriumot is tartalmazó, folyosókkal szabdalt hullaházat és alagsori bonctermet. Néhány rövidke jelenet erejéig magát a házat is látjuk kívülről, amely természetesen másutt található. A kent-megyei, Selling nevű falucska "Home Farm" nevű vidéki hangulatú birtokát gyakran adják bérbe filmforgatások céljából, itt kivitelezték tehát az említett exteriorokat.    

Kiemelt kép

További képek: 1+2