Mindig védd magad – MILLIÓ DOLLÁROS BÉBI (2004) kritika

Házimozi ajánló | 2023-03-12 | Szombati Zoli

Amint az elmúlt években is tettem, idén szintén folytatom azt a hagyományt, hogy megérdemelt best picture kategóriagyőztesről írok az Oscar-díjátadó előestéjén... Akár megtörtént esetet feldolgozó, akár fikciós elemekből építkező, bizonyos ismétlődő patternek ráhúzhatóak gyakorlatilag az összes bokszkarrier-filmre (kitörés a mellőzöttségből vagy a nyomorból, állhatatosság a sportban, küzdelmes út a célig stb.) A különbségek vagy az eltérő hangsúlyozási pontok jelenthetik azt a változatosságot, amelyek igazán érdekesek az összevetések alkalmával. Clint Eastwood kitűnő drámája szokatlan módon egy női ökölvívó történetét viszi a vászonra, egy nem várt csavarral a végkifejletben. A legendás filmes nagy utat tett meg az 1971-es Játszd le nekem a Mistyt! óta, mikoris első alkalommal állt rendezőként a kamerák mögé. Legfőbb mentorai, azaz Sergio Leone és Don Siegel nyomdokain indult, a letisztult történetmesélésen alapuló saját direktori stílusát fokozatosan építette fel, évtizedek alatt. Viszonylag hullámzó teljesítmény után a '90-es évekre ért révbe: a Nincs bocsánat karrierjének nagyon fontos mérföldköve lett, amely rögtön két Oscart is hozott számára. Woody Allenhez hasonlóan Eastwood gyakorta szerepelt a saját filmjeiben színészként is, igaz nem minden esetben. Jellemző rá, hogy alapvetően archetipikus karaktereket játszik, karrierjének két leginkább meghatározó figurájából - a Szőke és "Dirty" Harry Callahan - kiindulva építi fel azokat. Alkotói munkásságában a 2000-es évek is nagy jelentőségűek, éppen a Titokzatos folyó sikere után jelentkezett ezzel a filmdrámával, melynek alapjául három rövid novella szolgált bizonyos Jerry Boyd tollából, aki F.X. Toole írói álnéven jelentette meg azokat ("Rope Burns: Stories From the Corner"). Boyd igencsak közel állt a boksz világához, hiszen maga is hosszú ideig a ring mellett tevékenykedett sebtapasztóként. Az adaptált forgatókönyv az ismert rendező, Paul Haggis első komolyabb írói munkája, aki karrierjének korábbi fázisában elsősorban tévésorozatokban működött közre. Mivel Haggis 2004-ben az első mozifilmjén dolgozott (Ütközések), emiatt nem vállalhatta a rendezést, így került Clint Eastwood a projekt közelébe. Utólag meglepő lehet, de furcsamód egyetlen stúdió sem tolongott a megfilmesítésért, mivel szerintük a túlságosan depresszív történet elidegenítítő hatású lehet a nézők szélesebb tömegeire. Még a Warner Bros. is erősen vonakodott, holott a stúdióval Eastwood igen szoros kapcsolatot ápolt mindvégig a pályafutása során. Végül A keresztapa producere, Albert S. Ruddy szerezte meg a jogokat, a gyártás költségeit pedig a Lakeshore Ent. és a Warner felesben állta.

Miután hangsúlyos interperszonális kapcsolódási pontokkal rendelkező erős karakterdrámáról van szó, így a három főszereplő kiválasztásának tekintetében különös gonddal kellett eljárni. Már a Nincs bocsánat (1992) alkalmával is nagyon jó ómennek bizonyult Eastwood számára barátja, Morgan Freeman részvétele, így elsőként őt hívta meg a szereplőgárdába. Freeman 1989 (Miss Daisy sofőrje) és 1995 között (Hetedik) imponálóan nagy sorozatot tudhatott maga mögött, mialatt legalább három mesterműben is főszerepet játszott, kvalifikált rendezőkkel dolgozva. A remény rabjaihoz hasonlóan karaktere (a magyar szinkronban Hepaj) egyúttal narrátori funkciót is betölt. A feltörekvő bokszolót, Maggie Fitzgeraldot illetően Sandra Bullock és Ashley Judd is szóba került, a szerepet azonban az Oscar-díjas Hilary Swank kapta meg, aki zseniális teljesítményt nyújtott. A rendezőnek a színésznő vékony testalkatát illetően voltak kezdetben aggályai, ő azonban példás munkamorállal felelt meg a kívánalmaknak: közel tíz kilónyi izmot pakolt magára a forgatásig, napi öt órás intenzív edzésprogrammal. (Közben pedig összeszedett egy sérülésből fakadó, elég súlyos bakteriális infekciót is). Az Eastwood számára rögtön nyilvánvaló volt, hogy a színészi képességeivel nem lehet probléma. Annál jobb referencia ugyanis nem kell, mint amit Swank A fiúk nem sírnak során öt évvel korábban felmutatott, ráadásul a két karakter vonatkozásában akadnak párhuzamok. A tapasztalt bokszmenedzser, Frankie Dunn szerepét a rendező magára osztotta, amely Eastwood színészi karrierjének legkidolgozottabb, legelmélyültebb szerepmegformálását jelentette William Munny óta. Az emberközeli történet lassan építkezve, egy viszonylag szokványosnak mondható alaphelyzetből indulva fejlődik húsbavágó, kettős karakterdrámává. A veterán bokszedző, a mogorva és megkeseredett Frankie Dunn egy lepukkant külvárosi edzőtermet működtet régi barátjával. A templomba rendszeresen eljáró Frankie meglehetősen elidegenedett a világtól, a lánya hosszú ideje nem tartja vele a kapcsolatot, a múltja tehát problémás időszakot rejt. Egyhangúan csordogáló életébe villámcsapásként lép be Maggie, a kitartó, céltudatos lány, akinek minden vágya, hogy Frankie a tanítványául fogadja. Miután az öregtől elpártol egy korábbi reménysége, hosszas vonakodás után megadja magát a lány lelkesedésének, és elhatározza, hogy profi bokszolót farag belőle. Egymást kölcsönösen respektáló kapcsolatuk hamarosan túlmutat a mester és tanítványa helyzeten, sokkal inkább apa és lánya viszonyrendszerré alakul, amelyet a mindkettejükben égő küzdőszellem, és a szeretet iránti sóvárgás kovácsol össze...

A történetvezetés nagy erőssége, hogy szokványosnak is mondható műfaji panelek után olyan váratlan irányt vesz, amellyel sutba dobja a hollywoodi elvárásokat, a kibontakozó drámát pedig hirtelen egy sokkal magasabb szintre emeli. Nagy emocionális hatással bír a nézőre az előadásmód mindvégig erősen emberközeli szemlélete, három zseniális színészi alakítással hitelesítve. A fanyar humort sem nélkülöző, szellemes dialógusok mindvégig erős érvényűek, így a lassan csordogáló események is hatásosak, erős kohéziót adva az egyébként is érdekfeszítő történetnek, amely aztán a katartikus és sokkoló végkifejletbe torkollik. Jelentős erénynek érzem azt a módot, ahogyan a történetvezetés a lehető legnagyobb természetességgel a fő karaktereket összekapcsolja. Mindhármójuknak nyilvánvalóan ott van a múltban gyökerező tragédiája, amelyek a jelen folyására akkor is erősen kihatnak, amikor már közös irányt vesz a sorsuk. A rendező nagyon jó érzékkel ezt a bensőséges kapcsolati dinamikát ábrázolja szenzációsan. Mindhárman érző szívű, sebezhető emberek, akik bizonyos szempontból a társadalom számkivetettjei, ám összefűzi őket a közös cél és akarat, illetve a megnyugvás, az összetartozás utáni vágy. Eastwood odafigyel a mellékszereplőkre is, akik képesek a környező világot valóságosabbá tenni. Az öregség, az elmagányosodás, a válságba került szülő-gyermek kapcsolat és az eutanázia problematikáját egyaránt érintő Millió dolláros bébi messze túlmutat egy szokványos sportfilm keretein. A boksz azért képes eszményi hátteret kínálni egy ilyen narratívához, mivel az élet által kiosztott pofonokra szimbolikusan is értelmezhető. A kötelek között a veszteség és a keserűség pedig kitartássá, tényleges ütőerővé transzformálódik át. A film fényképezése egészen gyönyörű. Eastwood és Tom Stern operatőr 2000-es évek elején indult szakmai kapcsolata mára hasonlóan legendás, mint a Spielberg/Kaminski párosé. Stern - Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan - nagyon szenzitíven kezeli a fény-árnyék hatásokat, amelyek nem öncélúak, hanem a történetmesélés aktuális kívánalmaihoz szerves egységben illeszkednek. A Titokzatos folyó színészi sikerei után közvetlenül a Millió dolláros bébi is remekelni tudott az Oscar-gálán, ráadásul négy fontos díjat söpört be. A Rocky után ez a másik bokszfilm, amely az aktuális díjszezont illetően igazán sikeres lett. Clint Eastwood a Nincs bocsánathoz hasonlóan duplázott, tehát immár a második best picture és legjobb rendezőnek járó elismerését kapta. Hilary Swank újfent nyerni tudott a női főszereplő kategóriában, de a legörömtelibb fejlemény Morgan Freeman győzelme volt, aki ezt megelőzően még nem rendelkezett Oscarral, finoman szólva is kijárt már neki. A forgatást Eastwood a rá jellemző módon simán, mindössze bő egy hónap alatt levezényelte 2004 nyarán Los Angelesben. Az edzőterem forgatási helyszíne sajnos nem deríthető ki, de nagy valószínűséggel egy raktárépületben rendezték be, hasonló esetekben általában így szokás. A citromos pitét áruló Roadside Diner kivételesen nem valós helyszín, hanem a Warner backlot része: a házikó a stúdió területén ma is megvan, csak némileg átépítették. Frankie háza L.A. Eagle Rock negyedében található, a templom (St. Mark Church) Venice-ben, a kórház pedig Pasadena területén. A St. Luke Medical Centert az ezredforduló után bezárták, de a filmesek a mai napig előszeretettel használják. (Tavaly sajnos vandálok rongálták meg az épületet, de reméljük megmarad és emiatt nem ítélik lebontásra). Kedvenc helyszínem a Quality Café, amely számos sikerfilmben megjelent korábban, sőt maga Morgan Freeman is forgatott már a falai között a Hetedik egyik jelenetében. A W. 7^th Streeten (Westlake) található kávézót régesrég bezárták, de filmkészítési célokra utána is megtartották a helyiséget.

Kiemelt kép

További képek: 1+2