Kémek hálójában – A JÁTSZMA (2022) kritika

Házimozi ajánló | 2023-04-01 | Juhász Péter

2011-ben nagyot szólt Bergendy Péter második rendezése. A Post Mortem és a Trezor direktora filmjében az 1956-os forradalom utóéletét mutatta be az ügynökvilágon keresztül. Hősei az átszervezett állambiztonsági hivatal emberei, akik a rendszerhez lojális elemek átvizsgálásának estek áldozatul. A kiváló szereplőgárdát olyan nevek erősbítették, mint Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter vagy Hámori Gabriella. A feszült hangulatú mozi bő 10 évvel később kapott folytatást.

A játszma főszerepében ismét Nagy Zsolt látható, mint Jung András, aki az első filmből megismert Gáti Évával (Hámori Gabriella) él boldog házasságban. Munkájuk azonban nem lett kevesebb, vagy kevésbé stresszes. Így, amikor ismét felbukkan a színen az első filmből megismert Markó Pál (Kulka János), valamint bejön a képbe egy gyönyörű, fiatal leányzó (Staub Viktória) hamar felpörögnek az események, immáron a 60-as években. A filmet ezúttal Fazakas Péter jegyzi, akinek olyan mozikat köszönhetünk, mint a Drága örökösök vagy a 200 első randi. Bergendy alkotása számomra nem csupán a remek színészek miatt lett kedvenc, hanem a kifogástalan hangulat által is magával ragadott. Az ’56 utáni szorongató légkör hiteles ábrázolása, az akkori hétköznapok riasztó valósága döbbenetes erővel bírt a vásznon. A mindenki a másikat figyeli és beszámol tevékenykedéseiről korszak fojtó univerzumában nagyon nehéz volt embernek maradni. A játszma ezt viszi tovább, közel tökéletesen. Fazakas Péter kicsit finomabban közelíti meg a dolgokat, de cseppet sem kevesebb lendülettel. A vizsga torokszorító világát egy hangyányival barátságosabb, reménytelibb univerzum; a 60-as évek köszönti. A bubi frizurák és visszafogott, de immáron nőiesebb ruhák mellé megkapjuk az újjáépülő főváros nevezetességeit, mint például az Erzsébet híd felemelkedő pilléreit, vagy az Osztapenko szobor határolta, Balaton felé vezető utat. Ebben a miliőben kuszálódnak össze alaposan a szálak, amint Jung és a fiatal Abigél belevág Markó Pál megfigyelésébe. A tapasztalt ügynök időközben elvesztette feleségét, sztrókot kapott, így némiképp segítségre szorul, ez jön kapóra a Jung vezette küldetésnél.

Ahogy az már az első perctől sejthető, nem lesz ez olyan sima és könnyedén kivitelezhető feladat, mint azt a szereplők gondolják. A játszma legnagyobb erénye, hogy képes A vizsga mellé felnőni úgy, hogy közben sajátos ízvilággal építkezik az ismerős alapra. Színészei remekelnek, nem csak Nagy Zsolt és a betegségéből lassan visszatérő Kulka János kiváló, hanem belép a körbe Staub Viktória, aki az elmúlt években tűnt fel olyan nagyszerű produkciókban, mint az Aranyélet vagy a Zámbó Jimmy kapcsán készült A Király. A sztori robog előre, időnként kiszámítható és talán kevésbé bátor, mint elődje. Scherer Péter ezúttal kisebb szerepet kapott, ugyanakkor hibátlan Kulka szerepeltetése, aki őszinte büszkeséggel tekinthet erre a filmre, hiszen betegsége ellenére, és annak „segítségével” játszik ismét hatalmasat. Nagy Zsolt és Hámori Gabriella páros remek pillanatoknak örvendhet, ráadásul ott van a nyomukban Staub Viktória karaktere, aki alaposan felforgatja a családi idillt.

A már fentebb is említett, akkori világkép ábrázolása hatalmas plusz a produkció egészének megítélésénél, sokáig emlegetjük majd a filmben felbukkanó képeket, helyszíneket. Időnként Steven Spielberg kémfilmjei jutottak eszembe, hogy mennyire klassz már, hogy immáron nekünk is van legalább kettő olyan mozink, amit simán lehet külföldön is ajánlgatni. Noha nem rántja úgy görcsbe gyomrunkat, mint A vizsga, mégis megtekintésre abszolút érdemesnek találom, és nem csak a témaválasztás miatt. A játszma a kémfilmek zsánerén túl egy érzelmekben és izgalmakban gazdag történelmi tabló. Úgy ábrázol egy letűnt kort, hogy a nézőnek nem csupán az akkori rendszerrel szembeni gyűlöletet kiváltó nyers valósággal kell szembesülnie, de a nosztalgia aranybarna fénye is megérinti őket.

Jár a taps!

Képek: Intercom