Gerard Butler, a markáns arcú skót színész megbízható iparos, aki sorra szállítja a középszerű mozikat. A 300-al anno berobbant Butler néhány évig még képes volt fennmaradni az élvonalban, köszönhetően olyan moziknak, mint a Spíler, A csúf igazság vagy a Törvénytisztelő polgár. Ezt követően lassan, de biztosan csúszni kezdett, és noha nem került a tékák alsó polcára, megállapodott a biztos középszer mezsgyéjén. Van benne azonban valami megnyerő, amivel még az olyan durva utánérzés filmekkel is könnyedén elbánik, mint a Támadás a Fehér Ház ellen vagy a Gengszterzsaruk. Legutóbb a borzasztó bugyuta magyar címmel ellátott Zsaru butik című produkcióban akciózott, és lazán Rambo üzemmódba kapcsolt A gép című darabban. Új filmje szintén ismerős vizeken mozog, A nyoma vesztett koncepcióját ugyanis már nem egy klasszikus alkotás felhasználta.
A történet szerint a jómódú ingatlanügynök, Will Spann és felesége, Lisa épp a nő szüleihez tartanak, mivel Lisa egy kis időt kér megroppant házasságuk megmentése érdekében. Útközben megállnak tankolni, Lisa megy és vesz egy üveg ásványvizet, majd nyoma vész. Miután Will befejezi a tankolást, a nő nyomába ered, de sem a boltban, sem a mosdóban nem találja. Pánikba esik, kétségbeesetten kutatja át a környéket, hívja az asszony mobilját, és kérdezősködik, hogy látta-e valaki. Végül felhívja a helyi zsarukat, hogy bejelentse eltűnését, majd elindul a szülei házához, ahol szintén nem jár sikerrel. A rendőrség tanácsára aztán visszamegy a helyszínre, hátha időközben Lisa előkerült, de természetesen nem így történik. Mit csinál ebben a helyzetben Gerard Butler? Fogja az olyan legendás mozikból szerzett tapasztalatait, mint az Őrület vagy A félelem országútján, és saját szakállára nyomozni kezd.
A dolog pikantériája, hogy a színész elmondása szerint, végig rá volt bízva, mit tesz az aktuális szituációban. Legtöbb cselekedete tehát improvizált, ezzel szerettek volna az alkotók némi új színt vinni az ismerős sablonba. Nos, a dolog félig meddig sikerült csak.
A filmet jegyző Brian Goodman színészként olyan produkciókban tűnt fel, mint a Kapj el ha tudsz, München, a Lost sorozat vagy a New York-i helyszínelők. Rendezőként pedig olyan filmeket jegyez, mint a Fekete pillangó vagy a Bűnös utcák. Nos, számomra nem sokat mondanak ezek a címek, és talán ez érződik leginkább a Gerard Butler főszereplésével készült filmen.
A már tucatszor ellőtt poén felütéssel induló mozi ugyanis nem rejt magában hatalmas lehetőségeket, így az ezerszer látott mozzanatokból még Leonidas improvizatív színészi alakítása sem tud többet kifacsarni. Miután asszonynak nyoma vész, a marcona tekintetű színész előveszi jól ismert színészi kvalitását, és nekilát felgöngyölíteni az esetet. A probléma mindösszesen annyi, hogy ebben a sztoriban már nincs annyi, hogy túl sokáig fenn lehessen tartani vele a nagyérdemű érdeklődését.
Hiába robog előre bőszen nyomozva az ingatlanügynökből hirtelen Rambová avanzsált Butler, ha közben a forgatókönyv csacskaságainak, a gyenge színészi alakításoknak, és a rettentően idegesítő filmzenének köszönhetően az ember egyre dühödtebben pillant le órájára; ugyan, mikor lesz már ennek vége?! A nyoma vesztett ugyanis pontosan olyan, mint a remek magyar címe; gagyi.
Butler tényleg megpróbálja menteni a menthetőt, elsőre valóban izgalmasnak tűnik ez a ’rád van bízva, mit lépsz’ metódus, de amikor (SPOILER!!!) az egyik gyanúsítottal kocsija hátuljában lemeszeli a rendőrség, ő pedig elfut az igazoltatás elől az erdőbe(!!!), ahol véletlenül pont belefut az asszonyát elraboltató figura egyik emberébe(!!!)… nos, az ilyesfajta pillanatok engem ma már sajnos kikészítenek, nem jó értelemben.
Gondolom, sokat nem árulok el azzal, hogy ezt követően minden a jól ismert, b-filmes módszer alapján történik. Hősünk szépen lerendezi az egész bandát, a zsaruk meg simán elnézik neki. Minden jó, ha jó a vége. Csakhogy, ennek a filmnek nemcsak a vége, de már az eleje sem jó. Ezer sebből vérzik, roppant olcsónak hat, és még Butler sem képes megmenteni a csúnya bukfenctől.
Amúgy, bírom én őt, hiszen a fentebb már említett, rettenetes magyar címmel ellátott Zsaru butik című filmjét tényleg jó szívvel ajánlom, A gép is bejött, de ezzel a mostani szösszenettel nagyon mellélőtt. Nem baj, majd legközelebb. Gerard Butler úgysem adja fel, és tuti lesz még vagy húsz hasonszőrű mozija.