Érzelmek nélkül - PÓKERARC (2022) kritika

Házimozi ajánló | 2023-04-27 | Turbók Krisztián

Russell Crowe maga írta (Stephen M. Coatescel közösen))és rendezte a Pókerarc című tavalyi moziját, ami a címével ellentétben hamar kiteregeti a lapjait. Azt, hogy Crowe mit látott ebben a sztoriban, arra a megtekintése után sem jöttem rá.

A film sztorija szerint egy techmilliárdos meghívja barátait egy pókerpartira, ahol az események különös fordulatot vesznek, ki kell ugyanis teregetniük a titkaikat.

Ebből a felállásból egy remek pszichológiai játszma kerekedhetett volna ki a szereplők között. Crowe rendezése már az első percekben meditatív hangulatot áraszt, amit a további képsorok csak még inkább fokoznak. A Pókerarc aztán hirtelen műfajt vált, és már egy krimit nézünk, ahol a szereplők titkait gyorsan le is leplezik, főként persze amiatt, mivel kiderül számukra, hogy halálos méreg jutott a szervezetükbe. Mivel pedig Crowe karaktere - egy betegségből adódóan - szintén halálos beteg, ezért egy ponton lánya és felesége is képbe kerül, valamint a pókerparti közben néhány rosszfiú is megjelenik, akik szeretnék kipakolni az értékes műtárgyakkal teli házat.

Crowe rutintalan direktor, főleg, ha a saját maga által írt forgatókönyvet kell vászonra vinnie. A narratíva több pontos is botladozik, filmje bosszantóan sok mindenről akar mesélni, ahelyett, hogy egy valamiről tenné, de azt legalább normálisan. Szó van a családról, vagyonról, barátságról, emberi kapcsolatokról, halállal való szembenézésről, hazugságokról. A film ügyetlenül és aránytalanul fűzi egymásba a különböző műfajokat, ráadásul teljesen hiányzik a feszültség, pedig adott volt ehhez néhány szituáció.

A szereplők nem adnak kapaszkodót, hogy megkedveljük őket, a film hangvétele totál meggátolja abban a nézőt, hogy bármilyen érzelmet kicsikarjon a sztori nézése közben. A karakterek felületesen vannak kidolgozva, a színészeknek nem adatott egyetlen valamirevaló drámaibb pillanat sem, amivel esetleg meg tudták volna mutatni, miért is vannak itt egyáltalán.

A Pókerarc lehetett volna egy korrekt pszichológiai játszma is, akár egy prózai részekre építkező kamaradráma, amit feszültté tesz a vég közeledése, ehelyett - a megvalósult formájában - a lezárásig nem találta meg a helyes irányt a szórakoztatás felé. Ennek fényében tényleg nem tudom hibáztatni azokat a nézőket, akik egy merőben más filmet vártak.

Képek: TMDb