Sorozatajánló – WACO (2018) kritika
Házimozi ajánló | 2023-05-01 | Szombati Zoli
Személy szerint az egyévados minisorozatokat preferálom leginkább a formátum felmerülő lehetőségei közül, mert egyfelől léptékükben valamelyest hasonlítanak a mozifilmes keretekhez, másrészt a (jó esetben) kompaktan összefűzött hat-nyolc epizód az esetek nagy részében elegendő teret biztosít az elvárható drámai katarzis részletes felépítéséhez is. A wacói ostromként elhíresült, rengeteg halálesettel végződő súlyos FBI-fiaskó - azon túl, hogy a hatóságok hírnevét alaposan megtépázta - az amerikai társadalomban a mai napig jelentős nyomot hagyott (sőt az 1995-ös oklahomai terrormerényletet szintén az eset „inspirálta”), így nem meglepő, hogy ez a drámai kriminalisztikai esemény időről-időre mozgóképen is megjelent, akár csak utalásos formában is. Az idei harmincadik évfordulóra a hatrészes, lezártnak vélelmezhető 2018-as széria folytatást kapott, az ötvenegy napon át tartó események utóhatásaira fókuszáltan (épp ezekben a hetekben mutatják be), sőt március derekán még egy dokumentumfilm is napvilágot láthatott (A wacói ostrom: Amerikai apokalipszis), amely eddig be nem mutatott archív felvételeivel hívta fel magára a figyelmet. Utóbbi igyekszik kiegyensúlyozottan, mindkét oldal szemszögéből vizsgálni a texasi tragédiát, de érzésem szerint túl sok új információval nem szolgál, azonban az érdeklődők számára egy megtekintést mindenképpen megér. Számomra az volt benne a legdöbbenetesebb, hogy a dávidista szekta tagjai még mindig egykori vallási vezetőjük, David Koresh hatása alatt állnak. Érdekes fejlemény, hogy a dokusorozat interjúiban a résztvevők közül egyaránt megszólal az a David Thibodeau (túlélő), illetve a hatóság részéről Gary Noesner (túsztárgyaló), amely személyek írásos visszaemlékezései alapján a Waco minisorozat korábban elkészült. A gyártást a Paramount Networkhöz tartozó Showtime kivitelezte. (Noha a munkálatokban a Weinstein Company is részt vett, az éppen ekkoriban kirobbanó botránysorozat miatt a céget a kreditekben fel sem tüntették). Showrunnerként a Dowdle-testvérpár szerepelt, akik egyébként a mostani folytatást is jegyzik. Kezdetben mozifilmes megvalósítást képzeltek el, azonban a forgatókönyv olyan terjedelmessé vált, hogy később sokkal észszerűbbnek tűnt a minisorozat formátum.
A ’90-es évek elején az FBI nem állt éppen a helyzet magaslatán: az idahói Ruby Ridge néven elhíresült 1992-es eset tragédiába torkollott, a régóta húzódó Unabomber-ügyet még mindig nem sikerült megoldani, majd a WTC északi tornya elleni robbantásos merénylet után két nappal, 1993. február 28-án pedig kezdetét vette a wacói baklövés a David Koresh vezette dávidista közösség ellen. A frusztrációs szituációk sorozatával súlyosbított patthelyzet eszkalálódásában a fent említett körülményeknek közvetett szerepe mindenképpen volt, amely idővel igen nehézzé tette a megegyezést előmozdító megoldásokat mindkét fél részéről. A Waco városától északkeletre eső Mount Carmel Center épületegyüttesének (a dávidista szekta központja) ostromát azonban nem az FBI kezdte, hanem az ATF ügynökség, ugyanis a tudomásukra jutott, hogy kész fegyverarzenált tárolnak az épületben, amelynek mennyisége még itt, Texasban is kicsapta a biztosítékot a hatóság részéről. Az első, több halálos áldozatot követelő, elkapkodott rajtaütés után vonult fel az FBI taktikai és túsztárgyaló egysége - utóbbi a korábban említett Gary Noesner vezetésével. A helyzet rosszra fordulásában annak is lényeges szerepe volt, hogy a kompromisszumképtelen Koresh nem volt egy könnyen kezelhető személyiség, ráadásul olyan komoly vádak is felmerültek ellene, mint a gyermekkorúak szexuális megrontása. A poligámiát folytató szektavezér (annak ellenére, hogy nem kimondottan Charles Manson-típusú habitus volt) finoman szólva is ellentmondásos figuraként értékelhető: a kommunában például ő volt az egyetlen, aki szexuális kapcsolatba léphetett a nőkkel még akkor is, ha az asszonyok férjnél voltak, s mindezt revelációs alapon azzal magyarázta, hogy leveszi a férfiak válláról a szex „terhét”. A szembenálló felek motivációinak részletes taglalásán túl a sorozat egyik fő vállalása Koresh és Noesner portréjának felvázolása (utóbbié sikerült jobban) a kialakult események tükrében…
A prófétikus beállítottságú Koresh szerepéhez olyasvalakire volt szükség, aki képes szimpátiát kelteni, melegszívűnek mutatkozni, de aki el tudja játszani az ambivalens személyiségének a sötét oldalát is. Bevallom, engem meglepett, hogy a kanadai Taylor Kitsch lett a befutó, de elég jól megoldotta a feladatot, ráadásul komoly felkészülést is végzett: fizikai átalakulásképp jelentőset fogyott a szerephez, megtanult gitározni, míg a mentális ráhangolódás keretében többször elolvasta a Bibliát. (Az nyilván alapvető kívánalom volt, hogy a Koreshről elérhető film- és hanganyagokat alaposan tanulmányozza). A színészgárda legkvalifikáltabb tagjaként Michael Shannon játszotta el a túsztárgyalás vezetőjét, a rá jellemző profizmussal. Számomra szintén kellemes meglepetésnek tekinthető Rory Culkin (David Thibodeau) emocionálisan érzékeny játéka. A David Koresh-sel tartó szektatagok közül a tehetséges Melissa Benoist (Rachel Koresh) alakítását tartom kiemelésre érdemesnek, de a tárgyalásokban a dávidisták oldaláról jelentékeny szerepet játszó Paul Sparks (Steve Schneider) is jó. Az ellenoldal további szereplői közül John Leguizamo és Shea Whigham említendő. A true crime stílusú sorozat hatrészes narratívája a történet kibontása közben arra a két fő pillérre helyezi a hangsúlyt, hogy a sajátos körülmények miképpen vezettek el a tárgyalások teljes és fatális kisiklásához, illetve hogy az események tragikus elfajulásában a szembehelyezkedő felek egyes személyiségeinek mekkora szerep jutott. A néző egyik oldallal sem képes maradéktalanul azonosulni, ami a sorozat jelentős pozitívumaként értékelendő. Egyetlen csalódást keltő érzés motoszkált mindvégig bennem, mégpedig az, hogy a széria Koresh jellemrajzát túl sok szimpatikus vonással ábrázolja, mintha legalábbis elfogultan kezelné, így egy kicsit egydimenziós maradt. Az odáig persze rendben van, hogy karizmatikus vonásokkal ruházza fel, hiszen egy kinyilatkoztatási alapokon működő vallási vezető csak úgy képzelhető el, mint akinek a követői isszák a szavait és aki kedvére formálja a szűkebb környezetét. A merev álláspontok okait feltárni igyekvő történetmesélés viszont nagyon jól érzékelteti azt a folyamatot, amely a frusztrációkat szakadatlanul fenntartó (sőt egyre csak generáló) makacs ellenállást jellemezte, így vetítve előre a sikertelen kimenetel hatalmas esélyét. Mindemellett ügyesen világít rá a két szembenálló fél mint közösség berkein belül zajló konfliktusok eredetére és menetére is. Az FBI részéről a megoldáson munkálkodó Noesner a kiemelt karakter, aki egyfajta ütközőpont nem csak a felek között, hanem az ügynökségen belül is, ahol szintén meg kell vívnia a harcát az egység taktikai irányítóival. Michael Shannon kiemelkedő hitelességgel jeleníti meg az egyre csalódottabb túsztárgyaló folyamatos őrlődését és lelki tusáját, miközben érzi, hogy a racionális döntéshelyzetektől egyre távolabb sodródó események elkerülhetetlenül kezdenek kicsúszni a befolyása alól. Fontosnak tartom kiemelni az alkotók védelmében, hogy bizonyos részletek ma sem megnyugtatóan tisztázottak, így az ártatlan életeket bőségesen követelő wacói ostrom tragikus mementóként él tovább az amerikai nemzet lelkében. A forgatást egyébként nem Texas államban, hanem a szomszédos Új-Mexikóban tartották: a komplex díszletet Santa Fe mellett építették fel.
Kövess a Facebookon is
Legolvasottabbak
Ezt olvastad már?
_25592960.jpg)
© 2023 | A CineMániás - Az Online filmmagazin - acinemanias@gmail.com | Minden jog fenntartva | Design by Frisnyicz Roland és W3layouts || GDPR