Félelem és reszketés Las Vegasban – A SZERENCSEFORGATÓ (2003) kritika

Házimozi ajánló | 2023-05-14 | Szombati Zoli

Az amerikai kaszinókapitalizmus hamisítatlan fellegvára általában sajátos keretet szolgáltat a legkülönfélébb történetekkel operáló filmekhez, bár kétségtelenül rájuk húzható néhány sablon, amennyiben a helyszín a narratíva megkerülhetetlen elemét képezi. Alapvetően háromféle megközelítést látni. A vígjátékok humorforrás gyanánt nyilván messzemenőkig kihasználják a vegasi miliő nyújtotta speciális lehetőségeket (jó példa rá a Másnaposok). A jellegzetes szerencsejátékos közeg szintúgy jó alapot nyújthat bűnben tobzódó (akció)filmekhez és heist mozikhoz (például az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi). Mindent egybevetve azonban, leginkább drámai alkotások színtereként tud Vegas nagyot domborítani! Nem meglepő módon remek gengszterfilmek (Bugsy) és életválságról szóló filmdrámák (Las Vegas, végállomás) készültek már a neonfényes éjszakák leple alatt. A nevadai sivatagban elterülő hírhedt városról a leghitelesebb látleletet kétségkívül Martin Scorsese forgatta, még fénykorában. Az 1995-ös Casino szerencsére sokak véleménye szerint felülmúlhatatlan mestermű, sőt én egyenesen a legnagyobb dobásaként tartom számon. Az amerikai álom hamisságát pellengérre állító mozgóképek is gyakorta játszódnak Las Vegasban, a város természetéből kifolyólag. A szerencseforgató márcsak azért is érdekes színfoltot képvisel, mert élesen nem lehet ráhúzni egyik kategóriát sem, pontosabban többféle aspektust ötvöz egyrészt a történetvezetés, másrészt a rendezői koncepció. A lokális adottságoknak persze meghatározó a szerepe (annak ellenére is, hogy de facto nem Vegasban forgatták). A karakterdrámán túl belefér még egy romantikus szál is, sőt kifejezetten érdekes ízt adnak a hangulatnak a szatirikus elemek, többnyire a főhős szerencsétlenkedő karakterén keresztül.

A kis költségvetésű film forgatókönyvírója és rendezője a dél-afrikai Wayne Kramer, aki a 2000-es években volt leginkább aktív, ekkor több alkalommal is jegyzett szerzői filmeket, nem igazán nagy visszhanggal. A szerencseforgató volt a debütáló alkotása, melyet a Sundance fesztiválon mutattak be. A főhős, Bernie Lootz karakterét úgy írta, hogy közben William H. Macy járt a fejében, akit a nézők nagy szerencséjére meg is tudott nyerni a filmhez, bár ütemezési konfliktusok az együttműködést majdnem megakadályozták. Egy ilyen típusú balfék figura kapcsán, mint amilyen Bernie, Bill Macy és az ő fizimiskája telitalálatnak nevezhető. A színész persze rá is szolgált a szerepválasztásaival erre a kvázi beskatulyázásra, nagyjából a Fargo és a Boogie Nights óta. Ha egy szerencsétlen balekot kellett eljátszatni egy tehetséges színésszel, vele nem lehetett mellényúlni. Macy pedig olyan jellegzetes karizmával tud jelen lenni a vásznon egy lúzer átlagfickó bőrében is, mint oly kevesen. (Ilyen volt például Steve Buscemi is a fénykorában - ha már a Fargo szóba került az előbb). A casting azonban az antagonista szerep oldaláról is meglehetős telitalálat: Alec Baldwin ritkán volt ennyire tenyérbemászóan irritáló, mint az oldshool felfogású, vércinikus kaszinóigazgató, Shelly Kaplow szerepében. (A rendező Chazz Palminterire gondolt kezdetben, aki nem tudta vállalni a részvételt). Ezen alakítása nyomán kapta Baldwin karrierje eddigi egyetlen Oscar-jelölését, nem érdemtelenül - sőt ki kell emeljem Csankó Zoltán egészen remek szinkronteljesítményét az értékeléshez. Kifejezetten szerethető a „lady luck” szerepben Maria Bello játéka is, ráadásul a történet egyik fő mozgatórugója a női karakter (Natalie, a pincérnő). Bár a film egyáltalán nem örvend széleskörű ismertségnek, az alakítások minősége és élvezeti értéke erre simán predesztinálhatná: azt azért érdemes hozzátenni, hogy a későbbi, házi forgalmazású periódusban már egyre többen elkezdték felfedezni, ha a mozitermekben nem is…

Bernie Lootz a Shangri-La kaszinó „hűtőjeként” azzal foglalatoskodik (nem éppen önszántából), hogy puszta jelenlétével balszerencsét hozzon a nagyot nyerő játékosokra, így biztosítandó a lehető legnagyobb bevételt a kaszinónak. Az igazgatóval sajátos a viszonya: régen peches szerencsejátékos volt, és ebben a kétes szerepkörben törleszti tetemes adósságát. Nem volt elég az sem, hogy annak idején rendesen ellátták a baját, rommá verték a térdét. Azonban elérkezett az utolsó hete, s amint ezt végre letudja, azonnal új életet kíván kezdeni. Első lépésként számára tökéletesen megfelelő, hogy elhagyhassa a várost (ahol "azt sem tudni éjjel van-e vagy nappal"), méghozzá olyan messzire, amennyire csak lehet. Shelly a klasszikus Las Vegast képviseli következetesen a modern idők még nála is irritálóbb marketingtitánjaival szemben. Lootz egy igazi aduász a számára, akit nem akar semmi szín alatt sem elengedni, még tartozása lejártával sem. Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy másképp. Bernie legnagyobb ámulatára megismerkedik egy helyi pincérnővel, románc kerekedik belőle, ám ő maga sem hiszi el, hogy mindez vele tényleg megtörténhet. Számára régi tapasztalás, hogy ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem az… Macy kisujjból hozza Bernie életunt, teljesen fásult, de erős együttérzést kiváltani képes figuráját, akire ezúttal talán rámosolyog a szerelem, és egyúttal a szerencse is. (Ráadásul remekül működik a kémia közte és Maria Bello között). A szórakoztató dialógusokat felvonultató, itt-ott szomorkás hangulatú történet jelentős erénye, hogy hitelesen mutatja be az emberi kapcsolatok valóságtól teljesen elidegenedett mivoltát egy romlott közegben, ahol az ármány és a kegyetlen bánásmód - legyen az verbális szekatúra vagy tettlegesség - mindennapos rutin. Baldwin számára kifejezetten eltalált a nagydumás, cinikus attitűd: ugyan nincs túl sok jelenete, de akárhányszor feltűnik, folyamatosan sziporkázik, mintha egyenesen ráöntötték volna ezt a domináns karakterszerepet. Nem túlzás, hogy A szerencseforgató (micsoda hülye magyar cím!) legnagyobb erényét az élvezetes alakítások jelentik, de Kramer többnyire jó színvonalon, kevés üresjárattal tálalja az egész filmet, melyben a könnyedebb, néhol szarkasztikus élű, fanyar humort sem nélkülöző jelenetek váltakoznak az erős drámával. A szerencse és a sorsszerűség kapcsolata végigkíséri az egész filmet, amely nagyon is releváns tétet rendel a történethez a Las Vegas nyújtotta keretek között. Érdekes, hogy a forgatást Észak-Nevadában kivitelezték: Reno szintén kaszinóváros, de jóval szerényebb kivitelben. (Mindössze a nyitó és a záróképek montázsai mutatják ténylegesen Vegast). Általában ilyen esetben költségkímélet az ok, de a nagy kaszinók vonakodnak normál körülmények között forgatásokat engedélyezni, mert megakasztják az üzletmenetet. Renóban sikerült találni egy olyan kaszinót, amelyet ekkoriban éppen renováltak, ám napjainkra az egykori Golden Phoenix sajnos már nem is létezik…

Gyártási év: 2003
Rendező(k): Wayne Kramer
Író(k): Frank Hannah, Wayne Kramer

Főszereplő(k): Alec Baldwin, William H. Macy, Maria Bello, Estella Warren, Ron Livingston, Paul Sorvino, Shawn Hatosy, Joey Fatone
Műfaj(ok): dráma, romantikus
Címkék: alec baldwin, the cooler, a szerencseforgató, william h. macy, kritika, 2003, dráma, romantikus

Értékelés: