Ha megérint az elmúlás – SCHMIDT TÖRTÉNETE (2002) kritika

Házimozi ajánló | 2023-05-28 | Szombati Zoli

Alexander Payne kortárs író-rendezőt az egyik nagy kedvencemként tartom számon, elsősorban a 2000-es éveket jellemző kitűnő alkotói teljesítménye miatt. A számtalan megtekintés ellenére megkopni képtelen Kerülőutak (2004) ráadásul az egyik legkedveltebb filmemmé vált, de nagyon szívesen újrázom a George Clooney főszereplésével készült Utódokat (2011) is. Payne jó ideje nem igazán hallat magáról, a Kicsinyítés - az izgalmas alapötlet ellenére - ráadásul nem sikerült igazán jól, azonban újabb bizakodásra ad okot, hogy legfrissebb alkotása már posztpordukciós fázisban van, és 2023 végefelé megtekinthető lesz. A rendező a dramedy műfaj egyik kiemelkedő mestere, ráadásul a jól sikerült műveit (az elsőrangú színészi alakításokon keresztül is) belengi egyfajta egészen emberközeli természetesség, amely alapvető hangulati elemként vonul végig az adott filmen. A rendező hihetetlenül jól bánik a változatos amplitúdójú és előjelű érzelmek mozgóképes megjelenítésével, a karakterei rendkívül hitelesek. A fentiekből következően a jó filmjeit igen élvezetes dialógusok jellemzik mindvégig. A történeteihez nagyon jó ívet képes rendelni, így a végkifejletek katarzissal kecsegtetnek. Payne gyakorta megkapó atmoszférát teremtő filmjei alapvetően az egyén drámáját helyezik a középpontba, több-kevesebb fanyar humorral átszőve, amelyek időnként akár szatirikus színezetűek is. A rendező nagy teljesítménye, hogy a vicces elemek úgy jelennek meg a történet keretei között, hogy azok teljesen helyénvalóak, tehát egyáltalán nem hiteltelenítik a drámai komponenst. A leírtak abszolút illenek a következőkben tárgyalt filmjére is, amely 2002-ben az első nagy dobása volt. Ráadásul a fejébe vette, hogy a címszerepre mindenképpen Jack Nicholsont kell megnyernie, ami a filmrajongók nagy szerencséjére sikerült is neki.

Mondanom sem kell, hogy egy olyan kaliberű színészzsenit főszerepben látni, mint amilyen Nicholson, mindig kivételes alkalomnak számít(ott). Még akkor is, ha a 2000-es évek elejére már nyilván túl volt fényes karrierje zenitjén, azonban izgalmas szerepválasztásai és élvezetes filmjei még ekkoriban is akadtak. (2010-től már nem tekinthető aktív színésznek, a legutolsó nagy dobása Frank Costello bostoni alvilági főnök megformálása volt Scorsese A tégla című bűnügyi remake-jében). Payne kérése mindösszesen annyi volt a Louis Begley regényéből készült adaptált forgatókönyve nyomán, hogy ezúttal egy frissen nyugdíjba vonult szürke átlagembert játsszon el hitelesen, ami azért volt különösképpen izgalmas, hiszen korábban nem ilyen jellegű karaktereket szoktunk meg tőle. Warren Schmidt-től ugyanis mi sem áll távolabb, mint a lázadó vagy a fenegyerek attitűd, ennek ellenére Nicholson minden megmozdulása nagybetűs élmény. Mivel ő esendő, morózus kisembert játszva is teljességgel karizmatikus, így kitűnően érzett rá a rendező, hogy óriási nyereség lesz, amennyiben elvállalja a nem éppen rászabott szerepet. Valószínűleg ekkoriban a színészt érdekelhették a hasonló kihívások, hiszen a megelőző esztendőben Az ígéret megszállottja forgatása kapcsán pont egy frissen nyugdíjazott rendőrnyomozót személyesített meg. (A Sean Penn rendezésében, Dürrenmatt regényéből készült remek drámával nemrég foglalkoztam.) Ezek a példák is fényesen bizonyítják, hogy Nicholsonra bármilyen szerepet rá lehetett osztani: kétségkívül ő az egyik legzseniálisabb hollywoodi színész valaha. A casting fennmaradó része is kitűnő, a gondosan megválasztott szereposztás mindig is jellemezte Payne munkáit, számos nagy névvel. A humor többnyire magukból a karakterekből táplálkozik a filmben, melynek legfőbb letéteményese a tüneményes Kathy Bates, a nem kimondottan cizellált személyiségjegyekkel rendelkező Roberta Hertzel szerepében. (Molnár Piroska szinkronja ezúttal is annyira jó, hogy kivételesen nem az eredeti nyelvet javaslom). Kiemelésre érdemes még Dermot Mulroney (Randall Hertzel, a vőlegényjelölt), Hope Davis (Schmidt lánya) és June Squibb (Schmidt felesége). A sztoriról röviden: Warren Schmidt egy frissen nyugdíjazott nebraskai átlagfickó. Bár elég stabil karriert mondhatott magáénak egy omahai biztosítótársaságnál, igazából senki sem vette komolyan soha. Egy tragikus családi eseményt követően a férfi útra kel szeretett Adventurer lakóbuszával, hogy Nebraskából eljusson a lánya esküvőjére Denverbe, nosztalgiától vezérelve felkeresse múltjának rég letűnt állomásait, és számot vessen addigi életével…

A Schmidt története komoly erénye a színészi alakítások nyújtotta élményen túl az a sajátos, könnyfakasztóan emberközeli hangulatvilág, amely a rendező munkásságát általában is jellemzi. Payne brilliáns érzékkel csempész be a tragikum mögé szellemes, vagy éppen kifejezetten vidám, felhőtlen szórakozást biztosító elemeket. Jellemző rá, hogy a történetei szövedékében mindig feszül egy komplex emocionális vonulat, a keretet pedig legtöbbször az egyén drámája - a félresiklott, elidegenedett, vagy éppen szánalmat ébresztő élete adja. (Furcsamód, legtöbbször éppen ez a humor egyik fő forrása is ezekben a filmekben). A rendező nagyon praktikusan alkalmazza (már nem először) a narrációt frappáns módon, a történetmesélést előrelendítő, sőt gazdagító eszközként. A film ezúttal társadalomkritikus hangvételt is képes megütni, miközben az öregedés okozta kényszerű veszteségek összetett problematikáját járja körül a valóság talaján maradva, a modernitás keretei között. Kitér a feleslegessé válás lélekölő érzetét jellemző helyzetekre, az elmúlással való szembesülés szorongató kihatásaira, a beteljesületlen álmok okozta csalódásra, de a bűntudattal súlyosbított magány okozta kiüresedésre is. A rendező felhívja a néző figyelmét arra, hogy ami a kapaszkodóit vesztett főhősünkkel megesik, az végülis bárkivel megtörténhet, s ez a hozzáállás sokkal perszonálisabb töltettel ruházza fel az alkalmazott narratívát. A keserű hangvétel azonban ne ijesszen el senkit, ugyanis a fanyar, sok esetben szatirikus humor hatékonyan ellenpontozza a torokszorító pillanatokat, sőt Warren végül megtalálja az élete végső értelmét. A film hangulatvilágához szerintem sokat hozzátesz, hogy részben road movie elemeket tartalmaz - akárcsak a zseniális Kerülőutak esetében. A szerzőnek különben tetszett a filmadaptáció annak ellenére is, hogy rengeteg változtatással él az írott műhöz képest. Payne nem titkolta, hogy az egyetemistaként a UCLA-n írt első forgatókönyvét szőtte bele a cselekménybe, mert nagyon alkalmasnak találta rá. Nebraskában ritkán forgatnak hollywoodi filmet, Payne azonban nem először teszi, hiszen ebben az államban nőtt fel, jelesül Omahában. Ebben a városban találjuk a film lényegi helyszíneit: a Woodmen - egyébként tényleg létező - biztosítótársaság épületét (1700 Farnam Street), Warrenék házát az Izard Streeten, Hertzelék házát a Poppleton Avenue-n, illetőleg az esküvői ceremónia templomát is (Messiah Lutheran Church, S. 80th Street).

Gyártási év: 2002
Rendező(k): Alexander Payne
Író(k): Alexander Payne, Jim Taylor

Főszereplő(k): Jack Nicholson, Kathy Bates, Angela Lansbury, Hope Davis, Dermot Mulroney, June Squibb, Len Cariou, Howard Hesseman
Műfaj(ok): dráma, vígjáték, road-movie, szatíra
Címkék: jack nicholson, schmidt története, kathy bates, dráma, vígjáték, road-movie, szatíra, 2002, kritika

Értékelés: