Sorozatajánló – A LEGHARSÁNYABB HANG (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2023-07-09 | Szombati Zoli

Bár általánosságban továbbra sem lettem nagy sorozatfogyasztó, az elmúlt években azonban egyértelműen azon kapom magam, hogy a legjobb új mozgóképes élményeim többsége a minisorozatok közül kerül ki. Ismételni fogom korábbi gondolataimat, de nem árt újra leszögezni, hogy ez a formátum potenciálisan mennyire ideális kereteket nyújt az elmélyült karakterábrázolásokhoz és a kellő hangsúlyokkal tűzdelt történetvezetés részletgazdag kidolgozásához egyaránt. Főleg egy olyan kaliberű író-rendező kezébe ad komoly lehetőségeket, mint amilyen Tom McCarthy is (ezúttal a sorozat kreátora), aki korunk egyik nagy igényességgel alkotó, izgalmas témaválasztásokat előtérbe helyező, autonóm filmese. Már az első rendezése (Az állomásfőnök) is figyelemreméltó volt, olyan fokú emberközeli látásmód sugárzott át a vászonról. A látogató című munkája a személyes kedvencem, amely a nagyvárosi Amerika multikulturalizmusának fontos és aktuális problematikáját helyezi a középpontba, emellett a bevándorláspolitika veszteseit mutatja be rendszerkritikus felhangokkal, szintén nagyon humanista megközelítésben. McCarthy legismertebb és legsikeresebb alkotása a számos rangos díjat joggal besöprő Spotlight: Egy nyomozás részletei, amely egy remekül kidolgozott, elsővonalas színészi játékot felvonultató, megtörtént eseményeket feldolgozó nívós dráma. Mindhárom imént említett munkáját a dialógusok magas színvonala jellemzi, melyeket a tökéletesen castingolt színészek professzionális minőségben adnak elő.

A témaválasztás ezúttal a sorozat kapcsán is igen izgalmas, legalábbis annak, aki szereti a média világába betekintést adó aktuálpolitikai felhangú drámákat, biopic elemekkel fűszerezve, melyben a társadalomkritikai szál is értelemszerűen erős. A sorozat az igen nagy befolyással rendelkező, a viselt dolgai miatt reflektorfénybe kerülő hírhedt jobboldali médiafenegyerek, Roger Ailes egyes sarkalatos életeseményeit és ténykedésének szerteágazó következményrendszerét taglalja, hiszen személyében egy olyan figuráról van szó, aki maga is formálta a modern közéletet. A főszereplő kiválasztása aligha sikerülhetett volna jobban: Russell Crowe egyenesen lubickol a szerepben, színészi karrierjének egyik legjobb teljesítményét nyújtva - a Golden Globe teljesen jogosan járt. Bár a szereplőválogatás kifogástalan, a többiek egyszerűen elhalványulnak mellette, annyira domináns. A karakterábrázolás hitelességének kedvéért Crowe jópár kilót felszedett (ha gonoszkodnék, akkor azt mondanám, hogy az extra súlygyarapodás sosem esett a nehezére), de a maszkmesterek munkáját is feltétlen dicséret illeti. Utóbbi szakemberek nem csak az ő fizimiskáján alakítottak jelentősen, hanem a feleséget (Beth) játszó Sienna Millerén, és a Fox jól ismert, nagyhatalmú mogulját (Rupert Murdoch) alakító Simon McBurney-én is. Első pillantásra furcsának tűnhet Ailes egyik fő bizalmasának és PR szakemberének bőrében Seth MacFarlane szerepeltetése, de nagyon jól passzolt hozzá Brian Lewis törtető és kellően cinikus figurája. Ailes botrányainak ismeretében igen fontosak a női szereplők a sorozatban. Naomi Watts azt a sztárműsorvezetőt személyesíti meg (Gretchen Carlson), aki a szexuális zaklatási pereket kirobbantotta, a dekoratív Annabelle Wallis pedig Ailes egyik reprezentációra hivatott alkalmazottját játssza (Laurie Luhn), akit ennek a gusztustalan alaknak a teljesen gátlástalan, elnyomó, destruktív viselkedése csaknem tönkretett. Érdemes megemlíteni, hogy a sorozatot közvetlenül követően egy mozifilm - Botrány címmel - szintén feldolgozta az Ailes-jelenséget, mégpedig elsősorban női szemszögből. (A sztárparádé ellenére szerintem mindenképpen a sorozatot érdemes választani!)

A Showtime hét epizódot rászánva dolgozza fel ezt a nem mindennapi karaktert, mégpedig az Ailes-ről készült alapműveket szem előtt tartva. (Ilyen például Gabriel Sherman életrajzi könyve, az író ráadásul karakterként meg is jelenik a szériában). McCarthy kreátorként jól láthatóan három fő narratív szempontot kíván hangsúlyossá tenni, melyek a szemelvényes struktúrájú cselekményvezetésben alapelemként jelennek meg. Egyrészt láthatjuk Roger Ailes-t magánemberként, szűkebb családja körében, személyes tónusú jelenetekben, amely az összkép megítéléséhez szükséges kiegészítő aspektus. Természetesen a leginkább kiemelt motívum a negyedik hatalmi ágként aposztrofált tévés médiaviszonyokra történő megkerülhetetlen ráhatása, hiszen a motivációi ismeretében Ailes bizonyos értelemben a korát megelőző vizionárius volt. Neki köszönhetően a Fox News a legnézettebb kábeltévés hírcsatorna a mai napig, szenvedélyes elvi alapokon nyugvó, patriotizmustól fűtött víziója pedig olyan, napjainkat egyre erőteljesebben jellemző társadalmi vonulatoknak ágyazott meg, mint a populizmuson alapuló trollpolitika szemünk előtt zajló, egyre pofátlanabb térnyerése. Ailes legfőbb filozófiája az volt, hogy a tévés hírműsorok professzionális módon, a tényeket véleményekké formálva hatalmat termeljenek az elitnek, mivel jó érzékkel ismerte fel, hogy ez a „politikacsinálás” jövőjének útja. A politikai showműsorok világának és a Fox médiabirodalom legfőbb vezetésének kulisszái mögé egyaránt bepillantást engedve Crowe zseniális karakterábrázolása igen hatásosan mutatja be ezt a dörzsölt, arrogáns, irányító embertípust, akinek nem érdemes ellentmondani. Aki feltétel nélküli lojalitást vár el, ám ha érdekeinek megfelel, nagyon is jól ért az emberek nyelvén, sőt jobb pillanataiban akár kedvelhető benyomást kelt. Ailes tökéletes manipulátor volt, akinek hatalma a republikánus elnökök regnálása idején a Fehér Házig is elért. (Nem kis szerepe volt az iraki háború társadalmi elfogadtatásában, a terrorizmus elleni harc szlogenjének elterjesztésében). Profi stratégaként, a modernitás eszközeit - természetesen érdekeinek megfelelően - fel- és kihasználva kvázi meghekkelte az objektív tájékoztatást. Kitűnően érzett rá, hogy mit szeretnének mantraként hallani a jobbos érzelemvilágú emberek. Alapelvének tekintette, hogy a hírekkel nem racionálisan tájékoztatni, hanem az érzelemvilágra hatva befolyásolni és szélsőségesen tematizálni kell, lehetőleg ellenségképet felmutatva (ami nem volt nehéz, miután gyűlölte a liberálisokat), a szenvedélyes „kevesek” bizalmát sziklaszilárdan elnyerve a közbeszédben. Mint minden nagyhatalmú, befolyásos emberen, idővel rajta is egyre inkább elhatalmasodott a paranoia. Ezzel el is érkeztünk a harmadik aspektushoz, amely a hanyatlás jeleire rámutatva Roger Ailes bukáshoz vezető útját jelölte ki, és az őt elsöprő metoo botrányában kulminált.

A legharsányabb hang egy kitűnő korlenyomat is egyben, hiszen számos, napjainkban is zajló (nem csak amerikai) társadalmi és politikai folyamat hátterére ad érthető, releváns magyarázatot. Mind a hét szemelvényes rész kellően színvonalas, persze akadnak kiemelkedőbb epizódok köztük. Az egyes részek címeit az alkotók pusztán egy-egy évszámmal jelölik, amit frappánsnak találtam. Az 1995-től 2017-ig terjedő időintervallumba a következő főbb hangsúlyok tartoznak: a Fox News megalapítása és létrejötte, a sokkhatás kiváltotta médiareakciók 9/11 történéseire (ez a rész a kedvencem), Barack Obama 2008-as kampánya majd négy évvel későbbi újraválasztása, a Donald Trump-jelenség, végül pedig a bukást elkerülhetetlenné tevő, számszerint húsz metoo vád, és törvényszerű kegyvesztettség. A forgatást New Yorkban tartották, természetesen kiemelten Manhattanben. A Fox News irodaépületének (külső és belső felvételek egyaránt) a Tower 49 felhőkarcoló adott otthont, amely az East 49th Streeten található. A tetőterasz Murdochék fényűző lakosztályával az Intercontinental New York Barclay Hotelhez tartozik (Penthouse Terrace), a közeli 48. utcában. A móló Rupert Murdoch impozáns S-76 luxushelikopterével Manhattan legdélebbi pontjánál, a kompkikötők mellett található az East Riveren. Egy rövid ideig felbukkan a bizonyára könnyen felismerhető Times Square forgataga is. A néhány vidéki jelenethez alapvetően Yonkerst vették igénybe, amely eléggé kedvelt forgatási helyszín a Hudson partán, a várostól kicsit északabbra.