Férfiak vs nők – A NŐK BESZÉLNEK (2022) kritika

Házimozi ajánló | 2023-08-29 | Juhász Péter

Miriam Toews 2018-ban írt regénye hasábjain derült fény elsőként a szörnyű valóságra; miszerint egy távoli és elszigetelt bolíviai közösségben a férfiak sorra megerőszakolták a kolónia nő tagjait. A Rooney Mara, Claire Foy, Jessie Buckley, Judith Ivey, Ben Whishaw és Frances McDormand főszereplésével készült mozit az a Sarah Polley írta és rendezte, akit én elsősorban a Váratlan utazás című sorozatból ismertem. Filmjét a National Board of Review és az Amerikai Filmintézet a 2022-es év tíz legjobb filmje közé választotta, és díjat nyert a 28. Critics' Choice Awards, a 75. Writers Guild of America Awards és a 95. Oscar-díjátadón.

2010-ben egy meg nem nevezett, elszigetelt mennonita kolónia asszonyai és lányai felfedezik, hogy a férfiak állatnyugtatót használnak arra, hogy ledöntsék lábukról és megerőszakolják őket. A támadókat letartóztatják és börtönbe vetik egy közeli városban. A kolónia férfi tagjainak többsége elutazik, hogy intézzék az óvadékot, a nőket pedig két napra magukra hagyják, hogy eldöntsék, hogyan tovább. Az asszonyok szavazást tartanak, hogy eldöntsék, maradnak és nem tesznek semmit, maradnak és harcolnak, vagy elmennek. A döntés azonban nagyon nem könnyű, mivel életük totális megváltoztatása a tét.

A szavak erejére támaszkodó alkotás gyakorlatilag egy kőkemény kamara dráma, ahol nők egy csoportja kimondja fájdalmait, harcolnak egymással és valahol önmagukkal is, saját és gyermekeik jövője érdekében. Harcolni azonban ott, ahol gyakorlatilag teljesen védtelenek, abszolút magukra utaltak, még a legerősebbeknek sem könnyű feladat. A történet asszonyai azonban senki másra nem számíthatnak, csupán önmagukra, és hitükre, mellyel igyekeznek kibírni a kibírhatatlant, és túllépni az életüket megnyomorító gaztetteken.

Polley rendezése kőkemény feminista mozi, ahol a nő végre a világ elé tárhatja testének és lelkének legégetőbb fájdalmát, megküzd saját béklyóival, és a láncokkal, amiket azoktól kapott, akik csupán vágyaik tárgyát, és nem az embert magát látták benne. A film nyitójelenetében látható, fájdalmas felismerés, miszerint „újra megtörtént”, egyfajta üzenet a világnak; nem kell ide más, csak végre belátni; milyen sanyarú sors vár oly sok nőre, szerte a nagyvilágban. A filmben vázolt rémségek ugyanis bárhol, bármikor megtörténhetnek, és általában meg is történnek. A legijesztőbb, és egyben legdühítőbb az egészben, az a kegyetlen nyomás, ami attól alakul ki az ember gyomrában, hogy átérzi; milyen lehet némán tűrni az áldozat szerepkört. A Women Talking épp ezért roppant fontos darab a mozis palettán, hiszen korunk sem mentes a nők elnyomásától, tucatnyi erőszak történik nap mint nap, és sokan mégsem mernek érdemben felszólalni, mert félnek. A rettegés láncait viselve élik életüket, belülről forrongva ugyan, mégis némán tűrve sorsukat.

Manapság, amikor egyre több nő fejezi ki végre őszinte véleményét ezen tragédiák kapcsán, és emelik fel sorra hangjukat önmaguk védelmében, fontos látni; micsoda erőfeszítés megtenni az első lépést, jogos szabadságunkért. Épp ezért, ezt a filmet érdemes lenne minél többünknek látnia, hiszen rengetegen élnek úgy, hogy el sem tudják képzelni; milyen trauma áldozatául esett az épp velünk szembejövő. Egy elnyomásban élő közösségből kitörni, merni őszintén kinyitni a szánkat, nem csupán a nőket illeti meg. Ugyanúgy vonatkozik a férfiakra, akik úgyszintén lehetnek áldozatok, és nem kell ehhez szexuális érintettség, hiszen sarokba szorítva lehetünk akár a munkahelyünkön is. Általában a leggyávábbak támadnak orvul, megbénítva a gyengébbet, kihasználva elesettségüket. Nem feltétlen kell nyugtató, el sem hinnénk, hányan élnek verbálisan sakkban tartva, akár közvetlen környezetünkben. Sarah Polley alkotása nekik is üzen. A szabadsághoz való jogot nem szabad kötni semmihez, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy rabiga nélkül létezzen.

A film szerencsésen bevon a történetbe egy férfit is (Ben Whishaw személyében), amivel ügyesen ellensúlyozza az alaptézist; miszerint csakis az erősebb nem az oka mindennemű női rettegésnek. Biztosan lesznek olyanok, akik szerint feleslegesen szájbarágós, netalán túlzó darab a Women Talking. Én úgy gondolom, egyetemes üzenettel bíró mozi, mely mozgóképként is valóban értékes, hiszen remek alakítások, gyönyörű képek (Luc Montpellier érdeme), és ihletett filmzenei aláfestés (a lenyűgöző Hildur Guðnadóttir munkája) jellemzi. Érdemben döntést hozni, történjen az életnek bármely szegmensében, mindig rettenetesen nehéz feladat. Ha ez a film hozzájárul ahhoz, hogy könnyebbé tegye ezt a fontos lépést, már megérte megnézni.

Képek: TMDb