Happy Landing! – SULLY (2016) kritika
Házimozi ajánló | 2023-09-03 | Szombati Zoli
A közelmúltba tekintve megállapítható, hogy a ’10-es évek közepére Clint Eastwood már túl volt a szakmai zenitjén, amely persze még mindig jobbára minőségi és szórakoztató nívót jelentett rendezőként, de az igazán zseniális munkáit nem ebben az évtizedben forgatta. Filmrajongóként ettől függetlenül sokunk nyilvánvalóan kiemelt figyelemmel kísérte őt ebben a szakaszban is. Feltűnhetett, hogy Eastwood egyre inkább a heroizmus narratíváját helyezte előtérbe az ezredforduló után, így olyan valós (elsősorban amerikai) karaktereket választott megfilmesítésre érdemesnek, akiknek a nevéhez valamilyen vonatkozásban jelentős tett fűződik. Ebből következően - egyfajta küldetéstudattól vezérelve - megtörtént események jelentették számos esetben az alapot ezekben a patriotizmustól gyakorta fűtött, mozgóképes mementókként aposztrofálható munkáiban. A profi pilóta, Chesley Sullenberger 2009 telén kétségtelenül bravúros tettet hajtott végre, ő azonban nem tekintett magára hősként (ennek kibontása a film egyik érdekes vetülete), holott több mint százötven ember köszönhette neki az életét. Nálam sokat nyom a latban, hogy a repülés világából merítette a témát, amelynek megfilmesítése tényleg egy nívós rendezőért kiáltott. Érdekes egybeesés, hogy a 2000-es évek után Tom Hanks szintén a nem fikciós karakterek megformálását preferálta sokkal inkább, számos példát lehetne sorolni (Charlie Wilson, Richard Phillips, Walt Disney, James Donovan és 2016-ban jött Sullenberger kapitány). Ez a párosítás korábban sokkal ritkábbnak számított, de azért előfordult (például Carl Hanratty, James Lovell - utóbbi volt a legzseniálisabb átlényegülés 1995-ből). Hanks kétségkívül telitalálatnak mondható választás a címszerepre, azonban Eastwooddal megelőzően még sosem dolgozott együtt. Aaron Eckhart (Jeff Skiles másodpilóta) és a feleséget alakító Laura Linney is kitesz magáért - utóbbi egyébként a rendező egyik kedvenc színésznője, akit immár harmadik alkalommal hívott meg a filmjébe.
Érdemes vázolni a New York feletti egykori szerencsés kimenetelű, hat percig tartó repeseményt, amelynek konkrét bemutatását jó érzékkel, mozaikszerűen ütemezi Eastwood. A US Airways 1549-es belföldi járata sikeres kényszerleszállást hajtott végre Manhattantől nyugatra - északi irányból közelítve - a Hudson folyón, Weehawken (NJ) mellett. Az A320-as a LaGuardia reptérről tartott az észak-karolinai Charlotte felé, a felszállást követően pedig egy kanadai ludakból álló madárrajjal ütközött. Az egyébként is nagytestű madarak mindkét hajtóműben egyszerre okoztak fatális károsodást, így a gép emelkedés közben hirtelen elvesztette a tolórejét. A potenciális katasztrófahelyzet igen alacsony magasságon állt elő, hiszen csak hét km-t tettek meg a felszállás óta. A gép személyzete - Sullenberger kapitány és Skiles első tiszt - rendkívül nehéz döntési helyzetbe került, hiszen alig maradt választási lehetőség, mindezen döntéseket pedig szinte azonnal kellett meghozni a lehető leghiggadtabban. Az Airbus irányítása mindvégig a kapitány kezében maradt, mert a másodpilótának éppen ez volt az első önálló útja a típuson. A gép siklórepülésbe kezdett, alattuk mindenhol sűrűn lakott városi területek voltak, így egyfelől minél tovább meg kellett próbálni a levegőben tartani a nagyvasat, másfelől ki kellett találni, hogy valamelyik környező repteret válasszák-e a kényszerleszállásra, vagy már nem is maradt ilyen lehetőség. Sully - helyesen - az utóbbi mellett döntött, és a Hudsont célozta meg. Mivel a magasság és a sebesség értelemszerűen folyamatosan csökkent, így az adott helyzetben ideális siklópályát kellett tartani, melynek példás kivitelezésében a kapitány komoly reptechnikai tapasztalata igen jelentős tényezőnek bizonyult. Szerencsére még át tudtak jutni a George Washington Bridge fölött, majd következett a legnehezebb és legkockázatosabb manőver. Itt szintén a humán faktor volt a leghangsúlyosabb tényező, hiszen meg kellett találni azt az ideális állásszöget és vízszintes pozíciót, amellyel a gép a lehető legsimább módon érkezhet a vízfeszínre, különben menthetetlenül darabokra szakad. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a folyón még nem úsztak nagyobb jégdarabok, illetve sima volt aznap a vízfelület. A sikeres landolást követően minél előbb el kellett hagyni az egyben maradt törzsszekciót, az evakuálásban pedig jelentős segítséget nyújtottak a Hudsonon közlekedő kompok személyzetei, majd hamarosan a Parti Őrség is. A pilóták olyan szintű bravúrt vittek véghez, amely gyakorlatilag példa nélküli a repülés történetében.
A bevezetőben említettek mentén érthető, hogy a rendező miért is nyúlt a témához: egyfelől személyes hőstetteként értékelhető, de fontos szempont, hogy 9/11 borzalmas emléke után NYC nagy sikereként is elkönyvelhető az eset, amely példás összefogásról tanúskodik. Érdekes, hogy Eastwood legrövidebb munkájáról van szó, emiatt érték is (talán jogos) bírálatok. Legfőbb ellenérvként hangzott el, hogy a történet bár jelentős és érdekes, de mégsem tud kompaktan kitölteni egy mozifilmes játékidőt. A rendező azonban nem szokványos módon fókuszál az elbeszélendő cselekményre és mutatja be azt. A dramaturgiai megközelítés ugyanis több pilléren nyugvó, azaz a baleset részletezésén kívül legalább olyan jelentőséggel taglalja annak közvetlen utóéletét, sőt két flashback jelenettel Sullenberger repüléssel kapcsolatos előéletébe is bepillantást kapunk. Jelentős szerep jut az NTSB vizsgálatnak és ezen keresztül kapjuk a narratíva legizgalmasabb elemét, vagyis Sully személyiségrajzát és habitusának alapvonásait eme példátlan és hatalmas publicitást kapott eseménysornak a tükrében. Eastwood hangsúlyozza, hogy még egy ilyen intakt személyiséget is érhetnek (több irányból) jelentős érzelmi tónusú sokkhatások, melyeket senkinek nem könnyű kezelni. A jó dialógusokat felvonultató történetmesélés leginkább az emberre fókuszál, és Sully részben szubjektív "szemüvegén" keresztül láttatja meg az egyébként objektív mederben zajló történéseket. Épp ez a szubjektív szál teszi lehetővé, hogy ezáltal a rendező ne csak felmondja a leckét, hanem belássunk a katasztrófa személyes drámája mögé is - úgy mint a vádakkal való szembesülés, az önmagunkba vetett hit megingásának kérdése. Sajnos a drámaiság kidomborítására rá is játszik az alkotás, mert az NTSB vizsgálat korántsem volt ennyire "hadjáratszerű" és bűnbakot kereső a valóságban, mint ahogyan azt a film állítja. (Ha már drámaiság: ebben a tekintetben Zemeckis repülési témájú fiktív dolgozata, a néhány évvel korábbi Kényszerleszállás jobb mozi). A zárás kissé talán szentimentálisabb a kelleténél, Eastwood azonban képes kordában tartani az amerikai társadalmi öntudat és patriotizmus érzékeltetését jópár rendezőhöz képest, akiknél ez rendszeresen eltúlzott, sőt tolakodó (jó példa Peter Berg). A filmet a legmodernebb Arri Alexa IMAX kamerával rögzítették, de minőségi vizuális effektusokra is komoly szükség mutatkozott. Azt hihetnénk, hogy a Nagy Alma volt a forgatás fő színtere, ám csak kisebb részben (összesen öt állam volt érintett). New Yorkban sok second unit felvétel készült a vízen a kompokkal, a végső látvány hitelesítése érdekében. A W. 48th Street magasságában volt élőszereplős forgatás a parton, a USS Intrepid múzeum és a környező mólók szomszédságában. Szerepelt a Times Square (poén, hogy itt feltűnik egy hatalmas Gran Torino reklám) és a LaGuardia Airport is, egy rövid dialógus erejéig pedig a 5th Avenue is megjelenik. Mivel a büdzsé jelentős részét a stúdiómunka emésztette fel, így financiális okokból a producerek Georgia államba, Atlanta környékére irányozták elő az on location forgatás javát. A cockpit eseményeit a Warnernél rögzítették Burbankben, a vízreszállt gép evakuációs jeleneteit pedig a Universal Studios hasonló célokra készített kültéri medencéjében forgatták (Falls Lake), melyet a second unit képekkel precízen összemontíroztak. A Falls Lake számos híres film forgatási helyszíne volt (például Truman Show, True Lies), az Apollo-13 munkálatain pedig maga Tom Hanks is megjárta már a medencét korábban. Az utolsó képsorok helyszíne az a múzeum, ahol az Airbust kiállították: Carolinas (mai nevén Sullenberger) Aviation Museum, Charlotte, NC.
_25592960.jpg)
_40066809.jpg)
© 2023 | A CineMániás - Az Online filmmagazin - acinemanias@gmail.com | Minden jog fenntartva | Design by Frisnyicz Roland és W3layouts || GDPR