Vlad Tepes, más néven Karóbahúzó Vlad, szép kis örökséget hagyott maga után. A rettegett havasalföldi fejedelem uralkodását vér és rettegés jellemezte. Kedvelt kínzási módszerei között szerepelt a karóba húzatás, csonkítás, nyúzatás és lefejezés. Végül maga is csúfos halált halt, ám alakja fennmaradt, és a popkultúrának köszönhetően ma is épp oly ’kedvelt’, mint fénykorában.
Nem meglepő, hogy karaktere bekúszott az irodalom és a film világába egyaránt, regény formájában Bram Stokernek köszönhetjük ikonikus jelenlétét, filmen pedig tucatnyi alkotás elevenítette fel lidérces tekintetét, hatalmas fogait, és örökké tartó, elkárhozott létezését, melyhez feltétlen friss vérre van szüksége.
A némafilm korszakban éppúgy feltűnt, mint a későbbiekben, a rajongók a Nosferatu vagy a Bram Stoker’s Dracula produkciókból táplálkozhatnak, sok egyéb mellett. Hogy mennyire közkedvelt figura, arról tesz tanúbizonyságot a 2023-as amerikai természetfeletti horrorfilm, amelyet André Øvredal rendezett.A Trollvadász és A boncolás című mozik direktora hozta tető alá A Demeter utolsó útja című mozit, mely Bram Stoker 1897-es Drakula című regényéből kiollózott egyik fejezet adaptációja. A Corey Hawkins, Aisling Franciosi, Liam Cunningham és David Dastmalchian főszereplésével készült produkció cselekménye a Demeter nevű kereskedelmi hajó halálra ítélt legénységét követi nyomon, akik Elliot kapitány (Cunningham) vezetésével megpróbálják túlélni az Erdélyből Londonba vezető óceáni utat, miközben Drakula, a legendás vámpír (Javier Botet) sorba levadássza őket.
A film története messzire nyúlik vissza. Az eredeti forgatókönyv több mint két évtizedig sínylődött, majd miután az Amblin Partners 2019 októberében megszerezte a jogokat, bejelentették, hogy Øvredal foglalja el a rendezői széket. A főszereplőket 2021-ben erősítették meg, a forgatás pedig 2021-ben kezdődött Berlinben, majd Máltán folytatódott, és október 1-jén ért véget. A film hangulatos zenéjét eredetileg Thomas Newman komponálta volna, ám végül Bear McCreary kapta a lehetőséget.
A Demeter utolsó útja idén augusztusban debütált az amerikai mozikban, hála a Universal Picturesnek, vegyes kritikákat kapott, és világszerte mindössze 20 milliós bevételt ért el 45 millió dolláros költségvetéssel szemben, így csúnya bukás lett. Nekem azonban nagyon tetszett, máris kifejtem miért.
Nos, én voltam az egyik, aki az első képkocákat látva erős fanyalgásba kezdett egy újabb vérszopó mozi hírének hallatán. Annyi, de annyi hasonszőrű produkció látott már ugyanis holdvilágot, hogy azt elmondani nem lehet. Kétkedésem legfőbb oka a következő volt, ugyan mi a szenteltvizes csudát lehet még elmesélni az öreg pengefogúról? Hát, azt rémálmomban sem gondoltam volna, hogy hatalmas meglepetés ér.
A Demeter horrorisztikus történetéről néhány szó már esett Coppola 1992-es filmjében is, így utólag azt kell mondjam, megérte előásni a Stoker regényének fejezetét, és vászonra adaptálni. A norvég rendező filmje ugyanis csak nyomokban tartalmazza Hollywood elcsépelt metódusait, és egy 2023-ban is abszolút működőképes mozgóképpel lepte meg a nagyérdeműt. A mozi hangulata végig uralja a terepet, a rettegett lény sorra szedi áldozatait az elátkozott hajó matrózai közül, és teszi mindezt úgy, hogy nem csupán látványorientált tucat körvonalazódik ki szemeink előtt a baljóslatú ködből, hanem egy ízig-vérig horrorfilm, mely ősi recept mentén halad előre.
Szerencsére nem a CGI uralja kizárólag a közel 120 perces hosszúságú alkotást, hanem kellő rálátást kapunk a karakterekre, gondosan épül fel a történet, és hiába ismerjük az alapokat, hála a valóban vérfagyasztó jelenésként a vásznat uraló lidércnyomásnak, közel hibátlan a végeredmény. Az alkotók ugyanis nem kendőznek el semmit, merész és olykor brutálisan kegyetlen a film. Lehetséges persze belekötni néhány apróságba, mint például fekete főhős, ám személyes véleményem szerint ezek szinte semmit sem vonnak le a film értékéből.
A Demeter utolsó útja engem magával ragadott, képes volt végig a székhez szegezni, és egészen a fináléig azon morfondíroztam magamban, miért volt bennem kétkedés azzal kapcsolatosan, hogy elnyeri majd tetszésemet a produkció. Lehet, hogy nincs új a nap alatt, de ha szeretnétek egy klassz filmet az öreg vérszopóval a főszerepben, és még nem unjátok a fokhagyma és kereszt, meg karó a szívbe témakört, adjatok bátran egy esélyt a Demeter elátkozott utolsó útjának.