Halálosan unalmas lista - DEATH NOTE (2017) kritika

Házimozi ajánló | 2017-09-02 | Bogár Bence

A Death Note eredetileg egy képregénysorozat volt, mely nem csak az anyaországban, Japánban, hanem számtalan más helyen is hatalmas népszerűségnek örvend. Pár évvel később sorozat is készült belőle, mely azóta is kultstátusznak örvend. Hazánkban is adták, sőt még a rajzolt verzió összes kötetét is be lehet szerezni. A Japánok filmtrilógiát is készítettek belőle, ami nem is lett rossz, sőt főleg az első két része volt kifejezetten jó.

Végül nagyjából 2017-ig csend volt a Death Note háza táján, mikor is a Netflix jelentette be, hogy készül az élőszereplős film amerikai változata. A film már a megjelenése és az első előzetesek előtt is hatalmas haragot váltott ki a nézőkből, hát még azok után.

Ugyan ekkor még mindig voltak, akik reménykedtek a produkció minőségét illetően, most pedig már bárki meg is bizonyodhat róla, hisz már megtekinthető a film. Azt talán mondanom sem kell, hogy a megjelenése után sem éppen bántak vele a nézők vagy a kritikusok kesztyűs kézzel.

A történet főszereplője egy Light Turner (Nat Wolff) nevű életunt diák, akinek nincsenek ötletei, hogy mit is kezdjen magával. Egy nap az égből (ez nem vicc!) egy ismeretlen eredetű füzet hullik alá az égből, amit a fiú meg is talál. Kisvártatva kiderül, hogy a füzet segítségével bárkit meg lehet ölni: elég beírni az illető nevét, s az nemsokára már alulról fogja szagolni az ibolyát. Később megjelenik egy rejtélyes lény, Ryuk (Willem Dafoe), aki egy halálisten, s egyben a füzet eredeti birtokosa is. Light úgy érzi, hogy van célja: megtisztítani a világot. Ekkor azonban egy különc nyomozó, L (Lakeith Stanfield) (fekete L? Komolyan???) hadat üzen az önjelölt igazságosztónak, aki Kira álnéven kezd tevékenykedni…

Annyit érdemes tudni, hogy az alapanyag (mind a képregény, mind a sorozat) egy nagyon jó és feszültségteljes pszichológiai thriller, ami akár nyugodtan lehetett volna David Fincher egyik munkája is. Sőt, én ezt a filmet biztos vele rendeztettem volna meg, ha vállalná. Már az eredeti történet is olyan volt, mint egy jócskán kifordított a Hetedik keverve egy kicsit a Harcosok Klubja társadalomkritikájával.

Azt kell mondjam, az eredeti olyan kérdésekkel foglalkozott, mint hogy mit jelent istennek lenni, hogy ki bírálhatja a többi embert, vagy hogy kinek van joga dönteni mások élete felett. Ahhoz képest ez az amerikai változat még trash filmnek is nagyon nehezen megy el.

Az első pár perc még elég korrekt, de után indul csak az igazán nagy lejtmenet. Azok a jelenetek, amikor meghal valaki a listának hála, egészen nevetségesek. Gyakorlatilag olyanok, amik nyugodtan elférnének egy elb@szott Végső állomás epizódban is.

Véresnek ugyan véresek, de inkább csak nevetségesek, mint komolyan vehetőek. A legalja az volt, mikor az emberek ugráltak le egy magas épületről, miközben valami popzene szólt a jelenet alatt… Hagyjuk már, kérem szépen…

Pedig ebből a témából egy klasszikust is lehetett volna készíteni, de látszik hogy a Netflix most kivételesen nem jött rá, hogy mik is az eredeti széria erősségei. Pedig volt belőlük jócskán.

Natt Wolff szimplán csak középszerű, mint Light, de nem az igazi: megteszi a dolgát, de túl sok érzelem nem tapasztalható nála, s azért találhattak volna egy tehetségesebb gyereket is erre a feladatra. Viszont Willem Dafoe nagyon profin játssza el Ryuk karakterét, gyakorlatilag ő a film egyetlen igazi pozitívuma. Ezt kivéve viszont siralmas az egész

Összegezve, a Death Note új feldolgozása számomra egy hatalmas csalódás volt. Nem tudták úgy átültetni az eredeti történetet, ahogy azt a téma megkívánta volna. Se hangulata, se stílusa, se fontos témái nincsenek ebben a változatban. Az eleje egészen elmegy, és Willem Dafoe is jó mint Ryuk, de csak ennyi az, ami tetszett is. A halálesetek pedig nevetségesebbek nem is lehetnének.

Az eredeti sorozat kedvelői még csak véletlenül se nézzék meg, maximum azok adjanak egy esélyt neki, akiknek még új ez az egész Death Note téma. Én viszont nem tudtam elvonatkoztatni, akárhogy is akartam. Az új Death Note sajnos egy hangulatgyilkos, buta és egyáltalán nem értelmes feldolgozás. Feledjük el ezt a félresikerült okádékot, de minél hamarabb!