Tintafolt az álomgyáron! INK- HA NEM JŐ ÉDES ÁLOM (2009) kritika.

Házimozi ajánló | 2016-08-09 | Faragó Tamás

Hollywood már régen túl van a fénykorán. A franchiseok korát éljük, amikor a minimális kreativitás és az ötlettelenség szinte már előnynek számít a stúdióknál. Az emberek panaszkodnak, hogy nincs új a nap alatt. Minden kiszámítható és sablonos. Persze, hogy erről pontosan ki is tehet, lehetne hosszan elmélkedni. Hiszen a stúdiók a nézői igényekhez igazodtak, vagy talán a nézők elvárásai igazodtak a zuhanó minőséghez?! Talán már mindegy is. Viszont most inkább nézzünk körbe, hogy merre is találhat egyedi ötletet, az erre vágyó néző. Természetesen utunk ismét a független filmekhez vezet. Egész pontosan egy Jamin Winans névre hallgató ambiciózus alkotóhoz.

Mr. Winans nem kevesebbet vállalt, minthogy bebizonyítja azt, hogy a tehetség, a kreativitás és a rengeteg munka, igenis képes kompenzálni a költségvetés hiányát . A testvérével közösen megalapította a Double Edge Film nevű céget. Saját maguk gyártják a filmjeiket amiket neten keresztül ők maguk forgalmaznak. Sőt az alkotásaik letölthető verzióját feltöltik különböző file megosztókra, a leírásban viszont megadják az oldaluk elérhetőségét, jelezve, ha tetszett a film rendeld meg DVD-n, extrákkal és jobb minőségben.

De nézzük a filmet. A történet szerint, két világ létezik. A mi általunk ismert valóság mellett van egy álomvilág, ahol jó szándékú entitások vigyázzák az álmunkat. Viszont egyik este egy Tinta nevű lény elrabolja egy kislány, Emma lelkét, hogy elvigye a gonosz démonoknak, az incubusoknak. A jók persze a nyomába erednek és ahhoz, hogy megállítsák a gonoszokat megpróbálják a lányát elhagyó apát is visszaterelni, a való világban kómába esett gyermekéhez.

A történet több idősikon kezd el haladni. Láthatjuk a „őrzőket”, az előlük menekülő Tintát és a foglyul ejtett kislányt. Továbbá megismerjük a lánytól elhidegült apát, aki talán kap egy utolsó esélyt, hogy újra visszakaphassa azt, amit saját maga taszított el. Végül pedig megismerjük a család múltját és azt mi is vezetet el a film kiindulópontjáig. A történetről, ennél többet bűn lenne elmondani, mivel igazán csavaros.

A film elkészítésének egyik nagy érdekessége Winans elhivatottsága. Hiszen amellett, hogy Ő írta és rendezte, Ő a film vágója és zeneszerzője is. De kérdés az, hogy mindez előnyére válik-e az alkotásnak? A válasz… Teljes mértékben. Ez egy ízig-vérig szerzői film, amit legfőképp egy szóval lehet jellemezni; Csodálatos.

Egy igazi modern tündérmese, mely úgy képes beszippantani, hogy észre sem veszed. Egyik pillanatban otthon ülsz, a másikban együtt rohansz és harcolsz a szereplőkkel, érzed a fájdalmukat a feszültséget és nem tudod eldönteni ki is az, aki igazán gonosz itt. Hisz minden főbb karakter egyedi, érző lény, múlttal, személyiséggel, melyet szép fokozatosan ismerhetünk meg. A látványvilágon érezni a pénz hiányát, de ezt a rendező hatalmas kreativitással kompenzálja. Nincs időd koncentrálni az olcsó CGI-ra, mert eltereli a figyelmed valami trükkel, mint egy igazi bűvész.

A zene pedig valami csodálatos. Megfogja az embert, érzéseket ad át. Az utolsó jelenetet egymás után háromszor néztem újra. A zene, a kép tökéletes összhangja beleszögezet a fotelba. A soundtrack évek óta visszatérő vendég a telefonomon.

Viszont, hogy ne legyen minden tökéletes jöjjön egy kis negatívum is. Szerencsére ebből van kevesebb… jóval kevesebb. A film képvilágán nem igazán szép. Inkább nagyon tévé filmes hatást kelt. A trükkökre már kitértem, nem látványosak, de nagyon kreatívak. Végül pedig a színészek. Itt is vannak apróbb problémák, de szerencsére ez csak a kisebb mellékszereplőkre igaz. Némelyik tényleg idegesítően élettelen vagy ripacs. A fontosabb karaktereket játszó színészek, jóval erősebb alakítást nyújtanak.

Akit külön ki kell emelni, az apát játszó, általában rövid filmekben és sorozatokban feltűnő Christopher Soren Kelly, aki fantasztikusat nyújt. Egyszerre lehet gyűlölni és sajnálni. A film kezdetekor kifejezetten unszimpatikus figuráját szép fokozatosan tölti meg szerethető tulajdonságokkal és (meg nem bocsátható, de talán…) megérthető motivációkkal. A film másik sztárja pedig az Emmát játszó Quinn Hunchar, aki visszafogott, de mégis mély érzelmeket átadó alakításával, lepipálja felnőtt kollégáit. Érthetetlen, hogy ezt a lányt nem fedezte fel azóta senki.

Összegzésképpen a filmet bárkinek ajánlom, de legfőképpen annak, aki még szeret hinni a jó és a rossz harcában. Aki szeretne látni egy mesét annak minden fontos elemével, van üzenet, tanulság, de ugyanúgy el tud borzasztani és rémiszteni mint a Grimm fivérek gyűjteményének történetei…