Sorozatajánló - SNEAKY PETE (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2017-09-03 | Niwrok

Amikor először felfigyeltem erre a sorozatra, az igazán még csak a címszereplőt alakító Giovanni Ribisi miatt volt, akit nagy átváltozóművésznek tartok, de nehéz olyan filmjét kifogni, ami nem valami idétlen vígjáték. Később tetszett meg egyáltalán a sztorija, ami nem csak egyik nagy kedvencemre, a Banshee-re emlékeztetett, de egy Agatha Christie regényre is (nem tudom, ezért-e, de a Krimi Királynőjét meg is említik az egyik részben). Aztán minél többet olvastam róla, annál szimpatikusabb lett a háttere és a gárdája miatt.

Marius Josipovic három évet töltött a hűvösön csalásért, de ez az idő még a viszonylag jó körülmények ellenére is a pokollal ért fel neki. A cellában ugyanis egy Pete nevű fickó volt a társa, aki ez alatt az idő alatt megállás nélkül a gyerekkori nyári élményeivel traktálta; a nyarakról, amit a nagyszüleinél töltött, a tóról, az almafáról, az unokatesókról, és hogy húsz éve nem látta őket. Amikor aztán a szabadulását követően Marius megtudja, hogy egy korábbi "kölcsön" miatt veszélyes lenne visszamennie New York-ba, úgy dönt, hogy saját hasznára fordítja mindazt, amit Pete-től a családról megtudott, és felvéve a személyiségét a "rokonoknál" húzza meg magát. Annyi biztos, hogy Pete még évekig rács mögött kell maradjon, arról az oldalról nem fenyegeti a lebukás, de azzal kevésbé tud számolni, hogy a kedves nagyszülők sem azok a cuki pecázós-sütisütős nagyszülők, akik a 10 éves Pete emlékei között voltak. A családi vagyont jelentő befektetői irodáról kiderül, hogy egy alig vegetáló óvadékügynöki vállalkozás, hogy az uncsitesók közül az egyik zsaru lett, hogy a rokoni kapcsolatok amúgy is elég kusza hálójában Pete anyja még a többiekhez képest is rejtélyes... meg hát titka mindenkinek van. A másik oldalról pedig a "hitelezője", Vince kezdi el szorongatni Marius tökeit, azzal fenyegetőzve, hogy ha már az első héten nem tesz le egy szabad szemmel is jól látható összeget engesztelésül és a törlesztés iránti elkötezezettségét mutatandó, akkor kénytelen lesz minden hét késedelemért egy-egy darabot lemetszeni Marius öccsének, Eddie-nek a testéről.

Hogy egy kicsit előreszaladjak a konklúzióig, kár, hogy ebből az összetett alaphelyzetből nem sikerült többet kihozni. Ennek az egyik oka az lehetett, hogy a vetítés körülményei miatt folyamatában változott a koncepció (a pilot idején még nyomozós sorozatnak szánták, ami pár rész után átment drámasorozatba), és közben túlságosan szét is aprózódott az egész... legalábbis szerintem olyan lesz, ha egy tízrészes sorozatot hatan írnak meg nyolcan rendeznek. A másik bajom meg az volt, hogy a sorozat zsúfolt is lett, főleg a családi oldala, Pete-é. Jó pár olyan szereplő van a Murphy-családon belül, akinek már megint azt kell mondanom, nem szerepe van, hanem funkciója, és azon kívül, hogy közösen reggeliznek, szinte semmi olyan nincs bennük, amitől családként viselkednének. Különösen bántotta a szemem Carly, aki csak azért szerepelt, hogy a pimasz tinédzser álcája alatt Pete után kutasson, játszva a magánnyomozót egy Google-lal felszerelkezve, lebegtetve a lebukást, és sem a 30 éves rendőr testébe bújt középiskolásként viselkedő/idétlenkedő Taylor, sem a hisztérika, a volt férjével évődő Julia nem volt sokkal jobb. Már csak azért sem, mert az egész családi biznisz hiteltelen, ha az utódként kijelölt Julia ennyire béna, vagy ha a nagymami benyalja a legátlátszóbb csalást is (olyan röhejes "fordulatokat" eredményezve, mint a radioaktív macskaalom), és akkor a papi is hiába adja az alvilági kapcsolatokkal bíró családfőt. Voltak persze tetszetősebb, érdekesebb jelenetek, főleg az utolsó pár részben, de a szabadon lógó szálak sokasága és az állandóan a meghökkentésre, az erőltetett feszültségkeltésre vonatkozó igyekezet miatt még csak meg sem közelítette azt, amit az alaphelyzetből kiindulva el tudtam képzelni.

Marius oldala, vagyis a Vince körül zajló, a múltba nyúló események sokkal jobbra sikerültek, talán nem függetlenül attól, hogy az egyik ötletgazda/producer számára annyira személyes volt a projektnek ez a része, hogy szerepet is vállalt benne... és akit egyébként Bryan Cranstonnak hívnak (Walter White, ha így jobban beugrik...). Ami itt történik -az egész csapat figuráival, a hosszú időn át érlelt bosszúval, a mentőakcióval, az idővel való versenyfutással és a meneküléssel-, ahhoz képest az egész Pete-szál csak a pénz megszerzése felé vezető rögös út, némi izgalommal és humorral fűszerezve meg az oroszlánverem és a csapdaállítás hangulatát... Ezen az oldalon szinte az összes résztvevő hangulatos, főleg ahogy Marius kénytelen nem csak loholni a többiek balfékeskedése után, hanem igazán elemében lehet, de közben olyan embereket kell visszaédesgetnie, akiket egyszer már vastag szarban hagyott. Az olyan tagok, mint Porter, Karolina vagy Marjorie akár egy Ocean's- vagy -kicsit persze visszavéve az illúzióból- egy Szemfényvesztők-filmben is megtalálnák a helyüket, de a kedvencem mégis Eddie, Marius öccse lett a kettőssége miatt. A kölyök ugyanis fontos eleme az átveréseknek, remek szeme van például a kártyaasztalnál elkövetett csalásokhoz, de megvan az a gyengesége, hogy bármennyire szereti is a bátyját meg a csapatot, a stressz- és fájdalomtűrő képessége valahol a búvárbéka feneke alatt van, így a legkisebb fenyegetésre, beijesztésre is pacsirtaként kezd dalolni bármiről. Őt Michael Drayer játssza, akit már lehetett itt-ott látni (pl.: Mr. Robot), de sokan vannak rajta kívül is ismerős arcok... Cranstont és Ribisit meg talán nem kell bemutatni senkinek, aki filmeket/sorozatokat néz. 

Hiába szerettem a karakterek és a szövegeik többségét, a cselekményvezetés hiányosságai és pár töltelék szereplő miatt néha még a legizgalmasabb percek is közönybe vagy akár nevetésbe tudtak torkollni. A Sneaky Pete remek heist-sorozat (pontosabban con-sorozat) lehetett volna, talán másnak az is lesz, de engem egy féllábú bűvészre emlékeztetett, aki az amúgy szórakoztató mutatványai között előadott, unalmas kártyatrükkjeit a seggéből elővarázsolt tűzijátékokkal próbálta kompenzálni.