A vizualitás térnyerése - A VÖRÖS TEKNŐS (2016) kritika

Házimozi ajánló | 2017-10-10 | Turner

A holland rendező, Michael Dudok de Wit által készített francia-japán animációs film 2017-ben jelent meg a Ghibli stúdió által. Az elsősorban felnőtteknek szóló film egy viharban hánykolódó, az életéért küzdő férfiról szól, aki hajótörést szenved és egy lakatlan szigetre sodródik. Számos megpróbáltatása ellenére tutajt épít, ám mindhárom próbálkozása, hogy elhagyja a helyet kudarcba fullad. Egy titokzatos erő nem engedi, hogy elmeneküljön. Különös kapcsolatba kerül a vörös teknőssel, aki élete végéig mellette marad. Figyelemre méltónak tartom a mű vizuális világát, a zene drámaiságát és az élet körfogásának szemléltetését és mineze harmóniáját. Folyamatosan vált az abszolút reális (halak boncolása, tutajépítés) és a szimbolikus (víziók, maga a teknős) jelenetek között.

Magányosság, elhagyatottság, kilátástalanság jellmezi az első harmadot. Eleinte látomások gyötrik a főszereplőt, például egy quartettet lát a tenger szélén, ez utalhat a kultúra, vagyis a civilizáció hiányára, de egyben remény is, hátha valódiak, s hazavihetik őt. Feszültséget, tehetetlen dühöt él meg a partra vetett ember, hiszen minden kísérlete a menekülésre sikertelennek bizonyul. Az egyedüllét, a kisebbség, a kiszolgáltatottság érzését a hatalmas dzsungellel szemben tovább fokozzák a nagytotál plánok. A természettől való függés alapvető, az életfeltételeket biztosítja, de amilyen bőkezűen adni tud, olyan pusztítóan rombol is (árvíz jelenet). Képileg kiemelkedőnek találom azokat a snitteket, amelyekben a fák között keresgél a karakter, a dzsungel sűrűségének bemutatását nem csak a rajzolás során érték el, hanem az operítőri munka alatt a keretezéssel is. Ettől a nézőnek bezártság érzete támad az eddigi szabadsággal, monumentalitással szemben.

Miután az ember hirtelen felindulásból felfordítja, majd sorsára hagyja a teknőst, tiszta fejjel megbánja tettét és gondozni kezdi az állatot. Hamarosan társa lel, kettejük kapcsolata pedig a lehető legtisztábban és legegyszerűbben van ábrázolva, ami bájt kölcsönöz az érzelmeknek, és megnyugvást ad a nézőnek. Mindaz, ami szavakkal kifejezve giccsesnek hat, ebben a filmben professzionálisan érzékeltetve van, a törődés, az összetartozás és az elengedés. Az emberi kapcsolatok dinamikáján túl az egyén személyiségfejlődésével is foglalkozik.

Nem hiányzik belőle a kedves humor sem, egy csapatnyi apró, fontoskodó rák és a kisgyermek első, bugyuta élménye a vásznon megfelelően ellepontozza a film egészére jellemző mélységet.

A pasztell színek használata egyszerre teremt rideg, kellemesen melankólikus és békés atmoszférát. Metaforaként értelmezve a lakatlan sziget mindannyiunk életében megtalálható, olyan szituáció, amelyből képtelenek vagyunk kilépni. A lényeg az, megértjük-e amit tanítani akar nekünk, és képesek vagyunk-e a javunkra fordítani, illetve megtanulunk-e együtt élni vele. A főhős anonimitása is ezt a tételt szolgálja, nem tudjuk ki ő, honnan jött, így akár mi is lehetnénk azok.

Az idő múlását, az élet körforgását visszatérő (kergeztőző rákok, sziget nagytotálban), vagy hasonlóan komponált (szálló madár, apa és fia ugyanott, ugyanabban a pózban alszik) jelenetekkel érzékeltetik, a tájról készült állóképek, hol este, hol nappal is erről mesélnek. Ennek mintája a rák, ami eledelül elfog egy halat, de közben elfogja egy sirály, szintén élelemszerzés szempontjából.

A régi idők némafilmjei a műszaki tudomány fejletlensége okán voltak hangtalanok, ám a mai modern technika mellett ilyen animációs film készítése megfontoltságot igényel. Laurent Perez olyan zenét komponált a film alá, ami minden helyzetben azt adja, amit várunk tőle, segíti a megértést, feszültségkeltő, drámai, mégis letisztult, és nem erőszakos. Párhuzamban van a képpel, például amikor a két test a levegőbe emelkedik, a dallamvezetés, a dinamika is felfelé ível. A természet zörejei feledtetik az emberrel, hogy nincs dikció, sőt mivel a beszéd általi értelmezés megszűnik, lehetőségünk nyílik minden másra összpontosítani, ami érdekes élményekkel ajándékoz meg bennünket.

Érdekessége, hogy a Kecskemétfilm Kft alkalmazottjai végezték a teljes képsor színezését, ezen kívül még összesen 50 percnyi részmunkát tudhatnak magukénak. Kiemelendőek a részletek, ahogyan a magas fűben ösvényt hagynak maguk után az emberek, ezektől a kicsiny alkotóelemektől lesz igazán különös és életszerű. A texturák a lehető legélethűbbek, erre a természet, a tenger, az ég, az állatok kidogozottsága kitűnő példa, amivel ellentétben az emberi karakterek viszonylag stilizáltak. Narráció hiányában a mozgásra, a gesztusokra terelődik a hangsúly, ami pontos tervezést igényel, ez pedig a film egy újabb erőssége.

Leírhatatlanul gyönyörű, ugyanakkor lebilincselően izgalmas, szívettépően szomorú és lélekemelő remekmű. Nem célja történetet elmesélni, hiszen ebből a szempontból minimalista, hanem hangulatokat közvetít, árad belőle a jó értelemben vett, visszafogott szentimentalizmus. Bár a célközönség az idősebb korosztály, minden generáció számára kikapcsolódást nyújthat.