Villámokon szörföző – THOR (2011) kritika
Házimozi ajánló | 2017-10-25 | Faragó Tamás
Thor önálló filmje a Marvel filmes univerzumában, a Vasemberek után a második legjelentősebb. Ez volt az ahol igazán kezdett formát ölteni, az eredetileg csak viccnek induló koncepció. Persze fel lehet hozni A Hihetetlen Hulkot, de míg az ott bedobott stáblista utáni jelenettel később nem igazán kezdtek semmit, addig a Vasember 2 pörölyös jelenetének volt komolyabb szerepe a moziverzum alapjainak lefektetésében. Szóval engedjük is el Hulkot, hadd dühöngjön és térjünk vissza a germán istenhez.
Thor karakterét mindenki ismerheti, akit kicsit odafigyelt történelem vagy irodalom órán. Viking isten, Odin fia, aki nem túl okos, de az óriások száját egy pankrátor precizitásával tudta elkenni. Képregényre adaptálásának ötlete, a zseniális páros Stan Lee és Jack Kirby fejéből pattant ki. Az írásban részt vett még Lee öccse is Larry Lieber, a rajzoló és az ötletember persze főként Kirby volt. Az akkoriban futó, de eléggé hanyatló eladási számokkal operáló Journey into Mystery 83. számában volt Thor első feltűnése, 1962-ben. Az előtörténete itt kicsit még másabb volt. Egy igazi szuperhős elképzelhetetlen volt titkos személyazonosság nélkül. Szóval Odin megelégelte fia önhittségét és azért, hogy kicsit visszavegyen az arcából a Földre száműzte. Mindezt tetézte azzal, hogy emlékeit elvette és egy fiatal amerikai orvostanhallgató, Donald Blake testébe zárta. Évek teltek el így, mígnem Blake egy norvégiai utazás során rá nem lelt a Mjölnírre egy barlangban. Azt megérintve, „felébredt” Thor, hogy olvashatatlanul prózaian beszélve elkezdjen pofonokat osztani. Attól kezdve, ha Blake át akart változni, neki nem kellett keresnie egy magányos telefonfülkét, csak meg kellett érintenie a pörölyt, ha viszont az pár percnél tovább volt a kezén kívül akkor visszaváltozott halandóvá.
A karakter igazán akkor lett népszerű, mikor 1963 szeptemberében alapító tagja lett a Bosszúállók csapatának az Avengers első számában. Az asgardi istennel hatalmasra bővült a Marvel univerzum, hiszen bele lehetet építeni az északi mitológiát. Míg a „ménykű cowboy” önálló képregényt kapott, The Mighty Thor címmel, addig elindult a Tales of Asgard sorozat, ami múltbéli történeteket mesélt el.
Ha már múlt, térjünk is rá a filmre. A karakter háttértörténetén változtattak, de csak minimálisan. Elhagyták Donald Blake karakterét, de a száműzetés szál megmaradt. Thor éli mindennapjait Asgardban, folyamatosan harcra készen. Intrikus öccse Loki, ráveszi, hogy ne csak a pofája legyen nagy, hanem mutassa meg mit is tud. Barátaival átmennek az istenek (az isten szót véletlenül se mondják ki a filmben, nehogymááá… Jézus biztos nagyon csúnyán nézne a kereszten) ősi ellenségei a jégóriások birodalmába Jotunheimbe. Csinálnak ott egy kis balhét és hazamennek. Persze Odin nem nagyon örül. Elveszi Thortól a Mjölnírt és a Midgardba (Föld) „dobja”, majd oda száműzi az erejétől megfosztott fiát is. Persze Loki kihasználja az alkalmat, szövetségre lép az óriásokkal és megpróbálja megszerezni Asgard trónját. Közben Thor megismerkedik az emberekkel, Jane Fosterrel (aka. szerelmi szál) és alázatot tanul, majd hazamegy és szétrúgja az öccse meg a bandája hátsóját.
Anno hatalmas elvárásokkal ültem le a film elé. Több oka is volt. 2011-ben még nem volt akkora a szuperhősfilm áradtat mint most, a másik fő ok meg a rendező és az író személye volt. A direktori székbe nem kisebb személy ült, mint a kortárs színművészet első számú Shakespeare színész-rendezője, Kenneth Branagh. Az író pedig olyan zseniális sorozatok atyja volt, mint a Babylon 5 és Jeremiah, J. Michael Straczynski lett, aki már jó ideje erősítette a képregényipart. Természetesen ezek után hatalmas csalódással álltam fel a székből, a főcím után. Egyik alkotó erősségét sem éreztem a filmen. Az elvárt királydráma olyan, mintha Hamletből, csak azt a rész vették volna át, amikor valaki véletlenül elfingja magát a színpadon és erre írtak volna egy több százmilliós eposzt. A fejlődéstörténet is csak egy összecsapott valami, Thor először lekezelő és bunkó, aztán pedig lekezelően és bunkón megment mindenkit… aha… kösz, ezt már láttuk. Straczynski mindig is jó volt abban, hogy sablonos karaktereket élettel töltsön meg, ebből sajnos itt nem látszott semmi. Persze utólag megtudtam, hogy őt gyorsan kirakták és a munkáját NÉGY író vette át, akik még csak azt se tudták mit csinál a másik. Szóval talán kaphatna egy kis felmentést… ha nem Ő írta volna előtte a Wachowskik Ninja Assassinjét, utána meg a Z Világháborút. Nem baj mindenkinek van külön bugyra a pokolban… Neki majd egész nap ezeket kell néznie.
Most újranézve, a film hibái még mindig orbitálisak, de lejjebb rakva az elvárásokat, felfedeztem az értékeit is. Ez egy korrekt kalandfilm, pár jó beszólással és poénnal. Tehetséges, csak béna karaktereket megformázó színészekkel és valami elképesztő látvánnyal. Itt volt ahol először szembesültünk Asgarddal és a látvánnyal nagyon odatették magukat az alkotók. Elképesztő, ahogy kinéz a város. Egyszerre high-tech és fantasy, de mindezt nagyon ügyesen keverve. Ez a látvány igaz a film többi részére, az akciójelenetek látványosak, még ha nem is túl eredetiek.
Ami még pozitív meglepetés a filmben az maga Thor. Persze most milliók fiatal lány sikolt egy dühös „Lokiii!!!”-t az éterbe, de nincs igazuk. Loki jó, de nem itt! Ebben a filmben, csak egy tipikus nyámnyila Kígyónyelvű Grima light, akinek nem tudnak mit kezdeni a karakterével. Ő majd a Bosszúállókban kapja meg azt, ami miatt pozitívan emlékszünk vissza a karakterre. Ellentétben Chris Hemsworthtal, aki nem egy túl jó színész, de ez az északi szörfös fazont, akiben egy egész redneck zenekar játszik folyamatosan, igazán rá szabták. A bárgyú vigyorával és lazaságával nem is lehetne tökéletesebb. Egy valamihez biztos profin ért a Marvel, méghozzá a castinghoz.
Összességében Thor első debütálása elég közepes. Egy szimpla kalandfilm. Szórakoztató, de sajnos nem az, ami lehet volna. Nem baj, majd a folytatás… vagy nem.
_25592960.jpg)
© 2023 | A CineMániás - Az Online filmmagazin - acinemanias@gmail.com | Minden jog fenntartva | Design by Frisnyicz Roland és W3layouts || GDPR