Az Ősi Istenek fosztogatói – The Last Lovecraft: Relic of Cthulhu (2009) kritika

Házimozi ajánló | 2017-11-06 | Faragó Tamás

H. P. Lovecraft munkásságát egyre kevesebb embernek kell bemutatni. A történeteihez fűződő viszonyomról a nagyszerű Odakint Sötétebb regény ismertetőjénél már kicsit elmélkedtem. A XX. század elején alkotó író, aki megteremtette a modern horrorirodalom alapjait, nagyon sok követőre/utánzóra talált az évtizedek során, akik hol jobban hol rosszabbul megidézték vagy tovább építették a stílust amit megalkotott. Habár minden formátumban (könyv, képregény, videójáték stb.) vannak emlékezetes alkotások, amik nagyszerűen nyúlnak hozzá a témához, filmek szempontjából nem vagyunk ennyire elkényeztetve.

Ennek okai az író stílusában keresendők. Novellái minimális cselekménnyel, párbeszéddel rendelkeznek, inkább a főszereplő gondolatait ismerjük meg jobban. Habár tagadhatatlan, hogy vannak izgalmasabb, mondhatni pörgősebb történetei is, a mai horrorfilm rajongóknak még ezek is túl lassú folyásúnak tűnhetnek. Lovecraft írásai a felismerés borzalmáról szólnak. Ezért gyakori, hogy a filmkészítők csak bizonyos elemeit veszik át az novelláknak a többit pedig „kidobják”. Jó példa erre a kultikussá vált Reanimátor széria, mely a neveket és az alap szituációt megtartotta, de a film inkább egy elborult Frankeinstein paródiaként vált emlékezetessé.

A legautentikusabb filmeket mindenképpen a HP Lovecraft Historical Society készítette el, viszont ezek is eléggé elütnek a modern horrorfilmektől. A 2005-ös Cthulhu hívása egy klasszikus némafilm, annak minden bájával. Nincs beszéd, csak zene, a trükkök is inkább aranyosak, viszont ötletesek, a színészek pedig végig ripacskodnak. Mégis ez egy iszonyat hangulatos darab és a novellát szintre pontról pontra végigviszi. A 2011-es Suttogás a Sötétben már korszakot vált, inkább a 40-es évek fekete fehér filmjeinek stílusában dolgozza fel a novellát, de kevesebb sikerrel. Nem egy rossz darab ez sem, de a kort közel sem olyan ötletesen eleveníti meg, mint az elődje és magától a történettől is nagyon sokban eltér, persze ez érthető, hiszen az eredeti írás se dúskál a cselekményben. Szóval aki Lovecraft filmet csinál, vagy csak elemeket vesz át a mestertől, esetleg más műfajjal keveri vagy (mint jelen cikkünk alanya) parodizál.

A történet szerint H.P.L. nem csak összevissza írkált mindenféle hülyeséget, sőt minden szava igazság volt. Alakult is egy társaság melynek feladata megvédeni a világot mindenféle sötét veszedelemtől. A gonosz érkezik is Cthulhu személyében, aki a csillagállásnak köszönhetően lehetőséget kap, hogy felébredjen és elhagyja elsüllyedt városát, R'lyeh-t. Ehhez csak az kell, hogy hű szolgája a Csillagsarj megszerezzen azt az ereklyét, amit a társaság őriz. Mivel ők csak egy csapat vénember, elhatározzák hogy a tárgyat Lovecraft eltitkolt leszármazottjára, Jeffre bízzák. Szóval hősünk és a geek haverja, Charlie kiegészülve egy még nagyobb kockával, Paulal elkezdenek menekülni, hogy nehogy utolérjék őket a csápos isten szolgái mielőtt kifutnának az időből.   

Egyvalamit le kell szögezni. A Last Lovecraft: Relic of Cthulhu egy igazi kisköltségvetésű fan movie. A film rendezője Henry Saine, aki grafikusként ismert. Nagyon sok filmhez és sorozathoz készített már animációkat. Az író pedig, a Charliet játszó Devin McGinn, aki ismerős lehet pár sorozatból ahol feltűnt epizódszereplőként.

Emiatt kicsit elnézőbb voltam vele szemben. Túl tudtam magam tenni a TV-s képi világon és harmat gyenge CGI-on (amit amúgy is feleslegesnek éreztem). Megpróbáltam a karakterekre és a poénokra koncentrálni. Sajnos itt felemás a siker. A két főszereplő elég gyengén muzsikál. A két karakter  súlytalan, főleg a Jeffet alakító Kyle Davis, aki nem feltétlenül rossz színész, viszont ennyire unottan játszani utoljára egy csigát kergető lajhárt láttam. Akik megmentik a helyzetet azok a mellékszereplők Ezek közül kettő nagyon el lett találva. Az igazi sztereotip kocka Paul, akit Barak Hardley alakít kifejezetten szórakoztató. Gregg Lawrence pedig Olaf kapitány szerepében egyszerűen sziporkázik.

Szóval karakterekből fele-fele arányban kapunk és ugyanez igaz a humorra is. Akad pár (habár elég  kevés) sírva röhögős pillanat és néhány ami csak egyszerűen megmosolyogtató. Sajnos a legtöbb poén a főszereplők játéka és az unalmas rendezés miatt nem működik. Egy tapasztaltabb rendező talán jobban figyelt volna az időzítésekre és ez nem lehet a kevés pénzre fogni. Ha már a költségvetés, akkor az meg kell említeni, hogy az alkotók a pénzhiányt egész jó ötletekkel próbálják kompenzálni. A praktikus effektek nagyon kreatívak, habár a jelmezekről néha süt az olcsóság, főleg  az hogy mindegyik gumiból van, de ezzel szemben nagyon kidolgozottak.

A kalandfilmbe oltott Cthulhu-mítosz egész jól is működhetne, de sajnos az ötlet jobb mint a megvalósítás. Ami kárpótol az a alkotók lelkesedése ami látszik a kész filmen és persze az hogy a játékidőt nem húzták túl. A film hossza nem több 80 percnél és még egy jópofa cliffhangert is kapunk. Elsősorban azoknak a Lovecraft rajongóknak ajánlanám, akik nem sznobok és humorérzékük is van. Azok pedig, akik csak most ismerkednek a mitológiával, nekik egy érdekes alapot adhat, amin elindulhatnak az író munkásságának megismerése felé. Persze mindenkinek, aki rászánja magát a film megnézésére, ajánlatos szeretnie a trasht…