Elátkozott űrállomás –THE CLOVERFIELD PARADOX (2018) kritika

Házimozi ajánló | 2018-02-10 | Faragó Tamás

A Cloverfield sorozat ötlete J.J. Abrams kis kreatív konyhájából bújt elő még 2008-ban. A koncepció az volt, hogy ugyanazt az eseményt több kisköltségvetésű filmen át mindig más szereplőkkel és stíluson át szeretnék bemutatni. A címadó első rész az akkoriban divatos found footage (talált kamerás) műfaját erősítette. Egy kaiju mozi keveredet a fiatalos menekülős horrorral. A film sok egyediséget nem tartalmazott, de a vírusvideókra és Abrams Mystery Boxára (vagyis addig húzni a rejtélyt ameddig meg nem lincselnek) épülő reklámkampánya meghozta a sikert.

Mégis a folytatásra közel 8 évet kellett várni. 2016-ban a semmiből érkezett meg a Cloverfield Lane 10, mely már egy karakterközpontú feszült thriller volt. Sokan dicsérték, hogy mennyire eredeti a koncepció, holott az alkotók szinte szóról szóra átvették a francia képregény magazin, a Métal Hurlant (Heavy Metal) 147. számában megjelent Shelter Me című történetet.

Ennek ellenére a fantasztikus színészek (különösen John Goodman) és a jól megírt forgatókönyv összhatása meghozta a sikert. Szerencsére a harmadik filmre már nem kellett ennyit várnunk. Viszont sokak meglepetésére a Paramount eladta a filmet a Netflixnek. Így miután kikerült az első előzetes a Super Bowlon a film már egyből nézhető is volt.. A kérdés, hogy miért nem merték bevállalni a mozit? A film költségvetése nem volt nagy és az emberek várták, hiszen kíváncsiak voltak a folytatásra. A rejtély faktor ugyanúgy megvolt, hiszen sokat nem tudtunk a történetről. Most is csak pár szóban vázolnám fel.

Azt már megtudtuk, hogy a Cloverfield univerzuma valamikor a közeli jövőben játszódhat, ugyanis  a globális energia válság és emiatt háború fenyegeti az emberiséget. Ennek elkerülése végett, összeraknak egy nemzetközi kutatócsapatot, hogy egy űrállomáson üzembe helyezzenek egy gyorsítót, ami végtelen energiát biztosít az egész bolygónak. Majd 2 évnyi munka után végre sikerül beindítani a szerkezetet, de aztán valami balul sül el és az asztronautáink szeme elől eltűnik a Föld és az állomáson is megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni. 

A Paramount eléggé aggódhatott a film sikertelensége miatt, talán azért mert ez a rész semmi olyan újítást nem tartalmaz, mint az előző kettő. Helyette viszont kapuk egy korrekt sci-fi horrort, ami amellett, hogy látványos, ebben kerülünk legközelebb a Cloverfield misztikumának megoldásához. A feszültség jól fel van építve, folyamatosan, kis adagokban kapjuk a szürreális és hátborzongató jelenségeket és a legénység között megjelenő feszültség egyenes arányú növekedését. A szereplőkkel együtt mi is rájövünk, hogy mi is történt, még ha nem is mindenre akad válasz.

Persze vannak negatívumok, sajnos nem is kevés. A színészek hiába jók, a karaktereik papírvékonyak (persze ez igaz volt az első Cloverfield filmre is). Habár kiderül róluk egy-két tulajdonság vagy háttérinfó, az igazán fontosakat amelyek magyarázatot adhatnának a motivációjukra, csak az utolsó pillanatban tudjuk meg, a felépítés nélkül viszont a tetteik súlytalanná válnak, a történet pedig nem lesz fordulatosabb. A forgatókönyv végig sablonokra épít és mivel a karakterek is kétdimenziósak végig kiszámítható a film, semmilyen meglepetéssel nem szolgál.

Ezek ellenére a mégsem válik unalmassá, végig fenntartja a figyelmet, a látványvilág szép, a színészek pedig minden megtesznek, hogy életet vigyenek a karaktereikbe. Tény, hogy nem tudott felnőni az előző részekhez, de azt a savazást, amit kapott semmiképpen nem érdemelt meg. Én ezek után kíváncsian várom a negyedik filmet, hogy miképp tudják tovább görgetni ezt a történetet.